Ahogy az állapotos kismama, úgy az egész család is kilenc hónapnyi várandósságra számít. Egy időre született, egészséges, pirospozsgás csecsemő fogadására készülnek a hozzátartozók, és aztán jön a derült égből villámcsapás: a koraszülés. Koraszülő édesanyákat támogató szakértőnk írása az önvádról, hibakeresésről és a lelki támogatás szükségességéről. „Ne mondd, hogy legyek erős! Mindenki ezt mondja. Már nem tudok erős lenni.”

A legáltalánosabb biztatás, amit koraszülő anyukaként hallunk, hogy "légy erős". Családtól, ismerősöktől. Olyan emberektől, akik maguk sem tudnak hirtelen mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy egy kisbaba a vártnál korábban jött a világra. Hisz nem ez a jellemző.  

"Miért pont velem történik mindez?"

Ahogy az édesanya, úgy a környezete is kilenc hónapnyi várandósságra számít, amikor kiderül, hogy bővül a család. Egy időre született, egészséges, pirospozsgás csecsemő fogadására készülnek a hozzátartozók, és aztán jön a derült égből villámcsapás: a koraszülés.

Erre nagyon nehéz szavakat találni, és igazi bátorítást adni a koraszülő édesanyának és persze az édesapának is. Talán a legjobb megvárni, hogy az édesanya magától beszéljen érzéseiről és ahhoz mérten reagálni... - ebben a helyzetben nem elég egy sablonos jó tanács: "légy erős!".

Mert vannak napok, amikor ez magától is megy. De lesznek hullámvölgyek is, amikor csak sírni jó. Vagy amikor legszívesebben kifutna az ember a világból. Olykor ránk tör a vádaskodás. a Sorssal szemben: „Miért pont velünk történik ez?” S ami még szintén nem ritka: az önvád.  

Mondatok, amivel a koraszülő édesanyák vádolják magukat

„Biztos én vagyok az oka, hogy a gyerekem koraszülött lett.”  

„Ha nem szedem össze azt a fertőzést...”

„Ha nem lesz magas vérnyomásom”

„Biztos rosszul csináltam valamit, ezért lett kevesebb a magzatvíz”

„Ha ezt látom előre, inkább végigfekszem az egész terhességet, és fel sem kelek, akkor talán nem repedt volna meg a burok idő előtt”

Ha tényszerűen nézzük, akkor persze igaz, hogy vannak olyan körülmények, amelyek az édesanyára vezethetők vissza. De ezek a fenti gondolatok nyilván nem helytállóak, legalábbis az a következtetés nem, hogy a koraszülés az anyuka hibája miatt történt. Az önostorozás nem visz előre, ellenben nagyon kártékony tud lenni az amúgy is embert próbáló élethelyzetben.

A terhességi magas vérnyomás sajnos kialakulhat azoknál, akik erre hajlamosak, és akinek egyszer már volt, valószínűleg a további várandóságoknál is előjön. Nincsenek csodaszerek sajnos, sem csodamódszerek, hogy elkerüljük. És nem minden esetben eredményez  koraszülést sem. A HELLP-szindróma sem közvetlenül alakul ki, és egyetlen anyuka sem lesz készakarva koraszülő miatta.

Más kérdés, hogy a káros szenvedélyek, helytelen életmód természetesen kihathat a várandósság lefolyására, de azért nem ez a legjellemzőbb oka a koraszülésnek, teljesen egészséges életet élő várandósokkal is megtörténik sajnos. A koraszülő édesanyák többsége ugyanis figyel magára, vigyáz babájára, igyekszik megfelelő életmódot folytatni és mégsem tudja elkerülni a koraszülést.

A lepényleválás sem azért történik általában, mert az édesanya épp futóedzést tart. Ugyanúgy bekövetkezhet ellenőrzött kórházi körülmények között is, akár az ágyban fekve. Egyszer csak elkezd vérezni az anyuka és beindul a szülés...  

"Nem tudok szoptatni! Rossz anya vagyok?"

Amikor édesanyákkal beszélgetek a Koraszülő Anyukák Támogató Csoportjában, sokszor találkozom az önváddal, és ennek a gondolatsornak van még folytatása is.
„Nem elég, hogy koraszülött lett a babám, még szoptatni sem tudom, milyen anya vagyok én?”

Sok időre szült anyukának is vannak szoptatási nehézségei és a helyzet még komplikáltabb lehet koraszülés esetén, amikor még a baba sincs velünk, hogy beindítsa a tejtermelést. Mert nem mindenkinek megy ám a fejés a fejőgép használatával... Sem kezdetben, sem később.

