Az apukája visszafordult érte menekülés közben, akkor omlott rájuk a ház - Alival találkozott a magyar mentőcsapat

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Az apukája visszafordult érte menekülés közben, akkor omlott rájuk a ház - Alival találkozott a magyar mentőcsapat A Pest megyei kutató-mentő szolgálat egy rendhagyó poszttal jelentkezett: meglátogatták Alit Törökországban, akitől megtudták, hogyan került a romok alá, és elmondták azt is, mi mindennek kellett jól alakulnia, hogy végül kimenthessék szorult helyzetéből. Ali történetét a Pest megyei Kutató-mentő szolgálat osztotta meg a nagyközönséggel a Facebook-oldalán, amikor Törökországban segítettek a földrengés túlélőinek a felkutatásában.

Megírták, amikor küzdöttek a 15 éves fiú életéért a rájuk omlott ház romjai alatt; azt is tudatták, amikor élet-halál között kellett otthagyniuk a fiút, és elújságolták végül az örömhírt is, hogy Ali megmenekült.

Most egy rendhagyó poszttal jelentkeztek: meglátogatták Alit Törökországban, akitől megtudták, hogyan került a romok alá, és elmondták azt is, mi mindennek kellett jól alakulnia, hogy végül kimenthessék szorult helyzetéből.

"Most egy tőlünk nem megszokott beszámolót olvashattok, hiszen ritkán osztunk meg személyes hangvételű dolgokat, de most engedjétek meg, hogy ALi történetét nem csak szakmai szemszögből meséljük el.

Az apukája visszafordult érte menekülés közben, akkor omlott rájuk a ház - Alival találkozott a magyar mentőcsapat

Felemelő érzés volt találkozni és beszélni vele. Megélni azt, a pillanatot, amikor megpillanthattuk a mosolygós fiút és a családját a kórházban. Kezet fogni vele és elmondani, hogy mennyire büszkék vagyunk rá. Átélni a csodát, megtapasztalni azt, hogy mennyi erő van egy 15 éves fiúban. Látni azt, hogy milyen pozitívan éli meg azt a tragédiát, amin keresztül megy.
 
Ali és apukája a földrengés pillanatában egy ötemeletes ház negyedik emeletén található otthonukban aludt. Amikor elkezdett mozogni az épület, akkor azt gondolták, hogy egy "szokásos" rengés. Ekkor még nyugodtak voltak és vártak, mint ahogy várni szoktak ezekben a helyzetekben.

A szűnni nem akaró földmozgás miatt végük Ali apukája a menekülés mellett döntött, kifutottak a lakásból és a lépcsőházban elindultak lefelé. A második emelet magasságában egyszer csak kialudtak a lámpák és Ali megrémült. Apukája kis idő múlva visszafordult, hogy megmentse a gyermekét, de amikor visszaért hozzá, az épület összeomlott. Fogságba ejtve a 15 éves gyermeket és édesapját, valamint a ház többi lakóját.

36 órával a földrengés után mi találtuk meg őket a romok alatt, de akkor Ali édesapja a haláltusáját vívta, így rajta nem tudtunk segíteni.

A mentés hosszú és bonyolult folyamat lett végül. Kellettünk hozzá mi, egy önkéntes mentőcsapat, egy lelkes segítő, aki tartotta a lelket a fogságba esett gyermekben. Kellett hozzá Ali élni akarása, szerencse, csoda, munkagépek, katonaság és a török mentőcsapat.

Az, hogy Ő életben van, legyen példa mindenkinek. Nekünk megmutatta, hogy még a mi szakmánkban is léteznek csodák. Ali jövőjét nyomon fogjuk követni és az újrakezdést igyekszünk a lehetőségeinkhez képest anyagilag is támogatni. Most pihenésre, rehabilitációra, művégtagra és sok-sok erőre van szüksége.
 
Ali üdvözöl mindenkit és mivel a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat tiszteletbeli tagjának választottuk, így nyáron meglátogat majd minket Magyarországon."


Forrás, fotó: Facebook/Pest megyei kutató-mentő szolgálat

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2023.02.22