Az egyik legcsodálatosabb ajándék, amit adhatunk gyermekünknek, a hála képessége. De hogyan lehet a gyerekek szemét a szépségre, szívüket hálára tanítani? Óvónő levélírónk abban segít, hogy megtaláljuk az ehhez vezető legjobb és leghatékonyabb utat.

Ha mi magunk is azt tanítjuk, hogy nem minden magától értetődő, valamint hálát mutatunk az élet legapróbb ajándékai iránt is, akkor a hála, az öröm gyermekünk számára természetessé, lényének részévé válik, figyelme pedig nem a negatív körülményekre fókuszál majd - így élete szebb és teljesebb lehet. 

 

„A hálás gyermekekből lesz a boldog felnőtt. Hogy tanítsuk hálára szülőként, óvónőként a gyermekeket?

Igazából bármiről is beszélgetünk a gyerekekkel, szinte nincs olyan téma, amiből ne tudnánk azt a következtetést levonni, hogy mennyire hálásak lehetünk. 
Most például víz világnapja alkalmát használtam ki arra, hogy rádöbbenjünk a gyerekekkel, hogy mennyire hálásak is lehetünk. Mutattam a gyerekeknek az oviban egy kisfilmet arról, hogy Afrikában hogyan cipelik haza a fejükön a gyerekek a vizet. A kis ovisaim tátott szájjal, csodálattal nézték a fimet, mikor vége volt, kérték, hogy nézzük meg még egyszer.
Így megnéztük még egyszer.

Természetesen ki is próbáltuk, milyen is a fejünkön vinni a vizet, hát nem volt könnyű feladat, de azért nagyon élveztük. 
Ezután ezer gondolatuk és kérdésük volt. Jó volt látni az empátiájukat. Jó volt hallani a gondolataikat, hogy ki hogyan segítene ezeknek a szegény afrikai gyerekeknek.
Aztán arról kezdtünk el beszélgetni, hogy mi milyen hálásak lehetünk, hogy csak meg kell nyitnunk a csapot és bármikor ihatunk tiszta vizet. 
Sőt, ivóvízben fürödhetünk, és ivóvízben mossa ki anya a ruháinkat is.

Minden gyermek egyetértett azzal, hogy bizony hálásak lehetünk, és csuda jó dolgunk van!

Csupán a víz világnapja mennyi lehetőség arra, hogy jó irányba neveljük a gyermekeinket, hogy tanítsuk őket együttérzésre, segítőkészségre, a hálára és arra, hogy vigyázzunk a vízre és ne pocsékoljuk, szennyezzük, mert nélküle nincs élet!
Ha megtanulja a gyermek, hogy ami neki olyan természetes, mint például, hogy annyi vizet ihat bármikor, amennyit csak akar, az más embereknek a világban egyáltalán nem olyan természetes, az empátiára és persze hálára is neveli őket. 

Ha egy gyermek tud hálás lenni, tud örülni, akkor az a gyermek boldog gyermek! Mert míg hálás a szív, addig nem lehet boldogtalan!

És egy igazán hálás ember, akkor boldog igazán, ha látja, hogy mások is boldogok. Ezért mindent megtesz, ami tőle telik, hogy más emberek is boldogok, hálás emberek lehessenek.
Voltak például gyerekek, akik azt mondták, hogy ha majd felnőttek lesznek, elmennek Afrikába, hogy kutat fúrassanak az ott élő gyerekeknek, hogy azok boldogok legyenek és könnyebb legyen az életük.

Ezért használjunk ki minden lehetőséget, hogy felhívjuk a ránk bízott gyermekek figyelmét arra, hogy mennyire hálásak lehetnek!

Ha mindig azt látja egy gyermek, hogy az őt körülvevő felnőttek mindig elégedetlenkednek, morgolódnak, veszekednek, akkor abból a gyermekből is egy boldogtalan, mindenben hibát kereső, elégedetlen felnőtt lesz!

Hatalmas a felelősségünk!

Mert mi olyanok vagyunk, mint egy tükör. A gyermek visszatükrözi azt, amit lát, főleg azokat az embereket, akiket a legjobban szeret, a szüleiket, nagyszüleiket, óvónőjüket, tanáraikat.
Ezért lássuk meg mi is a minket körülvevő jó dolgokat, hogy hálás, jó szívű emberek lehessünk, és majd a mi hálánkat, segítőkészségünket látva gyermekeink is hálás, jószívű és ezért boldog emberekké válhassanak.”

 

Ha szívesen olvasnád Kati néni gondolatait arról, miért együttműködőbbek és kreatívabbak a boldog gyermekek, kattints ide! 

 

Szerző: Sándor Jánosné Kata, óvónő
Fotó: Freepik