Fotók: Több mint 6 kilós óriásbaba született! - Két héttel korábban érkezett a vártnál, az orvos is meglepődött a méretén

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


Fotók: Több mint 6 kilós óriásbaba született! - Két héttel korábban érkezett a vártnál, az orvos is meglepődött a méretén A kisfiú a terhesség 38 hetében, 2021. október 4-én jött világra, és nem kevesebb mint 14,1 fontot, azaz 6,39 kilót nyomott. Hatalmas az öröm az Arizónában élő Patonai családnál - és ezt most szó szerint is értjük. Cary Patonai ugyanis nemrégiben egy 60 centis, 6,39 kilós óriásbabának adott életet.

Mint az immáron háromgyermekes édesanya a Fox News-nak elmondta, épp akkor folyt el a magzatvíz, amikor az orvosánál volt mérlegelésen, így a tervezett császármetszést egy nappal előbbre hozták. A kisfiú végül a terhesség 38 hetében, 2021. október 4-én jött világra, és nem kevesebb mint 14,1 fontot, azaz 6,39 kilót nyomott.


Két héttel korábban érkezett

- Finnley hatalmas baba volt, ráadásul emiatt a normálisnál kétszer annyi magzatvíz termelődött, szóval óriási pocakom volt, és már minden helyzetben nagyon kényelmetlennek éreztem. De bármikor újracsinálnám egy ilyen kis gyönyörűségért - áradozott az anyuka a lapnak.


A boldog szülők

Azt is elmondta, kénytelenek voltak új ruhákat venni a kisfiúnak, mivel a bátyjai régi babaruhái nem voltak jó rá.


Finnley a két bátyjával és a nagypapával

Finnley-nek két bátyja van: a 10 éves Devlen 3720 grammal jött világra, öccse, a kétéves Everett viszont kicsit több mint 5 kilós volt újszülött korában. Mindketten ugyanannál az orvosnál születtek, mint most Finnley - az orvos szerint közel harmincéves praxisa alatt még nem segített világra ekkora babát.

Forrás: FoxNews
Fotók: Facebook/Cary Patonai

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


2021.10.22