Sokszor nehéz megtalálnunk, hogy hol vannak a határok a gyermeknevelés mindennapjaiban, pedig a gyerekek a határok között érzik magukat biztonságban! Mi ezt nagyon is jól tudjuk, mégis, olyan könnyen kicsúszik a "vezető felnőtt" szerepe a kezünkből...

Engedek, engedek, engedek, inkább nem konfrontálódok a gyerekkel...s egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a gyerek szófogadatlan, nem hallgat ránk, akaratos, dacos, ellenkezik, pedig olyan sok mindent megtettünk a gyerekeinkért.
 

Ha megbillen az egyensúly

Családterápiákban a hozzám érkező családoknál gyakori jelenség, hogy felborul a családokban felnőtt-gyermek minőségű kapcsolat. (A családterápia ezt a család rendszerén belüli hierarchiának nevezi.)
Mit is jelent ez? 
Vannak bizonyos dolgok, amik a felnőttek jogkörébe és döntési jogkörébe tartoznak, és vannak, amik a gyerekekébe. A szülő dönt a pénzügyi dolgokról, a gyermekek neveléséről, testi és lelki biztonságuk és egészségük megteremtéséről, a családi élet szervezéséről, óvodáztatásról, iskoláztatásról.
Számos esetben tapasztalom, hogy a gyermekek felnőtt szerepbe kerülnek; döntenek, választanak, irányítanak úgy a saját dolgaikban, mint a család egészét érintő feladatokban, programokban. Látszólag ezért harcolnak, hogy ők vezessenek, ők hozzák meg a döntéseket. De ez nem jó nekik! Döntéseket hozni ugyanis nagy felelősség, épp ezért tartozik ez a szerep a felnőtt léthez, nem pedig a gyermekéhez.
 

Kis gyerek, kis döntés, nagy gyerek...

Szóval a felelősség a miénk, felnőtteké, s ezért fontos vállalnunk a döntések meghozatalát és az azzal járó felelősséget egyaránt. Mi felnőttek mondjuk ki az igeneket és nemeket: ettől teremtődik meg a gyermekek biztonságérzete, és ebben a kapcsolódásban lesznek ők is igazán jól. 
Természetesen, ahogyan nőnek, egyre több mindent beszélünk meg egymással, de nem a 6 éves gyermek dönti el, hogy bemegyünk-e ügyeket intézni a hivatalokba, hogy melyik iskolát választjuk, vagy nézhet e TV-t vagy sem. Ez mind-mind a szülők feladata, az ő - lehetőleg közös – döntése. 
A szülői vetélkedés rendkívül káros! Soha nem vezet jó útra, ha a gyermek körül élő felnőttek a 'jó zsaru-rossz zsaru'-t játsszák, azaz a kedves, engedékeny felnőttet a másik szigorú, számonkérő felnőttel szemben. (Ezek a szereposztások kiszámíthatatlanságot és bizonytalanságot okoznak a gyermeknek.) 
 

Hol vannak a döntési határok?

Emlékszem, évekkel ezelőtt Vekerdy Tamás a családi hierarchia és szerepek kapcsán elmondta, hogy ő azt vallja: az óvodát és az általános iskolát a szülő választja a gyermekének, a középiskolát a szülő és a gyermek közösen választják, a felsőoktatási intézményt viszont már a gyermek választja saját magának.
Természetesen vannak olyan döntéshelyzetek amelyekben egy óvodás gyermek is dönthet. Eldöntheti, hogy a piros pólóját venné fel, vagy a kéket, vagy mit választ magának desszertnek stb.
S természetesen, ahogy a gyerekek nőnek, a lehetőségek úgy bővülnek. A kamaszoknál már teljesen más ez a minőség, ebben az életkorban már a saját életükre vonatkozó nagyobb döntéseket is hoznak ők maguk. De ebben az életkorban is fontos, hogy ott legyünk a gyermekeink számára érzelmi biztonságként. Bár már egyre jobban a saját útjukat járják, mégis fontos, hogy mindig ott legyünk számukra, ha szükségük van ránk.

Szó ami szó, fontos figyelmet fordítanunk a családunk működésmódjára - akár szakember segítségével, akár nélküle. Oly sok család működését láttam már minőségi változáson keresztüljutni csupán azzal, hogy a szülők a felnőtt-gyermek hierarchiát helyreállították és tisztázták a családi szerepeket. A mindennapi viták, veszekedések, dacok nagy mértékben lecsökkennek, ha a gyerekek körül olyan szülők állnak, akik biztonságot nyújtanak, felelősségteljes felnőttként hozzák meg a napi döntéseket és szabályokat, s mindemellett kellő rugalmassággal és nyitottsággal figyelnek a gyermekeik szükségleteire.

 

F. Csikós Szilvia - mentálhigiéné, családterápia

Fotó: Freepik