1. Diósgyőri Vár
A Diósgyőri vár középkori lovagvárként, Nagy Lajos király uralkodásának idején élte fénykorát. A Diósgyőri vár állandó kiállításai bemutatják a királyi várat és az udvartartás életét. A Kazamatát végigjárva a középkori élet mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. A Felső vár rondellájában végignézhetjük a palota épülését, romlását, évszázadokon átnyúló történetét. Az állandó kiállításokról részletesen a vár honlapján tájékozódhatsz.
A Diósgyőri vár állandó programjai:
Tárlatvezetés
A látogatók fél óránként induló csoportokban, jelmezes animátorok segítségével, rendhagyó formában, interaktív tárlatvezetés során ismerkedhetnek meg Nagy Lajos király és Diósgyőr fénykorával, a 14. századi királyi székhellyel. A jelmezes animációval fűszerezett vártúrákra külön jegy váltása nem szükséges, a belépő árában a szolgáltatás benne foglaltatik.
Hétvégi programok
Hétvégéken előre meghirdetett alkalmakkor kézműves foglalkozások, élő középkori zenei koncertek, valamint lovagi fegyver- és párbaj bemutatók teszik teljessé az időutazást.
Hol van a Diósgyőri vár?
Diósgyőr Miskolc egyik városrésze, Miskolc Budapesttől 183 kilométerre található.
A Diósgyőri vár nyitva tartása:
November 1-től március 31-ig: minden nap 09:00-17:00
Április 1-től október 31-ig: minden nap 09:00-18:00.
Diósgyőri vár jegyárak:
Felnőtt jegy: 1500 Ft
Diák, nyugdíjas: 1200 Ft
6 éves kor alatt a belépés mindig díjtalan!
A további kedvezményekről és részletes jegyárakról a vár honlapján tájékozódhatsz.
A Diósgyőri vár egyes rendezvényei alkalmával a belépőjegy árak a nyitva tartási időn belül is módosulhatnak.
Még több információ:
Miskolc, Diósgyőri vár »
2. Sümegi vár
A Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. A megújult és kibővült vármúzeumban állandó kiállítások keretében megismerkedhet a látogató a középkori vár életével, a különböző korabeli fegyverekkel. A várbirtokon a felnőttek és gyerekek is válogathatnak a színes és izgalmas programlehetőségek közül. Az Élményparkban hadigépek kiállítása, ostromtábor és történelmi játszópark várja a gyerekeket.
A Sümegi vár kiállításai:
Felvonóhíd a belső kaputoronynál, Darabontok szobája, Börtönkiállítás, Püspöki fogadó- és tanácsterem, Püspöki hálószoba, Várkápolna, Bognárműhely, Kovácsműhely, Fűszer- és rózsakert, Sütőház-kürtöskalács, Középkori konyha-éléskamra, Vármakett, Kőtár, Vetítőterem filmekkel, Ágyuk, fegyverek, Íjászat, Gyermekjátékok a várudvaron.
A Sümegi vár állandó programjai:
A Sümegi Várbirtokon
Történelmi Lovasjátékok és Középkori Többfogásos Lakoma, Lovas kocsikázás, Hintózás, Fajtabemutató, Állatsimogató megtekintése, Mintagazdaság megtekintése, Középkori hajítófegyverek kipróbálása, A Kapitány Úr utazó- és lovaskocsi kiállításának megtekintése, "Történelmi Magyarország Címerei" kiállítás megtekintése, Nemzetközi Szablyagyűjtemény megtekintése, Lovaglás és lovas oktatás, Piknik, Mintagazdaság megtekintése, Borkóstoló a Püspöki Palota borospincéjében, Püspöki Palota kiállításainak megtekintése, Vadászat, Horgászat, Kirándulás a környéken.
A Történelmi Élményparkban
Hadigép kiállítás: kőhajító gépek, ostromtorony, dárdavető, tűzfegyverek
Támadó török ostromtábor
Történelmi gyermek játszópark
A programokról bővebb információ a Sümegi vár honlapján.
Hol van a Sümegi vár?
Sümeg Budapesttől 181 kilométerre, a Balatonnál található.
A Sümegi vár nyitva tartása:
A Sümegi Vár egész évben, minden napos nyitva tartással várja látogatóit!
január, november, december: 09:00-16:00
február, március: 09:00-17:00
április-október: 09:00-18:00
Sümegi vár jegyárak:
A várban megváltott belépőjeggyel a várban található összes kiállítás és program megtekinthető!
Kedvezményes ár családosok részére (6 éven felüli gyermekkel érkezők vehetik igénybe)
Felnőtt: 1500 Ft
Gyermek (6-14): 800 Ft
Nyugdíjas/diák (igazolvány felmutatásával): 800 Ft
Gyermekjegy 6-14 éves kor között váltható, 6 év alatt ingyenes!
Még több információ:
Sümeg, Sümegi vár »
3. Bory-vár
A székesfehérvári Bory-várat, Bory Jenő szobrász és építőmérnök építette saját kezűleg feleségének örök szerelmük jelképeként és emléket emelve művész álmainak. Ez a 20. századi lovagvár 1923-tól 36 éven át épült Bory Jenő haláláig, megvalósítva saját fantáziáját. A vár jellegzetessége a vasbeton széleskörű alkalmazása.
