Vajon mi haszna van a 21. században az iskolának? Mennyire hasznosul a tananyag, mi értelme a biflázásnak? Hogyan lehetne közelebb hozni az iskolai tanulást a diákokhoz? - Pedagógus véleménye. Vajon mi haszna van a 21. században az iskolának? Mennyire hasznosul a tananyag, mi értelme a biflázásnak? Hogyan lehetne közelebb hozni az iskolai tanulást a diákokhoz? - Pinto Renato történelemtanár, pedagógus véleménye.

"Az vagy, amit megeszel", mondják sokszor a dietetikusok, felhívva a figyelmet az egészségtudatos táplálkozás fontosságára, a szervezetbe bevitt élelmiszerek minőségére, és azok testünkre gyakorolt gyógyító vagy akár kártékony hatásaira.

Vajon az oktatás területén a megszerzett, bevitt ismeretek valóban a javunkat szolgálják, a hasznukra válnak?
 

40 óra tanulás hetente - Már az általános iskolások is annyit dolgoznak, mint egy felnőtt

Ha a tanulás folyamata belső motiváción alapszik és azért tanulunk, mert valamely vágyunkat, kíváncsiságunkat elégítjük ki, egyértelműen kijelenthető, hogy bármilyen megtanult dolog jótékonyan hat ránk. Ha a köznevelés világára gondolok, korántsem ilyen egyértelmű a helyzet.

Egy mai diák, 7. osztályos korától több mint 30 órát tölt bent az iskolában hétfőtől péntekig, majd hazaérve még sok-sok időt kell tanulással töltenie, hogy megfeleljen olyan követelményeknek, amelyeknek nagy részét nem tudja alkalmazni a mindennapi életben. (Ha csak napi 2 óra tanulással, házi feladat írással számolunk, akkor is legalább 40 óra munka jön ki hetente - és ebben a dolgozatra készülés, projektmunka, hétvégi tanulás, szakkörök még nincsenek is benne - a szerk.)



Ráadásul a számonkérést követő néhány héten belül általában törlődik is a "jól megtanult" ismeret. S persze mindez nem elég. Mivel sok esetben nehezen érti meg az elsajátítandó tananyagot, további órákat tölt még el magántanároknál.

Az óraközi szünetek persze gyorsan telnek. Pihenésre, töltődésre rövidségük miatt nem alkalmasak. Néha arra sem marad idő, hogy alapvető szükségleteinket ki tudjuk elégíteni. Persze a tanórán sem enni, sem inni nem szabad, mert az főbenjáró bűn.
 

Biflázás, tankönyvi válaszok - Ebből tényleg tanulnak a gyerekek?

Az iskolai nevelés ilyen formában történő megvalósulása tényleg képes biztosítani a gyerek egészséges fejlődését?

Vajon tényleg arra van szükség egy 8. évfolyamos tanulónál, hogy a vasgyártásához kapcsolódó kémiai reakciók folyamatát biflázza be a felvételije előtt néhány héttel, vagy minden órán szúrópróbaszerűen feleljen fizikából, biológiából, történelemből stb.?

4 napon keresztül tanuljon egy 4-es osztályzatért, ami csak azért lett "jó", mert olyan kérdést kapott, ami a tankönyvben sincs benne?

De mi értelme van annak is, hogy hetente felmondjon egy verset a hozzátartozó elemzéssel együtt, majd a vegytan és a költészet világából átlépve az iskola melletti boltba, ott legnagyobb csodálatunkra nem tudja kifejezni magát, nem tudja elmondani, mire van szüksége. Persze nincs semmi baj, mert a szőlőcukor képletét (C6H12O6) azt tudja! (vagy tudta néhány napig a felelést követően).

Ne értsen félre senki: természetesen szükség van az új ismeretekre, versekre, sőt, az elemzésekre is, de sokkal több kapcsolódási pontot kell keresnünk a jelennel, mert csak így tehetünk szert a minket körül vevő világ és az általunk tanított diákok megismerésére.

Fontos, hogy tanuljunk például Csokonai verseiről, szerelméről, Vajda Juliannáról. De ahelyett, hogy a Reményhez című vers elemzését kérnénk számon, miért nem arról indítunk diskurzust a tanulókkal, hogy ők mit cselekednének abban a szituációban, amikor Csokonai szerelmének apja - aki ellenzi a kapcsolatot a költő és lánya között - poéta távollétében hozzáadta lányát egy jómódú kereskedőhöz?