Mégis, sok esetben, amikor a baba elég stabil már, és van ereje, hogy szopni tudjon, az inkubátorból kikerülve és az anyamellre téve gyorsan behozza a lemaradást, és ugyanúgy tud szopizni, mint az az újszülött, akit a születés után gyakorlatilag azonnal megszoptathatott édesanyja.

Mindig azt hangoztatom az édesanyáknak a Támogató Csoportban, hogy nem attól jó anya valaki, hogy elég teje van-e, hogy tudja-e szoptatni kisbabáját. A jó anyaság fokmérője valami egészen másban keresendő és semmi köze a szoptatáshoz, ahogyan ahhoz sem, hogy az édesanya természetes úton hozta-e világra gyermekét, vagy sürgősségi császármetszéssel emelték ki az orvosok a kisbabát.

"Nem természetes úton szültem! Rossz anya vagyok?"

Sajnos ez is sokszor az önmarcangolás tárgya: a csodát átélő szülésélmény hiánya.
„Hirtelen ott volt egy inkubátorban a baba, aki bennem növekedett. Néztem a kis testet az üvegkalitkában és tudtam, hogy az enyém, de mégis olyan idegen volt.” - mesélik sokszor az érintett anyukák.

Ne ítéljük el ezeket a gondolatokat. A koraszülő édesanyák nem vehetik karjukba kedvük szerint kisbabájukat. Nem bújhatnak össze vele, nem adhatnak neki milliónyi puszit nap mint nap.

„Kudarcként élem meg, hogy nem tudom ellátni a kisbabámat”
Az intenzív ellátás orvosi kérdés, sokszor egyetlen esély a túlélésre. Ez nem az a közeg, mint a hagyományos csecsemőosztály, itt az édesanyák még elemi szinten sem láthatják el kisbabájukat: nem ők etetik, nem ők pelenkázzák, nem ők öltöztetik.

„Egyszerűen feleslegesnek éreztem magam. Akinek mindössze annyi szerepe volt, hogy hozzon tejet.”
Újra és újra felmerül az anyatej kérdése. Elég frusztráló ezt a terhet cipelni a koraszülés „élményéből” még fel sem ocsúdott édesanyának.

Koraszülő anyukákat támogató csoport indult a SOTE-n

A Támogató Csoportban éppen ezért beszélgetünk arról, hogy mi az, amit mégis megtehet az édesanya az inkubátorban fekvő gyermekéért, hogy ne érezze mellőzöttnek magát. Megsimíthatja, beszélhet hozzá, énekelhet neki, felveheti diktafonra az altatódalokat, hogy a kisbaba akkor is hallja a hangját, amikor nincs látogatási idő. Vihet neki (természetesen sterilizált) kabalát, plüss állatkát.

Ahogy a kisbaba erősödik, úgy kap az édesanya egyre nagyobb szerepet a kicsi ellátásában: jó állapotú babákkal lehet kenguruzni (végre jöhet az
összebújás!), a szondán keresztüli táplálás után megpróbálni szoptatni, lehet pelenkázni a kisbabákat.

Ha belegondolunk, ezek az apróságok teljesen természetesek a legtöbb édesanyának, nem úgy a koraszülő anyukáknak, akik az első pelenkázást is hatalmas mérföldkőnek élhetik meg. És valóban az! Mérföldkő! Mert azt jelenti, hogy kisbabánk stabil állapotú és nem szükséges mindenben szakértő kéz az ellátásához!

A Koraszülő Anyukák Támogató Csoportja a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán működik. Ez egy havi rendszerességgel működő, coaching támogatású csoport az éppen kórházi intenzív ellátást igénylő koraszülött babák anyukái és a már „külsősként” visszajáró anyukák számára. Olyan fórum, mely a közös gondolkodást, az élmények, érzések és tapasztalatok megosztását szolgálja.

Mert mennyivel hitelesebb a koraszülőségről koraszülőkkel beszélni, mint bárki mással. Hisz nekünk egy a sorsunk, mi egy nyelvet beszélünk!
Éppen ezért mint koraszülő édesanya és mint anyacoach indítottam el ezt a kezdeményezést, mely szerencsére ma már egy működő csoportban ölt testet. És minden egyes találkozó azt bizonyítja számomra, hogy a koraszülő édesanyák lelki támogatására milyen nagy szükség van ma Magyarországon, a mai magyar kórházi viszonyok között.

Jelentkezni a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülő anyukákat támogató csoportjába az alábbi linken lehet: http://gyerekzsivaj.co.hu/aprotalpakert/

Az édesanyák e-mailben kapnak értesítést a támogató csoport soron következő időpontjáról és témájáról.

Szerző: dr. Domokos Katalin, a Koraszülő Anyukák Támogató Csoportjának vezetője, anyacoach
Köszönet a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Koraszülő Anyukák Támogató Csoportjának! Fotó: Pixabay