Nemcsak az a baj, hogy az ismeretátadó, számonkérő rendszer ma már szemléletében elavult, hanem az is, hogy ez egy kudarc-orientált oktatás. A kiegyensúlyozott ember, aki képes megtalálni az összhangot a környezetével, és képes a helyzetnek megfelelően viselkedni, jó eséllyel találja meg a helyét a világban, mondja Dr. László Zsuzsa klinikai szakpszichológus.

Akinek az önbizalma a helyén van, képes megkeresni és elérni azt, amire vágyik. Egy kiegyensúlyozott, önbizalommal rendelkező ember fel fogja találni magát, elviseli a kudarcokat, lesz ereje váltani és újratervezni a jövőjét, ha erre van szüksége.

Kudarc-orientált oktatás
Sajnos a mi iskolarendszerünk nem erre készít fel. Helyette az jellemzi, hogy abban mindenki szenved: a tanár, a diák és a szülő. Nemcsak az a baj, hogy az ismeretátadó, számonkérő rendszer ma már szemléletében elavult, hanem az is, hogy ez egy kudarc-orientált oktatás. A hangsúlyt a rosszra, a hibákra helyezi és erővel gyakoroltatja azt, ami nem megy.



Az elvárásoknak kell megfelelni
Ebben a rendszerben elvész a tanulás öröme, a felfedezés izgalma. Az elégtelenség, a meg nem feleléstől való félelem épül be a személyiségbe. Ebben a rendszerben minél jobban teljesít valaki, annál kevésbé tudja majd, hogy ő mit is akar, mi érdekli, mi szórakoztatja és legfőképpen miben tehetséges. Abban lesz jó, hogy mindenben megfeleljen a követelményeknek és elvárásoknak. Sok ember fizeti ennek az árát felnőtt korában, amikor már nem nyilvánvaló, hogy pontosan miért is jár a piros pont.

A házi feladat kényszere
Az iskola a saját büntető, számonkérő rendszerét  a szülőkre is ráerőltetni a folytonos házi feladatokkal, otthoni megbízásokkal. Még akadályozza is a szülőket, ha kompenzálni próbálnák az iskola okozta károkat. A szülők belekényszerülnek - sokszor saját meggyőződésük ellenében -, hogy a gyerek egészséges ellenállását erőszakkal megtörjék. Azt érzik, hogy nem tudnak a gyereken segíteni, már csak az időhiány miatt sem. Ezért aztán a legtöbb, amit tehetnek, hogy minél előbb kikényszerítik belőle a feladat elvégzését.

A szülők többsége belefáradt
Ehhez hozzáadódik, hogy egy felelős szülő nehezen mondja azt a gyerekének, hogy ne vegye komolyan az iskolai munkáját. Ha pedig komolyan veszi, akkor az értékelést is el kell fogadni. A szülők többsége belefárad, el is felejti, hogy lehetne másképp. Beáll a rendszerbe és nem megkérdőjelezve azt, ő is csak csinálja a feladatát. Esténként veszekszik a gyerekkel a házi feladat miatt. Dicséri, ha ötöst hozott, csóválja a fejét, ha hármast, és nagyon szorong, hogy miképpen boldogul majd az életben, ha nem elég jók a jegyei.

Nem a tényanyag bemagolásától lesz valaki sikeres felnőtt
Valójában a töretlen személyiségfejlődésnek, az átadott értékrendnek, a környezet mintaadásának sokkal nagyobb súlya van abban, hogy a gyerek sikeres lesz-e felnőttként, mint a bemagolt, majd elfelejtett ismereteknek és a meglehetősen szubjektív érdemjegyeknek.
 

Ha az iskola frusztrálja a gyereket - Így beszélgess el vele, hogy oldd a feszültségét

Veszekedős, feszült lesz
Az iskola fizikailag, mentálisan és lelkileg is megterhelő. A gyerek egész nap tömegben, zajban van, ahol figyelni kell, mert minden hibának következménye van. Amikor hazajön, nem akar semmit, leginkább csak azt, hogy hagyják békén. Mások meg veszekedősek lesznek, mindenen kibuknak. Vannak, akik a testvérüket, vagy a kutyát piszkálják. Vannak, akiknek látszólag semmi bajuk, de szinte minden előzmény nélkül hisztizni, őrjöngeni kezdenek valami apróság miatt.

Lehangolttá válik
Az a gyerek, akinek megváltozik a személyisége, hangulata az iskolai időszakban, az nem érzi ott jól magát. Ha rákérdezünk, el is mondja, de azt meg is kellene hallani. Például: „Az a baj, hogy a tanító néni azt mondja, nem figyelek.” Ilyenkor jó visszakérdezni, hogy mikor mondta, hogyan mondta, mérges volt-e, ki hallotta.  Hiszen, ez nem jelentene problémát, ha kedvesen, segítő szándékkal, kettőjük között hangzott volna el.