Úgy gondolom, ez már egy olyan helyzet, amiben érintve van a diák. Egy 10. osztályos tanulónak dereng valami a szerelemről. Miért ne kérdezhetnénk meg a véleményét a szituációról. A szóbeli kifejezőkészséget, vitakultúrát, problémamegoldást így is lehet fejleszteni. Ehelyett mi történik? Számon kérjük a tanulóktól a szentimentalista líra jellemzőit, Csokonai életrajzát, a Reményhez című verset, majd áttérünk a következő költőre. És ez persze csak egy tantárgy, ahol elvárjuk, hogy helyt álljon a diák!



Természetesen van rengeteg tanuló, aki fogékony az irodalomra, az ő esetükben természetes, hogy megadjuk a lehetőséget, hogy elmélyedjenek a költészet világában. De mégis miért elvárás az, hogy az összes többi tantárgyból is a topon legyenek? Ez persze fordítva is igaz!

Emlékszem egy srácra a középiskolából. Kiváló nyelvérzékkel rendelkezett, remekül helyt állt a szakmai tantárgyakból. Igazi penge agya volt. A reál tárgyakból kis tanulással is hozta a jeles osztályzatot. Mégis vért izzadva végezte csak el a középiskola 4 osztályát, mert a magyar és történelem nehezen ment neki. Aztán persze a műszaki egyetemre gond nélkül bekerült, ma sikeres mérnökként dolgozik.

Furcsa nem? A középiskolában szenvedett, az egyetemet kisujjból kirázta! Jól van ez így? A több versenyt megnyert súlylökő nehézatlétámtól sem várom el, hogy 110 gáton a döntőbe kerüljön! Akkor a közoktatás világában miért történik ez?
 

Mi a baj a mai oktatással?

1. A mai oktatás egyik gondja - ami egyrészt megköti a pedagógusok kezét - hogy az oktatási rendszerünk felülről lefelé építkezik. A főiskola, egyetem határozza meg, hogy mit tanítson a középiskola. A gimnázium írja elő, hogy egy általános iskolás milyen ismeretekkel rendelkezzen, ha meg akarja állni a helyét.

2. A másik alapvető probléma, hogy elméletközpontú! Számos olyan dolgot követelünk meg a tanulóktól, aminek nem sok hasznát veszi felnőttként. Vajon egy átlagember hányszor hasznosítja életében a 10-es alapú logaritmusról vagy a tangens szögfüggvényről tanult ismereteit?

3. És itt most hosszasan lehetne folytatni a sort azon dolgokról, amelyeket próbálunk beleverni a gyerekek fejébe mind az iskolában, mind az iskolán kívül! Ráadásul már fiatalkorban túlzottan leterheljük a gyerekeket: gyakori a reggel 8 óra előtti kezdés (középiskolában 9 óra előtt nem kezdenék tanórát), majd jön 6-7 óra, végül az otthon elvégzendő házi feladat.

4. A gyerek járjon iskolába! Ez fontos, ez alapvető! De onnan hazatérve - leszámítva talán az idegen nyelvet - ne kelljen kötelező jelleggel foglalkoznia a tanulással! Aztán csodálkozunk, hogy másnap az iskolába beérve fáradtak, nem együttműködők. Kinek jó kifacsart diákokkal együtt dolgozni?
 

Szemléletváltásra van szükség

Véleményem szerint az iskola mai formájában, és főleg funkciójában ideig-óráig tartható csak fenn. Ne feledjük, egy olyan rendszerről beszélünk, ami kötelező, nem választható. Nem dönthetsz arról, mit viszel be a szervezetbe! Ha nem tetszik az adott intézmény, kereshetünk ugyan másikat, de nagy valószínűséggel hasonlót találunk, mint ahonnan eljöttünk.



Miért nem lehet másképp csinálni?

A lejárt szavatosságú, romlott sertéskarajból sem készítünk ebédet, csak azért, mert a rántott hús a kedvenc ételünk! Akkor a mindennapi tanulás során miért kell olyan ismereteket lenyomni a tanulók torkán, ami nem válik a hasznukra?

Fotó: Freepik/gpointstudio