Milyen érzelmi átalakuláson megy keresztül a férfi a babavárás hónapjai alatt? Milyen addig ismeretlen érzései lesznek az apának a kisbaba megszületése után? Min múlik a jó apa-gyermek kapcsolat, és miért nélkülönözhetetlen az apa szerepe a gyermeknevelésben?

A férfiaknak csak látszólag könnyebb apának lenni. Hiszen őket nem terheli a terhesség fizikai nyűge, nem kell megküzdeni a hormonviharok érzelmi hatásaival, és nem az övék az első hónapok felelőssége a baba 24 órás „életbentartásában”.

Az apává válás óriási kihívás lélektanilag.  A várandós nőt a fizikai változások lassan, de biztosan taszítják az átalakulás felé. A korábbi testhatárok átrendeződése szimbolikusan is értelmet nyer, hiszen a súlypont-áthelyeződéssel fokozatosan eltolódnak a hangsúlyok az értékek tekintetében is, lassul a mozgás és vele együtt az élettempó, háttérbe szorul az „én”, hogy helyet adjon a „mi”-nek.

Couvade-szindróma  - a férfinak is lehet hányingere
Férfiak esetében a fizikailag kényszerítő körülményeknek a hiánya mindössze annyit jelent, hogy nem kapnak segítséget a természettől a változáshoz, ami a szülőszerep hiteles működtetéséhez kell. Nem marad más, mint empátiás alapon együtt mozdulni az anyával a baba felé. Ez az összehangolódás olyan jól szokott sikerülni, hogy még neve is van a jelenségnek: Couvade-szindróma. Több ez együttérzésnél, közös készülődésnél és fantáziálásnál - pszichoszomatikus tünetekkel is jár: a férfinak hányingere is lehet, sőt, a várandóság végére egész komoly pocakot a növeszthet.

A szülés után nem a nőt látja a férfi, hanem az anyát
A kisfiúból végérvényesen férfi érik azzal, hogy felelősséget vállal egy gyámolításra szoruló lényért.  Ehhez fel kell adnia azt a fiúszerepet, ami csak a saját szüleivel való viszonyában értelmezhető.

A helyzet, hogy a párja anyává válik, aktiválja a saját édesanyja iránt érzett, jórészt tudattalan érzéseit, és ezek fényében látja a kismamát. Megváltozik a párkapcsolati dinamika, ami minden párnak kihívást jelent. Nem a nőt látja a férfi, hanem az anyát, ami még impotenciazavarokkal (de legalábbis a szexuális élet radikális megváltozásával) is járhat, ha a feleségét érinthetetlen anyaként látja.

Lehet-e féltékeny az apa a babára?
Ráadásul a férfi „kisfiú én”-jének meg kell küzdeni a testvérféltékenységet imitáló mellőzöttség érzéssel, amit az a helyzet vált ki, hogy a nő figyelme immár nem rá, hanem a babára irányul. Bármilyen olyan irracionális érzelem felütheti a fejét a házaspár életében, amely korábban nem volt jelen (és csak látszólag magyarázza a baba körüli teendők feszültsége). 

A kétszemélyes párkapcsolatból háromszemélyes családdá válás egy folyamat, és természeténél fogva mindenképpen átalakulással járó változás. Ahogyan ezt egy kismama megfogalmazta: „bár a férjemmel nagyon össze vagyunk most nőve, érzem, hogy nem találja rajtam a fogást. Nem tudja, hogy viszonyuljon hozzám.” Ennek legdrámaibb példáját azon anyák jelentik, akik több éves jól működő házasságot követően maradnak egyedül, mire megszületik a gyerek. Mintha „üzemmódot” váltana a kapcsolat a fogantatással, amire nem elegendő magyarázat a nő fokozott érzékenysége („hisztije”) a hormonális változások hatására.

