Adventi vásár 2017: 6 varázslatos hely Budapesten, ahova egyszer mindenképpen vidd el a gyereket!

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


Adventi vásár 2017: 6 varázslatos hely Budapesten, ahova egyszer mindenképpen vidd el a gyereket! Az adventi vásárok 2017-ben is megnyitják kapuikat. Mézeskalács és sült gesztenye-illat, forralt bor és forró csoki gőze lengi be a karácsonyi fényárban úszó városok tereit. Mindezek mellett színes programok csalogatják a családok apraja-nagyját. Válogatás a budapesti adventi vásárokból. Minden évben, ahogy közeleg a karácsony, az adventi vásárok is megnyitják kapuikat. Mézeskalács és sült gesztenye-illat, forralt bor és forró csoki gőze lengi be a karácsonyi fényárban úszó városok vásárosokkal teli tereit. Mindezek mellett színes programok csalogatják a családok apraja-nagyját. Válogatás a budapesti adventi vásárokból.


 

1. Adventi Ünnep a Bazilikánál

Már látogatható az Adventi ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény a budapesti Szent István téren, ahol vásárral, ingyenes korcsolyapályával és fényfestéssel is várják az érdeklődőket január elsejéig. A hetedik alkalommal megvalósuló rendezvényt a környezet- és egészségtudatosság jegyében szervezik: ilyen elem a 14 év alatti gyerekeknek épült, energiabarát felhasználással üzemelő ingyenes korcsolyapálya vagy az, hogy nem vágtak ki élőfát a karácsonyfa felállításához. Ökovásár, fényfestés komponált zenével, kézműves portékák, grillkolbász és kürtöskalács vár mindenkit.

Ízelítő az adventi vásár programkínálatából:
- minden nap ingyenes korcsolyapálya és korcsolyabérlés, hétvégén ingyenes korcsolyaoktatás
- 3D-s fényjáték
- kézműves foglalkozások
- meglepetés koncertek
- táncház
- flashmob

Adventi vásárok 2017
Fotó: Facebook/Adventi Ünnep a Bazilikánál

Program: Adventi Ünnep a Bazilikánál
Helyszín: Szent István tér, Budapest
Időpont: 2017.11.24. - 2017.01.01.
Bővebb információ »
 

2. Advent a Várkert Bazárban

Fess kivetíthető üvegalkotásokat, készíts adventi kalendáriumot és koszorút a gyerekekkel együtt a Várkert Bazárban, ahol egy-egy gyermekkoncert vagy előadás színesíti az ünnepi készülődést!

Ízelítő az adventi vásár programkínálatából:
- kreatív kézműves adventi workshop
- interaktív gyermekelőadások: koncertek, örömzene, örömtánc, bábjáték
- tematikus babajátszó és játszókert a nagyobbaknak
- ünnepi gyertyagyújtás
- koncertek

Program: Advent a Várkert Bazárban
Helyszín: Várkert Bazár, Budapest
Időpont: 2017.11.26. - 2017.12.17.
Bővebb információ »
 

3. Advent Budapesten - Téli fesztivál és karácsonyi vásár a Városháza parkban

Ingyenes koncertek, bábszínház, betlehemes játékok, kézműves foglalkozások, jótékonysági macigyűjtés és még sok más program várja a látogatókat az Advent Budapesten elnevezésű téli fesztiválon a Városháza parkban. A karácsonyi vásár mellett Budapest legnagyobb karácsonyfája, óriási adventi koszorú és a csaknem száz kis fenyőből álló köztéri installáció várja a látogatókat. A négy adventi hétvégén, szombaton és vasárnap egész napos programok várja a családokat a fűtött Üvegházban.

Ízelítő az adventi vásár programkínálatából:
- adventi vásár
- angyalposta szolgálat
- meseelőadás, bábelőadás, gyermekkoncert
- karácsonyi kézműves foglalkozások
- betlehemes játékok
- újrahasznosított hulladékokból készült díszekkel ékesített fenyőfák

Program: Advent Budapesten
Helyszín: Városháza park (Károly krt.), Budapest
Időpont: 2017.11.17. - 2017.12.27.
Bővebb információ »
 

4. Advent Óbudán

Folyamatos programok a Fő téren, korcsolyapálya, kísérő programok kerület-szerte, adventi adománygyűjtés, adományfa (mely bontás után rászoruló családokhoz kerül tűzifának), gyertyagyújtás és közös éneklés - kell ennél ünnepibb készülődés?

Ízelítő az adventi vásár programkínálatából:
- Betlehem
- gyermek- és családi programok
- ingyenes korcsolyapálya
- koncertek
- kézműves vásár

Program: Advent Óbudán
Helyszín: Fő tér, Csobánka tér,Szentlélek tér és még Óbuda számos pontján, Budapest
Időpont: 2017.12.01. - 2017.12.23.
Bővebb információ »
 

5. Terézvárosi Advent a Jókai téren

A Terézvárosi Advent egy "hangulatos, muzsikás, gyertyafényes, kézműves adventi vásár a Belváros szívében." Egyedi kézműves ajándékok, kézműves gasztronómiai ínyencségek, forralt bor, forró tea és a szervezők bevallása szerint teljesen "bóvlimentes" vásár várja a vendégeket.

Program: Terézvárosi Advent a Jókai téren
Helyszín: Jókai tér, Budapest
Időpont: 2017.11.24. - 2017.12.23.
Bővebb információ »
 

6. Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren

Megnyílt a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár pénteken Budapesten, a Vörösmarty téren. Az Európa tíz legszebb vására között számon tartott, több hétig tartó eseményen gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják a látogatókat november 10. és december 31. között. A kulináris élmények mellett a látogatókat mintegy 160 program várja a Vörösmarty téren. A színpadon népzenei, jazz-, crossover, alternatív, blues-, soul-koncerteket láthat a közönség hétköznaponként és hétvégén egyaránt. 

A gyerekeket hétvégenként bábszínházi és zenés-táncos előadásokkal szórakoztatják, valamint december elején péntektől vasárnapig, utána pedig hétköznap délelőtt és délután is kézműves játszóházban sajátíthatják el a gyertyaöntés, a mézeskalácssütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit a fűtött faházban. 

Ízelítő az adventi vásár programkínálatából:
- minden nap, különböző zenei stílusú koncertek
- szombat-vasárnap bábszínház, zenés-táncos előadások, kézműves játszóház
- angyali kórus és gyertyagyújtás

Program: Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár
Helyszín: Vörösmarty tér, Budapest
Időpont: 2017.11.10. - 2017.12.31.
Bővebb információ »

Kapcsolódó cikkünk: Nézd meg a vidéki adventi vásárokat is, 10-et is mutatunk, kattints »

Fotó: Szülők Lapja
Forrás: MTI

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


2017.11.28