Ebben a családban mindhárom kislány július 20-án született - Csak éppen 6-6 év korkülönbséggel

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Ebben a családban mindhárom kislány július 20-án született - Csak éppen 6-6 év korkülönbséggel Úgy tűnik, ebben a louisianai családban már hagyomány, hogy mindegyik kislány ugyanazon a napon ünnepli a születésnapját. Úgy tűnik, ebben a louisianai családban már hagyomány, hogy mindegyik kislány ugyanazon a napon ünnepli a születésnapját.

A WAFB értesülései szerint Jasmine Clark július 20-án, csütörtökön adott életet kislányának a Baton Rouge-i kórházban. Ebben még nem lenne semmi különleges, azonban a kis Ja'Laijah pontosan ugyanazon a napon látta meg a napvilágot, mint két nővére!

Ez a kislány július 20-án született - Csakúgy, mint a két nővére, csak 6 év korkülönbséggel

- Imádjuk, hogy a legkisebb is éppen ezen a napon született, így legalább hatalmas partit tudunk csapni a lányok születésnapjára. Számunkra ez hatalmas áldás, és nagyon különleges dolog - mondta el az édesanya.

4 gyermeket nevel
Azt is hozzátette, nem tervezte meg előre, hogy mindegyik lánya ugyanazon a napon szülessen, ez azonban megkönnyíti a születésnapi készülődéseket. Érdekesség, hogy az anyukának van egy 9 éves fia is, Jamon, aki kilóg a sorból, hiszen ő 2014 februárjában látta meg a napvilágot.

Ez a kislány július 20-án született - Csakúgy, mint a két nővére, csak 6 év korkülönbséggel

A négygyermekes anyuka elismeri, hogy az életük tele van kihívásokkal, de attól még nem szeretné másképp.

- Négy gyereket nevelni drága mulatság és nem könnyű, de azért megoldom. Nem tudom pontosan, hogyan sikerült pont ugyanazon a napon szülnöm, de minden egyes pillanatot imádok ezekkel a lányokkal - tette hozzá.

Forrás, fotók: WAFB

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2023.07.24