"Elértünk mindent, amire vágytunk, és most itt maradtam nélküle" - 4 kisgyerekkel lett özvegy a fiatal édesapa

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Borzalmas tragédiával kell megküzdenie egy Bács-Kiskun megyei családnak, értesült a Délmagyar, egy négygyermekes család maradt édesanya nélkül. Borzalmas tragédiával kell megküzdenie egy Bács-Kiskun megyei családnak, értesült a Délmagyar, egy négygyermekes család maradt édesanya nélkül.

A Tass településen élő 30 éves Kocsi András egy héttel korábban veszítette el 28 éves feleségét, Vandát, és így négy kisgyermekkel maradt egyedül. A gyerekek közül a legidősebb, Adél 7 éves, Martin 4, Rebeka 3 és a legkisebb, Gergő mindössze kéthetes.

Szívinfarktus 28 évesen
Vanda halálát egy szívinfarktus okozta, ami teljes sokként érte a családot, mivel a tünetek kezdetben nem utaltak arra, hogy súlyos problémája lenne.

Mint András a lapnak elmeséli, Vanda először másfél héttel korábban lett rosszul, fájt a mellkasa, zsibbadt a keze. Ám mire kiértek a mentők, addigra elmúltak a panaszai. Bár a biztonság kedvéért kórházba akarták vinni, ám az anyuka a legkisebb gyermekét nem akarta otthagyni, így végül a háziorvossal egyetértésben otthon maradt.


(illusztráció)

A műtőasztalon hunyt el
Azonban a tünetek újra jelentkeztek, így bementek a dunavecsei ügyeletre, ahonnan Vandát tovább is szállították a 70 kilométerrel távolabbi kecskeméti kórházba, hogy megműtsék.

A férj elmondása szerint mindössze két óra telt el aközött, hogy a dunavecsei ügyeletre megérkeztek és hogy felesége bekerült a kecskeméti műtőbe. De még ekkor sem aggódtak.

- Vanda magánál volt. Tudtuk, hogy nagy a baj, szívinfarktusra gyanakodtak, de úgy voltunk vele, 28 éves, fiatal, egészséges nő, az operáció után fel fog épülni.

Sajnos azonban bekövetkezett, amire nem számított: a beavatkozás közben Vanda életét vesztette.

Évekig Németországban dolgoztak
András szavaiból kiderül, évekig dolgoztak párjával Németországban, abból a pénzből tudták aztán felépíteni a házukat és sorban jöttek a gyerekek is, ahogy tervezték - most jött volna el az idő, hogy mindezt élvezni is tudják, együtt.

- Elértünk mindent, amire vágytunk, és most itt maradtam nélküle. Egyszerre mentem a hivatalba egy születési és egy halotti bizonyítványért, a feleségemet pedig a legnagyobb lányunk névnapján hamvasztották el.

Természetesen Andrást nagyon megrendítette felesége halála, de úgy érzi, most még inkább helyt kell állnia szülőként - ebben a saját édesanyja is a segítségére lesz, aki hamarosan hozzájuk költözik. A gyerekek nehezen viselik édesanyjuk elvesztését, a kéthetes Gergő pedig sajnos csak fényképekről fogja ismerni az anyukáját.

Egyelőre nem tudni, ki hibázott
A gyászoló apa szerint Vanda halálához hozzájárulhatott, hogy míg az első három császármetszésnél kapott vérhígítót a kórházban, most csak egy vény nélkül kapható gyógyszert írtak fel neki. Úgy véli, a háziorvosnak is erősködnie kellett volna az első alkalommal, hogy Vanda kerüljön kórházba. Reméli, előbb-utóbb kiderül, hogy pontosan mi vezetett a tragédiához.

Forrás: Délmagyar
Fotó: Freepik (illusztráció)

 

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2023.08.01