A Bory-vár látnivalói:
Az épületben több száz, a legváltozatosabb technikával készült szobor található és a falakat elborítják a festmények, köztük felesége és saját műalkotásai. A vár külső és belső tereiben a legváratlanabb helyeken tűnnek fel a mozaikok, üvegfestmények, díszkutak egy fantáziavilágba repítve a látogatót. Hét torony, harminc kisebb-nagyobb helyiség, köztük három műterem, mindenütt szobrok, képek, régiségek, műtárgyak. A vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak. Hátul a Kápolnában a Hitvesi szeretet szobra vár a látogatókra, a műteremben pedig szobor- és képkiállítás nézhető meg.
Hol van a Bory-vár?
Székesfehérvár Budapesttől 64 kilométerre található.
A Bory-vár nyitva tartása:
Március 6-október 28-ig: 09:00-17:00-ig
Október 29-november 12-ig: 9:00-16:00-ig
November 13-tól: Téli szünet
Képtár nyitva tartása
Hétvégén és ünnepnapokon 10:00-12:00-ig és 14:00-16:00
Bory-vár jegyárak:
Felnőtt: 1500 Ft
Felnőtt kísérő (1 vagy 2 szülő, vagy közeli hozzátartozónak min. 2 fő 18 év alatti gyermekkel): 700 Ft
Diák, nyugdíjas: 700 Ft
6 éves kor alatt és 70 éves kor felett ingyenes!
Még több információ:
Székesfehérvár, Bory-vár »
4. Szigligeti vár
A Szigligeti vár a Balaton északi partján csodálatos környezetben fekszik, ahonnan gyönyörű panorámában lehet része az ide látogatónak. A várfalak között egész évben szórakoztató és történelmi rendezvényekkel várják a látogatókat. A rendezvényekről bővebben a vár honlapján tájékozódhat.
A Szigligeti vár állandó kiállításai:
Fegyver kiállítás
Egyedülálló tárlat várja a Szigligetre látogatókat a festői szépségű Ófaluban. A Kisfaludy utcai Galéria épületben berendezett Korok fegyverei kiállítás az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű gyűjteménye. Láthatóak benne fegyverek az őskortól egészen napjainkig, bemutatva a hadászat fejlődését, és a letűnt korok harcászati szokásait. A megújult kiállítás mostantól a vár történetét bemutató tárlattal együtt ingyen látogatható. Nyitva tartás: minden nap 10 - 16 óráig.
Barokk-konyha
A várban bemutatásra kerül egy középkori konyha, mely gyökeresen eltér a ma ismert konyhák elrendezésétől, de technológiai szempontból is. Megismerhetjük a kor étkezési szokásait, mivel és hogyan főztek.
Várkápolna
A Várkápolnát a Bencés Rend építette. Ez a terem a vár összes helyisége közül a legnagyobb alapterületű és belmagasságú.
Tanítóház
A Tanítóházban jelenleg is megtalálható a várkiállítás, melynek kibővítése zajlik.
Hol van a Szigligeti vár?
Szigliget Budapesttől 211 kilométerre található.
A Szigligeti vár nyitva tartása:
A vár egész évben látogatható!
November, december, január és február hónapokban: 10:00-16:00
Márciusban és októberben: 09:00-17:00
Áprilisban és szeptemberben: 09:00-18:00
Májusban és júniusban: 09:00-19:00
Júliusban és augusztusban: 08:00-20:00
Szigligeti vár jegyárak:
Felnőtt: 800 Ft, gyerek (6-18): 400 Ft
Még több információ:
Szigliget, Szigligeti-vár »
5. Gyulai vár
A Gyulai vár, ahogy jellemezni szokták „Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt, síkvidéki, gótikus téglavára”. A Gyulai várban várszínház és múzeum működik. 24 kiállító terem várja a látogatókat. A sétányról és a toronyból gyönyörű látvány tárul a vendégek szeme elé. A vár mellett található a várfürdő, közöttük pedig a csónakázó tó, ahol nyáron csónakázni, télen korcsolyázni lehet.
A Gyulai vár kiállításai:
A földszinten található a várbörtön, az éléstár, a sütőház, a kovács-és a fazekasműhely, a borozó és a kápolna. Az emeleten várúrnői, várúri és várnagyi lakosztályok, várúri hivatali szoba, szandzsákbég fogadószobája, fegyvertár, alabárdos terem és lovagterem látható.
Hol van a Gyulai vár?
Gyula Budapesttől 228 kilométerre található.
A Gyulai vár nyitva tartása:
Kedd-vasárnap: 09:00-18:00
Hétfő zárva.
Gyulai vár jegyárak:
Normál: 1900 Ft, Négy az egyben csomagban: 3800 Ft
Kedvezményes: 950 Ft, Kedvezményes négy az egyben csomagban: 2100 Ft
A négy az egyben csomagban vásárolt jeggyel megtekinthető a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont állandó kiállítása, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Toronykilátója, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont aktuális Időszaki kiállítása és a gyulai vár.
A kedvezményes jegyeket igazolvány felmutatását követően 6-26 év közötti nappali tagozatos diákok és 62-70 év közötti felnőttek vehetik igénybe.
A gyulai állandó lakcímmel és tartózkodási hellyel rendelkező lakosoknak 50% kedvezmény jár.
A fogyatékkal élőknek és 6 év alatti gyermekeknek a belépés ingyenes.
Még több információ:
Gyula, Gyulai vár »
Kapcsolódó cikkünkben újabb 5 várat mutatunk be, kattints:
5 vár Magyarországon, ahova mindenképp menjetek el a gyerekekkel »
Nyitó kép forrása: bory-var.hu