Legyünk empatikusak
De nagyon megalázó lehet, ha „már megint nem figyelsz!” az egész osztály előtt történik. Soha ne írjuk fölül, amit a gyerek mond, ne válaszoljuk azt, hogy “szerintem nem kellene ezen kiborulnod”, “biztos nem úgy volt”, “nem hiszem el, hogy nem tudod megcsinálni”, ne kérdezzük azt, hogy “akkor miért nem figyelsz?” stb. Ezek nemcsak nem segítik a gyereket, de azt fogja érteni belőle, hogy fölösleges nekünk bármit elmondani, úgy sem hisszük el.

Jelezzük az érzéseit
Általában a beszélgetést azzal be lehet indítani, ha a megjegyzését követően a gyerek érzéseit jelezzük vissza, például: “úgy látom, ez téged nagyon bánt”. Csak hallgassuk, ne minősítsük, amit mond. Ilyenkor ne neveljünk, csak segítsük a gondolkodásban. Például: “Ha most visszaforgatnánk az idő kerekét, valamit másképp csinálnál?”
 

Mikor lehet időt szakítani egy beszélgetésre?

A kérdés az, hogy mikor is van erre idő. Egy átlagos dolgozó család esetében este van néhány óra a lefekvés előtt, amikor lehetne beszélgetni, együtt lenni. Ha ezt a szülők nem tervezik meg előre és nem hoznak néhány szabályt, akkor tapasztalatom szerint az esték feszültek és sokszor veszekedéssel teliek.

Napirend a falon
Érdemes a délutáni menetrendet papíron rögzíteni és kitenni a falra. Különösen, ha ezek még naponta is változnak a különórák miatt. Mindig rajzoljunk mellé órát is. Még a felnőtteket is jobban segíti a mutatók állása, mint a digitális óra.

Házi feladat max 30-60 perc
A házi feladattal, ha van, javaslatom szerint ne töltsön a gyerek többet, mint fél órát. Nagyobb gyerek egy órát. Ezt mondjuk meg a gyereknek és tartsuk be. Ha ennyi nem elég, akkor mi beszéljünk a tanárral, meg persze a többi szülővel. (Lehet, hogy a tanár nem tudja, hogy túl sok a lecke. Lehet, hogy rosszul mérte fel. Lehet, hogy a mi gyerekünknek kevesebb lecke kell.

Ő döntse el, mikor akarja megcsinálni
Lehet, hogy mi csak hétvégén tudunk tanulni, mert a gyerek túlfárad hétköznap este. Lehet, hogy ha több tanár van, elmaradt az egyeztetés. Mindig adjuk meg az esélyt a tisztázásra, egyeztetésre.) Hétvégén megduplázhatjuk az időt, ha nagyon muszáj, de próbáljuk meg „fájdalommentessé” tenni. Beszéljük át részletesen a gyerekkel, hogy mikor akarja csinálni a leckét. Ne írjuk felül, ha lefekvés előtt szeretné vagy reggel. Mondjuk neki, hogy kipróbáljuk, és majd értékeljünk együtt.

Beszélgetés a vacsoraasztalnál
Visszatérve a mikor beszélgessünk kérdésre, a legtöbb családban a vacsoránál jön össze a család. Hétköznap sokszor nincs is más lehetőség együtt lenni. Ha nem neveljük ilyenkor a gyereket, akkor sok mindent meg lehet tudni tőle a napjáról, gondolatairól. Ha az étkezésnek jó hangulatúak, akkor mindenkinek megered a nyelve. Sokat kell viccelődni, bolondozni, beszélgetni. Ha ez sikerül, akkor még az izgő-mozgó gyerek is egyre hosszabban ülve marad majd, de sokszor még a kamasz is ott felejti magát.



Senki ne higgyen annak a bődületes marhaságnak, hogy magyar ember evés közben nem beszél (sajnálom, de mindig felbosszant, ha hallom). Evés közben minden ember beszél, mert az evés ellazít bennünket. Ne keltsünk a gyerekekben feszültséget, élvezzük a társaságukat és adjunk mintát a jóízű beszélgetésből, a kellemes együttlétből.

Akár el is lehet vinni egy másik közösségbe
Ha a szülők azt látják, hogy a gyerekük nem érzi jól magát abban a közösségben, ahova jár, és a személyisége nem jó irányba fejlődik, akkor ne féljenek váltani. Az a tapasztalatom, hogy a szülők, amikor már felismerik a problémát, akkor már jól választanak, ha az érzéseiket követik.

Nem szabad az iskola örvényébe kerülve megfeledkezni, hogy az életben sokféle lehetőség létezik, amiről a gyereknek is tudnia kellene. Az otthon, a család élete csak annyiban függjön az iskolától, amennyire az ésszerű. Ne váljon az élet egyetlen és legfontosabb értékévé.

Derítsük ki, miben tehetséges a gyerek
Sok gyereknek másban van a tehetsége, és nem az iskolai tantárgyakban. Ezeket kell felderíteni és lehetőséget teremteni számukra sokféle siker megélésére, sokféle közösség megismerésére.

Forrás: Facebook/Dr. László Zsuzsa pszichológus
Fotó: Freepik