Immáron harmadik hete tart a digitális oktatás, az ország pedagógusai néhány nap alatt álltak át a megszokott frontális oktatásról a digitális megoldásokra. Hogy miként élik meg az iskolák kiürülését? Erről jelent meg pár napja egy poszt. Immáron harmadik hete tart a digitális oktatás, az ország pedagógusai (és a szülők) néhány nap alatt álltak át a megszokott frontális oktatásról a digitális megoldásokra.

Hogy miként élik meg az iskolák kiürülését a pedagógusok? Erről osztotta meg gondolatait egy Facebook-posztban Kecskeméti Zsuzsa pedagógus, aki az Országos Evangélikus Középiskolai Kollégium igazgatója és magyar tanára is egyben. Szívmelengető érzés, ahogy a gyerekekről ír - a gyerekekről, akik nélkül, mint mondja, üresen kong az iskola.
Interjúnkat Kecskeméti Zsuzsával itt találod - Mesélt benne a digitális átállás nehézségeiről, tanácsokat adott szülőknek és diákoknak egyaránt »


Üres tanterem a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban 2020. március 16-án. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bezártak az iskolák és elkezdődött a digitális tanrendre való átállás. Fotó: MTI/Vajda János

"Tudod, mi a legrosszabb ebben az egészben? Nekünk, pedagógusoknak hiányoznak a gyerekek.

Lehet, hogy furcsa, de az, aki ma még a pályán van, az szereti a gyerekeket. Nem csak a magáét, a tiédet is. Nem csak tanítja, nevelgeti, de félti és szereti is. Igen, az is, akit utálsz, és akit a gyereked is utált, míg suliba járt. Mert nem egyformán szeretünk, de hidd el, szeretünk!

Nekünk, tanároknak nincs rosszabb, mint az üres iskola. Minden nyáron, mikor mosolyogva zárjuk a kaput az utolsó kis tökfej után, azzal a biztos reménnyel a szívünkben pihenünk meg, hogy nemsokára találkozunk.

Már augusztusban készülődünk. Átgondoljuk, kik jönnek, mit kell majd velük csinálni, ha kell, előre dolgozunk kicsit az érettségi tételeken, átnézzük az új könyveket, vagy újraolvassuk a régen tanított kötelezőt, és várunk.

A gyerekre. Igen, a tiédre. Várjuk, hogy lássuk jól van, nőtt-e, pihent-e. Meghallgatjuk, hogy dolgozott vagy nyaralt, vagy épp otthon punnyadt a szünetben.

És akkor mi is megnyugszunk. Látjuk, hogy él, boldog, tanul, vagy pont nem, mert szorong vagy szerelmes vagy sok volt neki a változás. Mindegy. Mert mi úgy szeretjük őt, hogy tudjuk, hogy gyerek.

Dolgunk van vele, meg kell tanítanunk egy csomó mindent neki, hogy majd ha már nem leszünk mellette, eligazodjon. Igen, a kovalens kötésekben és a kamatos kamat vagy a másodfokú egyenlet képletében. Hogy megértse, hogy terjed egy vírus, hogy képes legyen különbséget tenni jó és rossz között, hogy otthon tudjon maradni, ha kell, és ne adja fel, mert lesz még jobb is.

Most is próbálkozunk. Értük. Azért a gyerekért, akit közösen szeretünk veled. Csak most nem mi vigyázunk rá napközben. Ez nekünk nagyon rossz. Mi azt szeretjük, ha ott vannak velünk. Jó sokan. Nevetnek, sírnak, szépen teljesítenek vagy rosszalkodnak. Dumálnak órán, vagy lógnak kicsit. Felbosszantanak vagy megnevettetnek. Ki hogyan.

Hiányoznak a kicsik és hiányoznak a nagyok. Azok az édes lakli, torzonborz kölykök, azok a nyiladozó, koravénnek tűnő kiscsajok. Hiányoznak. Mert a pedagógus legnagyobb szuperképessége, hogy más gyermekét is szereti, és szeret vele lenni. Ezért lett tanár. Mert ezt a szupererőt megérezte, csiszolta és fejlesztette.

Ezért lett egy hét alatt online iskola. Nem azért, mert kötelező. Azért, mert nekünk fontos. Igen, a gyermek. A tiéd. Hiányzik. Visszavárjuk!"

Forrás: Facebook/Zsuzsa Kecskeméti