Azt hisszük, van időnk. Hogy a gyerek mindig ott lesz, velünk lesz, hogy nem szakíthat el minket semmi - ezért a saját dolgainkat fontosabbnak érezzük, hiszen ráérünk... Olvasd el dr. Zacher Gábor gondolatait a témában. Azt hisszük, van időnk. Hogy a gyerek mindig ott lesz, velünk lesz, hogy nem szakíthat el minket semmi - ezért a saját dolgainkat fontosabbnak érezzük, hiszen ráérünk...

Ám ez nem hatalmas tévedés. Bár olykor ólomlábakon cammog az idő, gyermekeink villámgyorsan felnőnek. És ha kiskorukban azt kapták tőlünk, hogy nem figyeltünk rájuk eléggé, akkor felnőve ők sem fognak ránk. Akkor sem, ha annyira szeretnénk. Dr. Zacher Gábor gondolatai következnek.



"Amikor a gyerek azt mondja, hogy "Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy "Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy "fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. "Anya szeretnék veled beszélni!" "Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…"

Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek. Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki "a saját számítógépében"."

"Ma a hétperces ementáli gyerekek világát értjük. Mitől hétperces egy gyerek? Attól, hogy ma Magyarországon egy átlag magyar szülő, egy átlag magyar gyerekkel napont átlagosan hét percet foglalkozik."

Szánj 7 percnél több időt a gyermekedre - meglátod, megéri!