10 éves kislány mentette meg az édesanyja életét Halásztelken

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


10 éves kislány mentette meg az édesanyja életét Halásztelken

Fantasztikus lélekjelenléttel azonnal segítséget kért a kislány, így megmentette az édesanyja életét.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook posztban számolt be arról, hogy egy 10 éves kislány hogyan mentette meg az édesanyja életét.

A poszt szövegét változatlan formában közöljük:


"HOLTAN TALÁLT RÁ ÉDESANYJÁRA A HALÁSZTELEKI KISLÁNY!
Tegnap délután a fürdőszobából kilépve hirtelen összeesett az az 50 év körüli nő, akire 10 év körüli kislánya találta rá halászteleki otthonukban.
A gyermek azonnal a szomszédba rohant segítségért, ahonnan többen rögtön a beteghez siettek és mentőt hívtak.

Tapasztalt mentésirányító bajtársunk instrukciói szerint megvizsgálták az asszonyt, aki már nem lélegzett, így a telefonos utasítások alapján megkezdték az újraélesztést. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett. A beteget kritikus állapotban szállították kórházba a mentők.

Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!"

 

 

 

Fotó: Freepik
Forrás: Országos mentőszolgálat Facebook oldala


Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2023.10.19