„Ilyenkor a percek egy örökkévalóságnak érződnek” - Megható levelet írt egy anyuka a mentősöknek

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


„Ilyenkor a percek egy örökkévalóságnak érződnek” - Megható levelet írt egy anyuka a mentősöknek

Levélben köszönte meg a mentősöknek a gyors és gondos segítséget egy hálás édesanya, akinek kisfia hatalmasat esett az utcán, miközben hazafelé sétáltak a bölcsődéből.

A gyermek olyan szerencsétlenül esett, hogy a járdaszegélybe ütötte a fejét, a vér pedig ömleni kezdett, ami pánikba ejtette az édesanyát. Segélyhívásukra azonban percek alatt megérkezett a mentőszolgálat gépkocsija.

A mentősök nem csak a kicsit látták el szakszerűen és nagy gondossággal, de arra is odafigyeltek, hogy a rémült édesanyát megnyugtassák. Az ellátást követően az immár mosolygó gyermeknek megmutatták a mentőautó minden részletét és eszközét is, sőt, még egy bátorságlufival is megajándékozták a kisfiút.

A köszönőlevelet az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán osztotta meg.

“Kedves Mentőszolgálat!
Szeretném megköszönni mindazt, amit két pesti mentős tett értünk még januárban. 2 éves kisfiam bölcsiből hazafelé menet hatalmasat esett, olyan szerencsétlenül, hogy pont a fejét a járdaszegélynek ütötte. A vér rögtön ömleni, kisfiam meg ordítani kezdett, én pedig bevallom, pánikba estem. Többen odajöttek, akik látták, hogy mi történt és segíteni próbáltak és mentőt is hívtak. Ilyenkor a percek egy örökkévalóságnak érződnek, mégis szinte egy szempillantás alatt megérkezett a mentő két fantasztikus fiatalemberrel. Azonnal megvizsgálták és ellátták a kicsit, miközben arra is figyeltek, hogy mindkettőnket megnyugtassanak. Ez meglepő módon kisfiamnál hamarább sikerült, pár perc után már mosolygott, miközben a mentősök a „ninós autó” minden apró részletét, minden eszközét megmutatták neki. Még egy felfújt gumikesztyűt is kapott, amire filccel együtt arcot rajzoltak és azt mondták, hogy ez egy bátorságlufi, ami majd vigyáz rá a kórházban is. Semmi nyoma nem maradt a korábbi ijedtségnek és zokogásnak, így lassan én is megnyugodtam. Köszönöm, hogy siettek hozzánk. Köszönöm a nyugtató szavakat. De mindenekelőtt köszönöm azt a végtelen kedvességet, amivel a kis sebesülthöz fordultak. Azóta is azt hallgatom tőle, hogy mikor utazunk megint a nínóssal. Én ezt azért, minden jó élmény ellenére kihagynám.
Még egyszer hálásan köszönök mindent.
Üdv:
D.-K. A. és M.”

 

Forrás: Facebook
Fotó: Freepik


Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2024.02.13