Szabad veszekedni a gyerekek előtt? Igen, ha ezt a 3 szabályt betartjátok!

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


Szabad veszekedni a gyerekek előtt? Igen, ha ezt a 3 szabályt betartjátok!

A szakértő szerint három lényeges szabály betartásával a gyermekek számára is feldolgozhatóvá válnak az előttük zajló konfliktusok.

Mindannyian ismerjük a jelenséget, mikor különböző családi események, ünnepek és nyaralások kapcsán fellángolnak az indulatok, és viták pattannak ki a családban. Ennek oka lehet a túlzott maximalizmus ugyanúgy, mint az állandó időhiány miatti rohanás, kimerültség vagy anyagi ok. Ám még ebben a feszült helyzetben is van mód arra, hogy a gyerekek a kialakult viták hevében is biztonságban és szeretve érezzék magukat.


A gyermekek a szülői mintából tanulnak a legtöbbet
Életünk során elkerülhetetlen, hogy egyes szituációkban feszültnek, lobbanékonynak érezzük magunkat, akár a sok feladat nyomása, akár egyéb okok miatt, közben pedig a gyerekeknek is bírniuk kellene a nyüzsgést... „Ilyenkor a legjobb házasságban is megesik, hogy összevesznek, az indulatot pedig nem kell, de nem is szabad magunkban tartani.” – vallja B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu.
„Sokan hozzák generációs mintából a családjukba, hogy a szülők nem veszekedhetnek a gyermekek előtt. Ez azonban oda vezet, hogy nem fogják tudni az ilyen helyzeteket kezelni, nincs eszköz a kezükben arra, hogy a problémákat miként oldják meg.” – magyarázza a szakértő, aki úgy véli, fontos támogatnunk az érzelmek kifejezését meséken, játékokon keresztül, de ne feledjük, hogy az elsődleges tanulási útjuk mégis csak az a példa, amit tőlünk látnak.
B. Szirtes Dóra szerint az érzelmeinket akkor fogják a kicsik reálisan megérteni, ha azokat rajtunk is látják, azaz ismernek minket dühösen.


Ezzel a három lépéssel veszekedés közben is biztonságban érzi magát a gyermek
„Ér veszekedni a gyerekek előtt, de a kicsiknek mindvégig biztonságban kell érezniük magukat. Meg kell, hogy kapják a megoldókulcsot a félelmükre, szorongásukra, azaz meg kell tartani a vitatkozás keretét.” – hangsúlyozza.
Úgy véli, ehhez három lépést érdemes megtenni:


1. Biztosítsuk a szeretetünkről!

Ha a gyermek körül veszekedés van, úgy érzi, hogy nincs szeretve. Ez az elsődleges szempont, amit szem előtt kell tartani. Ha a veszekedés közben látjuk, hogy szorong, lépjünk ki a helyzetből és mondjuk el neki, hogy most is nagyon szeretjük, de pillanatnyilag van egy problémánk, amit meg kell beszélnünk.


2. A vita ellenére is maradjon meg a tisztelet!

Használjuk az erőszakmentes kommunikáció eszköztárát, és törekedjünk arra, hogy a másik ócsárolása helyett a saját problémáinkat mondjuk el, nézeteinket és érzéseinket pedig őszintén és higgadtan fejezzük ki.


3. A vita valódi lezárásával oldjuk a feszültséget!

Gyakran előfordul, hogy a vitáknak nincs megoldása, csak annyi történik, hogy a két fél dühösen otthagyja egymást. Pedig rendkívül fontos, hogy amennyiben a veszekedés a gyermek előtt zajlik, a megoldás is előtte történjen meg. Utólag pedig beszélgessünk vele arról, hogy mit kellett volna másképp csinálnunk, mi lett a megoldás és ezt fejezzük ki megnyugtató testbeszéddel is.


Fotó: Freepik


Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2024.01.12