A bölcsőde olyan szolgáltató intézmény, amely alaptevékenysége keretében napközbeni ellátást nyújt a gyermekek számára. A legfontosabb feladata, hogy az életkori sajátosságokat figyelembe véve gondoskodjon a három éven aluli gyermekek gondozásáról és neveléséről, valamint elősegítse testi-szellemi fejlődésüket. A bölcsőde vállalhatja a 6 éven aluli fogyatékos gyermekek korai fejlesztését, gondozását, fejlesztő felkészítését is.
Mikortól meddig járhat a gyermek bölcsődébe?
A szülő vagy a törvényes képviselő a gyermek húszhetes korától a harmadik életévének a betöltéséig kérheti a gyermeke felvételét a bölcsődébe. Legkésőbb annak az évnek december 31-ig kérheti, amely évben a gyermek a harmadik életévét betöltötte. Fogyatékos gyermek esetében a felvételét annak az évnek az utolsó napjáig lehet kérni, amikor a gyermek az ötödik életévét betölti. .
Felvétel a bölcsődébe
A bölcsődei ellátás igénybe vétele önkéntes, de a gyermek bölcsődébe történő felvételét a szülőn kívül kezdeményezheti a körzeti védőnő, a házi gyermekorvos, a háziorvos, a szociális, illetve a családgondozó, a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság is. A szülő hozzájárulása azonban ezekben az esetekben is szükséges az ellátás igénybevételéhez .
A felvételi kérelemhez csatolni kell a házi gyermekorvos vagy a háziorvos igazolását arról, hogy a gyermek egészségi állapota alapján alkalmas a bölcsődei gondozásra, mert ha valamilyen fertőző betegségben szenved a gyermek, nem járhat bölcsődébe .
Amennyiben a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról szóló önkormányzati rendelet másképp nem rendelkezik a bölcsődei felvételi kérelmet és az igazolást az intézmény vezetőjéhez kell benyújtani. A bölcsődei elhelyezéssel kapcsolatos eljárás és az eljáráshoz szükséges iratok beszerzése illetékmentes.
A bölcsődék alapvető feladatai és típusai
A bölcsődei ellátás keretében a gondozás-nevelés feltételeit, valamint az étkeztetést a gyermek életkorának és egészségügyi állapotának megfelelően kell biztosítani.
A bölcsődék a feladataik jellegétől függően lehetnek
- napos és
- úgynevezett hetes (ötnapos) bölcsődék.
A napi nyilvántartási időt mindig a fenntartó önkormányzat határozza meg, de az alapfeladatként nyújtott ellátás esetén a gyermek napi gondozási ideje a tizenkét órát nem haladhatja meg. A hetes bölcsődébe csak azokat a gyermekeket lehet felvenni, akiknek az otthonában - a család szociális helyzete, illetve az otthoni körülmények miatt - hét közben nem biztosítható az egészséges testi vagy szellemi fejlődése. A hetes bölcsődékben hetenként legalább 120 órában, bentlakásos formában biztosítják az elhelyezést. Ezt az ellátási formát azonban csak addig lehet igénybe venni, amíg az elhelyezésre okot adó körülmények fennállnak.
A fogyatékos gyermek habilitációs céllal a korai fejlesztés feltételeivel rendelkező bölcsődébe abban az esetben vehető fel és ott akkor gondozható, ha
- a Közoktatási törvény szerinti szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményében erre javaslatot tesz, és
- a bölcsődei gondozás során nem veszélyezteti sem maga, sem társai testi épségét .
A fogyatékos gyermekek elhelyezhetők speciális bölcsődei csoportba vagy akár az egészséges gyermekekkel egy csoportban is.
A bölcsődék külön szolgáltatásai
Amennyiben a bölcsőde alapfeladatát nem veszélyezteti, térítési díj ellenében külön szolgáltatásokat is biztosíthat. A szolgáltatásokért kérhető térítési díj, azonban nem haladhatja meg az önköltséget.
Ilyen szolgáltatás lehet
- a játszócsoport,
- az időszakos gyermekfelügyelet,
- a gyermekhotel és
- egyéb a gyermeknevelést segítő szolgáltatások (például: gyermeknevelési tanácsadás, játék- és eszközkölcsönzés).
A külön szolgáltatások a gyermek hat éves koráig vehetők igénybe
A játszócsoportban a gyermek és a szülő közös játéklehetőségét lehet megteremteni, valamint szakképzett gondozónő segítségével a - bölcsődébe nem járó - gyermek felügyeletét lehet biztosítani. Az időszakos gyermekfelügyelet szintén a bölcsődébe nem járó gyerekek ellátását szolgálja a szülő által igényelt alkalommal és időtartamban. Ez az ellátás biztosítható kifejezetten erre a célra létrehozott játszócsoportban, vagy a normál bölcsődei csoportban is, ha ott üres férőhely található. A 24 órás folyamatos ellátást biztosító gyermekhotelben pedig azok helyezhetők el, akikről a szüleik elfoglaltságuk miatt átmenetileg nem tudnak gondoskodni. Az ellátást hétvégén és ünnepnapokon is igénybe lehet venni, de annak időtartama egy alkalommal a tizenöt napot nem haladhatja meg .
A bölcsődei ellátás megszűnése, megszüntetése
A bölcsődei ellátást a gyermek három éves koráig lehet igénybe venni, ezért az ellátás megszűnik a bölcsődei nevelési év végén, azaz augusztus 31-én, ha a gyermek a harmadik életévét már betöltötte. Előfordulhat, hogy a bölcsőde orvosa a harmadik életév betöltését követően még nem javasolja az óvodai jelentkezést, mert a gyermek a testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre. Ebben az esetben a gyermek a negyedik életév betöltését követő augusztus 31-ig járhat a bölcsődébe. Az a gondozásban részesülő fogyatékos gyermek, aki valószínűleg képzési kötelezettséget fog teljesíteni a későbbiek során hat éves koráig jogosult a bölcsődei ellátásra. A bölcsődei ellátásra jogosult gyermek elhelyezését abban az esetben is meg kell szüntetni, ha a bölcsőde orvosának véleménye alapján a gyermek egészségi állapota miatt nem gondozható bölcsődében vagy olyan magatartászavarban szenved, ami már veszélyezteti a többi gyermek fejlődését .
Forrás: Magyarország.hu