Nagyon sokat törtem a fejem azon, hogy mit is írhatnék rólunk, dúlákról. Hiszen sokan vagyunk és nagyon sokfélék, egymástól teljesen függetlenül, vagy egyesületbe szerveződve dolgozunk, saját magunk elképzelései szerint kórházban vagy otthon, ezoterikus tanokkal fűszerezve vagy egyszerűen csak az élet tiszteletétől vezérelve, kevés olyan közös vonással, ami mindannyiunkra vonatkozna.

Épp ezért csak saját magam nevében fogalmazok, remélem, ezzel nem sértem meg senki nézeteit.


Egy dúla hitvallása
Mi is az, ami engem a dúlasághoz terelt, mik az alapelveim, miben hiszek és miért, miben segítek és hogyan, szerintem ezek azok a kérdések, amik minden laikusban felmerülnek. Íme:
Az első és talán legfontosabb tény, hogy a szülés/születés misztériuma, varázsa megfertőzött, olyannyira, hogy kész vagyok erre bármennyi időt, energiát, tanulást áldozni. Négy éve kezdődött nálam a folyamat, azóta a lelkesedésem nemhogy csökkenne, inkább csak nőtt. Bár sokak szerint a szülés csak egy nap az életünkből, minél többet tanulok, olvasok róla, annál érdekesebb összefonódásokra bukkanok, ami ehhez a „csupán” egy naphoz fűz. Kisfiam születése terelt közelebb a témához, általa kezdtem kutatni. Rátaláltam a dúlákra, akikre pár évvel ezelőtt jómagam is kíváncsian néztem. „Asszonytársi segítő” így fordítják görögből a doula szót, bár szolgálni-t is jelent. És ez az alap. Szolgálni a várandós asszonyt fogantatásától a gyermekágy végéig. Néha tovább is, mikor mire van szükség. Az igényeket a kismama fogalmazza meg, mi abban tudjuk támogatni, hogy felelősségének teljes tudatában olyan felvilágosult döntést hozzon, ami megerősíti őt anyaságában, nőiességében.

Természetes szülés
Tanulmányaim során rájöttem arra a nagyon fontos dologra, amit ősanyáink teljesen tisztán tudtak, hogy a születés biztonságos, a beavatkozások kockázatosak. A szülés folyamata annyira belénk van kódolva, hogy azt törölni nem lehet, különben már rég kihalt volna az emberiség, minden apró vagy nagyobb beavatkozással viszont csak rontani tudunk az esélyeinken. Ezért támogatom minden erőmmel a természetes szülést. Hiszek abban, hogy a szülés annak a szerelmi aktusnak a befejezése, amit 9 hónappal azelőtt elkezdtünk, maga is egy szeretkezés, azokkal az érzetekkel, hormonokkal társítva, mint az orgazmus maga. Az a kép, amit a média sugároz felénk, megszentségteleníti a folyamatot és sajnos elijeszti és megfosztja a nőket életük egyik legfontosabb élményének az átélésétől. Idézem egyik kedves, másodszor szülő kismama sms-ét: ”Fantasztikus volt. Minden úgy történt, ahogy megálmodtam. Köszönöm, hogy segítségeddel átéltem és nem túléltem a szülést…”
Abban is maximálisan hiszek, hogy az újszülöttnek élete első pár hónapjában az anyján és szűk családi körén kívül senki és semmi másra nincs szüksége. Ezért segítem és támogatom a szoptatást, azt a köteléket, ami szimbiózisban tartja anyát gyermekével. Ezért támogatom, hogy születése után a csecsemőn minél kevesebb beavatkozást végezzenek, amilyen gyorsan csak lehet, anyja mellére kerüljön, és ameddig csak lehet, ott maradjon.

Miben és hogyan segítek?
A várandósság alatt klubszerű találkozókat szervezek kismamáknak, ahol megismerkedünk a szülés természetével, a testünk változásaival, a beavatkozások milyenségével, szükségszerűségeivel, a gyermekágy rejtelmeivel és a babaellátás, szoptatás alapjaival. Minden felmerülő kérdést megválaszolunk, minden félelmet, aggodalmat megpróbálunk oldani, megkeressük azt az utat, amelyik az adott kismamához a legközelebb áll. És amikor eljön a nagy nap, és elindul a baba, a szülőszobán folytatódik a tevékenységem az anyuka és apuka mellett. Támogatom őket a vajúdás viharos vagy lassú, könnyű vagy nehéz útján, masszírozok, borogatok, beszélgetek, hallgatok, meleg zoknit húzok a lábára vagy csokit teszek a szájába, teljesen az adott helyzettől függ. Kísértem olyan szülést, ahol nem kis táskám teljes tartalmát a szülőszoba padlójára ömlesztettem és szépen lassan mindent használtam, meg olyan is volt, amikor saját magam részére bekészített szendvicsen és vízen kívül semmi másra nem volt szükség. Ott lelki társként éltük meg a szülést az anyával, azóta is nagyon jó a viszony közöttünk. Gyermekágy alatt a szoptatás támogatása a legfontosabb dolgom, sokszor jól jön a segítség. De, ha a látogatásomkor a baba a kezembe kerül, mert anyja hulla fáradt, szívesen ringatom egy-két órát, amíg anyuka pihen vagy három nap után végre megfürdik.
Minden egyes születésnél az élet és a halál kapujában állunk, minden eljövő élet fogadása óriási felelősség, amit a résztvevők méltósággal és ehhez méltó alázattal kellene kísérjenek. Bár a kórház személytelenebb, nem lehetetlen ezeket az elveket véghezvinni. És a dúla azért van a család mellett, hogy nekik egyszerűbb legyen, hogy ne kelljen az apróságokkal foglakozniuk, hanem teljes lényükkel a baba érkezésére tudjanak figyelni. És, amikor több órás vajúdás után hazafelé egy kellemes tavaszi szél letörli az arcunkról lefolyó könnycseppet, amit az öröm csalt ki belőlünk, tudjuk, hogy megérte. Szép munka volt, számomra a legszebb hivatás…


Fotó: Freepik