Az asztrológia magyarázata az apáváválásra
Míg a nő a vénuszi minőséget képviseli a férfi képletében a kapcsolat elköteleződés-mentes szakaszában (tehát a férfi olyannak éli meg a nőt, mint amilyen a Vénusza a születési horoszkópban), addig a házasságkötéssel, vagy gyermekvállalás esetén a nő a férfi Holdját kelti életre, amely teljesen más energiával rendelkezik. És hogy itt is a saját anyával szerzett tapasztalatok ismétlődnek, azt már az ősidőkben is tudják, ugyanis a horoszkópban a Hold jelzi az anyát és a feleséget is.

„Én nem leszek olyan, mint az apám”
A szülővé válás helyzete bekapcsolja a szülői ház érzelmi mintázatait, még akkor is - sőt, akkor csak igazán - ha azokkal nem akar az egyén azonosulni, vagy egyenesen elutasítja őket. Gyakori reakció az „én nem leszek olyan (alkoholista, agresszív, felelőtlen, stb.), mint az apám”, de a negatív minta még nem elég egy apai identitás kialakításához. Tudatos szembenézés és aktív munka szükséges a „de akkor milyen apa leszek” izgalmas kérdésének megválaszolásához. 

Ideális esetben természetesen nem egy traumatizált gyerekkor talaján kell készülődni az apaságra, hanem vannak pozitív emlékek a saját édesapával, amelyek spontán előkerülhetnek a várandóság hónapjaiban nappali álmodozás vagy álmok formájában és jól működő (beépült) alapot jelentenek az apaszerephez.

Biztosan kész feladni az apa az addigi életét?
Az apává válás érzelmi katalizátora természetesen a babához fűződő érzések maguk. Nézzük hát, hogyan formálódik a kötődés az apa és a baba között.
Itt is folyamatban érdemes gondolkodni, mint minden emberi kapcsolatban. A fogantatás leggyakrabban fejben kezdődik. Férfiak esetében is az az ideális, ha a gyermekvállalás tudatos felelősségvállalással párosul, amelyben az apa kész feladni eddigi életét (még ha nem lehet pontosan tudni, mivel jár ez).

A baba már a pocakban felismeri az apa érintését
Míg az anyát segíti a baba létezésének tudatosításában a magzatmozgás érzékelése, az apa kívülről szemlélheti csak a baba rezdüléseit (a pocak hullámzásakor), így áttételesebb visszajelzéseket kap.  Ahogy a baba is csak az anya érzelmeinek közvetítésével alakíthat ki képet az apáról első körben. De az apa hangja, simogatása, rendszeres kontaktusfelvétele a babával mégis közvetlenné teheti a kapcsolat megélését. Érdemes energiát fektetni a közeledésbe, mert mindkét fél érdekeit szolgálja. A baba érzékeli az érintést, (és meg is ismeri az apáét) vagy azt, hogy a papa kifejezetten hozzá beszél, ez erősíti a kötődését az apához. Mindennapos tapasztalat, hogy az újszülött felismeri az apa hangját születésekor és az ő kezében nyugodt, míg az idegen nővéreknél esetleg sír. A baba már a pocakban is egyértelmű visszajelzésekre képes az apai figyelmet értékelendő, például odakucorodik a simogató atyai kéz alá vagy heves örömtáncot jár odabent, egyéni vérmérséklettől függően. Ez közvetlen élményt jelent az apának, és a közös öröm átélése a kapcsolatot erősíti.

Az apa szerepe kulcsfontosságú a gyermek egészséges fejlődésében
Egy jó apa-gyermek kapcsolat pedig igen nagy jelentőségű a gyermek személyiségfejlődésére, hiszen az apa alapozza meg a gyermek önértékelését, önbizalmát és nemi identitásának megfelelő szerep megerősödését (még a kislányok esetében is). Ebben az apa komplementer - tehát kiegészítő - szerepet tölt be az anya mellett: máshogy szeret, máshogy nevel, máshogy kommunikál, mást játszik - de épp ezzel teszi hozzá a maga részét a gyermeki világképhez. Elévülhetetlen és kihagyhatatlan hát az édesapák szerepe.

Forrás: MTI
Fotó: Freedigitalphotos.net