„Hagyj most! Ott a sok játék, miért nem azokkal játszol?” Ismerős helyzet? Néha nyugalomra vágynánk, de gyermekünk újra meg újra a mi figyelmünket követeli. Nos, a helyzet nem bonyolult: ha ránk van szüksége, ajándékok és újabb játékok helyett egyszerűen adjuk magunkat: időnket, figyelmünket, közelségünket! A befektetett energia messzemenően megtérül, hiszen a legértékesebbet adtuk neki: a közös időt.

Csak pár percig köti le gyermekünket egy-egy játék? Látszólag semmi nem érdekli, kis idő múltán félredob mindent, és újra meg újra hozzánk jön, figyelemre éhesen?

Még ha fárasztónak is érezzük ezt néha, örülnünk kellene. Hiszen szülőként mi vagyunk számára az elsők és legfontosabbak;természetes, hogy a tárgyak helyett a mi figyelmünk, visszajelzésünk, biztatásunk vagy ölelésünk az, amire szüksége van. Nem kiköveteli, nem „manipulál”; egyszerűen a közelségünkre van igénye. Azt se felejtsük el, hogy hamarosan kamaszodni kezd, és ha a kamaszkorig nem építettünk szoros kapcsolatot, akkor a kamaszkor természetes eltávolodásából esetleg nem lesz hová stabilan visszaérkeznie…

Tárgy, mint figyelemelterelés

Ha a gyerek igényeire nem megfelelően válaszolunk, és érzelmek helyett tárgyakat adunk, azzal nem csak kárt okozunk, de óriási lehetőségeket is elszalasztunk.

Újabbnál újabb játékok, állandó „meglepik” és ajándékok helyett szánjunk több valódi figyelmet, érdeklődést, közös időt gyermekünkre. Fektessünk energiát abba, hogy megmutassuk neki a nyugalom perceiben rejlő kreativitást, a pillanat megélését, a csendes tevékenységek és az elmélyülés (akár egy bújás vagy mondókázás) nyugalmát. Bármilyen közhelyesen hangzik, erre van szüksége, és erre fog leginkább emlékezni is!

És hogy miért nem köti le a játék sokáig a gyerekeket? Íme ennek kapcsán Dr. Vekerdy Tamás meglátása: „A szülő nem is érti, hogy a gyereke hogyan tud unatkozni a millió csillogó-villogó, búgó, zakatoló, beszélő, mozgó, interaktív játék között, pedig logikus: az érdeklődést hosszabb távon az köti le, amiben el lehet mélyülni, és az elmélyülést az egyszerűség segíti elő. Ha az agyunkat ehelyett egy csomó bonyolult, vibráló dolog érinti meg felületesen, az nagyon hamar fárasztóvá és érdektelenné válik." 

Ajándék, mint  kompenzáció

Türelmetlenek voltunk? Túl szigorúak? Nem volt elég időnk rá? „Hazafelé veszek neki valami apróságot!” - gondolhatjuk lelkiismeret-furdalásunk közepette. De valahol mélyen már sejtjük: az új játék is a szőnyegen landol pár nap múlva.
Ne az érzéseinket, bűntudatunkat akarjuk ajándékokkal tompítani, se a gyereket azzal lekenyerezni. Ez rendkívül veszélyes és kétélű lépés: egyrészt még kevésbé fogja értékelni a tárgyakat és a pénzt, másrészt hozzászokik ahhoz, hogy neki csak úgy „minden jár”. 

Ahogy Vekerdy fogalmaz: „Valójában nem a tárgyak felhalmozása jár negatív következményekkel – a csilingelő vödör és a nyolcadik matchbox önmagában még nem rongál. Az rongál, ami mögötte van: hogy a szülő nem tud megfelelő módon, vagyis játékban és mesében – mondókában, dögönyözésben, csiklandozásban, simogatásban és puszikban –, személyes érzelmet kommunikálni. Ha van dögönyözés, mondókázás, lovagoltatás, testi-lelki ölelés, akkor akár a csilingelő vödör is jöhet, és nem fog ártani. De ha helyette jön, az káros.” 

 

A dolgok értéke

De miért is várnánk el, hogy egy gyermek értékelje a tárgyakat? Megtanítottuk már neki a pénz értékét? Magától nem fogja felismerni a dolgok értékét, csak ha ezt egy tanulási és példamutatási folyamat során megtanulja tőlünk, ez pedig évekbe telik.
Az érintés, ölelés, figyelem, szeretet és közelség értékét és fontosságát mindennél előbbre valónak kell tekintenünk.

 

A legszuperebb játék mi magunk vagyunk!

Legyen az dögönyözés, birkózás, bújócskázás, közös alkotás, beszélgetés, táncolás, bolondozás, a kézen fogva és ráérősen hazasétálás, vagy csak pusmogós összebújás, a tárgyakkal szemben ezek képviselnek felbecsülhetetlen értéket (és jelentenek örök emléket).

Természetesen nem arról van szó, hogy soha nem ajándékozhatunk. A határokról van szó: alkalmakkor rendben van, de érzések és kapcsolatépítés pótlására, a nyugalom kikényszerítésére vagy lekenyerezésre semmiképpen ne használjuk a tárgyakat, és ne vásárolgassunk össze mindenfélét.

 

Az idő rohan: töltsük meg azzal, ami fontos!

Gondoljunk arra, milyen hamar elszállt az elmúlt egy, két vagy öt év. Ami időt adhatunk gyermekünknek, használjuk ki arra, hogy építsük a kötődést, és erős lelki-mentális alapot adjunk számára. Nem sajnálhatjuk az időt és figyelmet annyira, hogy tárgyakkal próbáljuk önmagunkat helyettesíteni!

Magunkra éppen elég gyerekmentes évünk marad majd, akkor pedig már késő lesz keseregni, mit csinálhattunk volna másként. Az idő rohan - és így is, úgy is eltelik, épp ezért nem mindegy, mivel töltjük meg.

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik