A gyerek és a szülők életében nagy fordulópont a két év körüli életkor. Sok anya kétségbeesetten panaszkodik, hogy gyereke dacossá, öntörvényűvé, kezelhetetlenné vált és sok az összeütközés, harc közte és a gyerek között.

A gyerek és a szülők életében nagy fordulópont a két év körüli életkor. Sok anya kétségbeesetten panaszkodik, hogy gyereke dacossá, öntörvényűvé, kezelhetetlenné vált és sok az összeütközés, harc közte és a gyerek között.

A háttérben egyrészt az életkori tényező, az én-tudat kialakulása, másrészt a szülők és a gyerek közötti karakterbeli különbségek vagy hasonlóságok állnak.

Én-tudat kialakulása
A gyerek 2-2,5 éves kora körül már megéli, hogy teljesen különálló lény az anyjától és külön akarattal is bír. Ezt az akarati tényezőt szeretné gyakorolni, ismételni, melynek megjelenése az „egyedül akarom” és a nemet mondás sűrű egymásutánisága. A gyerek élvezi ezt az új, önálló létet, hogy ő is akarhat illetve képes csinálni dolgokat egyedül.

Nehézség viszont abból adódik - és "hisztit", dacot eredményez -, ha ez az akarat, önállóság nem tud kibontakozni, mert a szülők ellenállásába ütközik, vagy a gyerek képességei még nem teszik lehetővé a megkezdett tevékenység kivitelezését.

Mi tegyünk, hogy megelőzzük a hisztit vagy minimalizáljuk az előfordulását?
A fentiekből már érezhetjük, hogy a "hiszti" és a dacosság hátterében az akarati tényezők nem megfelelő kibontakozása, a gyermek önbizalom hiánya, önállótlansága áll. (a hiszti azért szerepel idézőjelben, mert ez inkább egyfajta ellenállás a gyermek részéről, amit köznyelvileg hisztinek aposztrofálunk)

Ha gyereket engedjük önállóan tevékenykedni, ha megfelelő időt hagyunk neki erre, akkor a gyerek átéli a „képes vagyok” érzést, ami az önbizalmát építi - és ezzel együtt a hiszti előfordulását is csökkenti.

Természetesen nekünk kell ehhez a teret megszabni és a korlátokat felállítani, például hogy milyen ruhában és hová lehet festeni. Pl. nagy papírt teszünk a földre, falra a festéshez, vagy, ha dobolni akar a tévén, akkor inkább egy fazekat adunk neki ehhez. Ezzel nem az akaratát vettük el, csak a szülő által is elfogadható eszközt biztosítottunk.Soha ne feledjük el, hogy nem vehetünk el a gyerektől semmit anélkül, hogy ne adnánk helyette másikat.

Ha a gyermek már belehergelte magát a hisztibe
Mikor a gyerek a hisztibe teljesen „bepörgeti” magát, ne perlekedjünk, ne magyarázzunk neki, mert semmit nem érnek a szavak. Helyette hagyjuk, hogy magától megnyugodjon, mert van gyerek, akit ilyenkor megérinteni se lehet. Vannak gyerekek, akiket csak át kell ölelni szavak nélkül - ki kell tapasztalni, a saját gyermekünknél mi válik be.

Jó megoldás lehet a figyelem elterelése, mert a gyerekeknél 6-7 éves korig az idegrendszeri ingerlési folyamatok vannak túlsúlyban, ezért egyik pillanatról a másikra képesek váltani érzést, hangulatot, gondolatot. A fantázia és a humor a legnagyobb segítség ebben az életszakaszban.

A hiszti természetes velejárója a fejlődésnek
Higgyük el, hogy ez az időszak egy átmenet és a gyerek nem „hisztis”, csak hiányzik valami az eszköztárából, amivel a felfokozott energiáit tudná kezelni, ezért hanggal (pl. sír vagy sikít) és testtel (pl. csapkod, rúg vagy hempereg) reagál a nehézségekre.

Később kisiskolás, de főleg a serdülő korban, ez a reagálás főleg szóbeli (szemtelenség), de akkor is megfigyelhetőek a feszültség testi megnyilvánulásai (pl. (könyv)dobálás, (ajtó) csapkodás).

Ha azt érzi a gyerek, hogy megértjük a „hisztijét” és ezt közvetítjük felé pl. rossz volt ez neked, nehéz volt neked, és nem büntetjük a kétségbeesését, akkor segítőként és nem harcosként lát minket, ezért előbb-utóbb ő sem harcol tovább.

Kapcsolódó cikkünk: Miért hisztizik a gyerek? Hogyan kezeljük a hisztit? Pszichológus válaszol »

Szerző: Polgár Nagy Ágnes - pedagógiai szakpszichológus
Fotó: Pixabay