Oly sok időt és energiát fektetünk abba, hogy megtanítsuk a gyerekeinket jónak lenni - ugyanakkor nem gondolunk bele, hogy ez valójában veszélyt is jelenthet számukra. Ha szó nélkül követnek minden utasítást, akár bajba is kerülhetnek. Néhány remek módszerrel elkerülhetjük ezt a kockázatot, és olyan gyermekeket nevelhetünk, akik jók, mégis rendelkeznek az önálló, megkülönböztető gondolkodás képességével.

A régebbi nevelési elvek, a társadalom, de még a mai iskolai rendszer is az utasításoknak való teljes megfelelést azonosítja a „jó” fogalmával, a megkérdőjelezést, ellenállást pedig a tiszteletlenséggel. Jutalom jár a pontos teljesítésért, a teljes szófogadásért, a kérdés nélküli engedelmességért.

Ez a nézet ma már egyre kevésbé helytálló, és egyre többen ismerik fel azt, hogy a „jónak lenni” nem jelenthet megalázkodást, a biztonság elvesztését vagy értelmetlen, esetleg veszélyt jelentő utasítások vakon történő követését.
 

A "jónak lenni" félreértelmezése sebezhetővé teszi a gyerekeket: akik megkérdőjelezés nélkül követik a kéréseket, utasításokat, azok fokozottan ki lesznek téve a manipulációnak és bántalmazásnak.

Ha egy gyermek mindig meg akar felelni, sosem mer ellentmondani vagy kérdezni, a tekintélynek enged, és személyes határai helyett a felnőttek kéréseit helyezi előre, mindenképpen foglakozni kell a témával!
 

Természetesen nem az a cél, hogy lázadó gyerekeket neveljünk! Olyan gyerekek neveléséről van szó, akik tudják, mikor jelent biztonságot az engedelmesség, és mikor sodorja őket veszélybe - azaz képesek a kettőt megkülönböztetni.

Különbséget kell tudniuk tenni aközött, helyénvaló-e egy kérés, utasítás, és ha nem, tudniuk kell helyesen képviselni véleményüket. Tudatában kell lenniük, hogy nem kell mindenáron "engedelmeskedni" annak, aki nem tartja tiszteletben az emberi határainkat, méltóságukat, testi, mentális és lelki egészségünket.

 

Meg kell tanítanunk gyermekeinket, hogy felismerjék:

- a különbséget az utasítások mögötti rossz és jó indíttatás között;

- mikor kerül ellentmondásba a „jónak lenni” és a „biztonságban lenni”
 

Jó hír, hogy ezt már kisgyermekkortól tanítani lehet a gyerekeknek.

 

Hogyan lehet megtanítani a gyerekeket, hogy felismerjék azokat a veszélyes helyzeteket, amikor NEM-et kell mondaniuk?

1. Szerepjátékokkal
Játsszunk el helyzeteket, ahol NEM-et mondani a helyes döntés.


2. Az érzések érvényesítésével
Ha szorongását, ellenérzését fejezi ki egy-egy helyzetben, fogadjuk el, ne kérdőjelezzük meg az érzéseit.

3. Családi „kód-dal”
Egy olyan közös családi jel, mellyel jelezheti a felnőtteknek, hogy kellemetlen számára a szituáció, és esetleg segítségre szorul. 

4. Kommunikáció gyakorlásával
Gyakoroljuk, hogyan képviselheti az egyet nem értését megfelelően egy felnőtt (távolabbi ismerős, idegen, tanár stb.) irányában.

5. Beszélgetésekkel a szabályok, utasítások észszerű okairól
Hogy ne csak azért tegyen meg valamit, mert „ezt kérték”, hanem mindig értse is, mit miért (nem) teszünk.

6. Megerősítéssel, hogy bízzon a teste jelzéseiben (szorongás, gyomorfájás, remegés, elhúzódás)!
Rendkívül fontos megérteni, hogy testünk, megérzéseink sokszor a helyes irányt jelzik. A tudatos vagy tudattalan belső ellenállásnak konkrét testi tünetei vannak, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

7. Kisebbeknél ezzel a mondattal: „Előbb megkérdezem a szüleimet.”
Hogy adott helyzetben már ne jelentsen akkora nehézséget a kimondása.

Itt további segítséget kapsz ahhoz, hogy megvédhesd, képviselni tudd kisgyermeked a számára kellemetlen helyzetekben.
 

+1: Önbizalma megerősítésével!
A gyermek önbecsülésének erősítése, értékeinek tudatosítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben meg tudja védeni magát.

 

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik