Állatkertek Éjszakája augusztus 29-én az idén 13 helyszínen

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


Állatkertek éjszakája lesz 2014. augusztus 29-én, a nyár legutolsó péntekén. Figyelem, zseblámpákat előkészíteni! Izgalmas programok várják a gyerekeket az ország 13 helyszínén. Budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi helyszínek vesznek részt az eseményen - az idén először a fővárosi Füvészkert is csatlakozott. Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben már tizenkét intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez -írja közleményében a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Az ország 13 helyszínén várják a nagyközönséget
A két éve megkezdett hagyomány természetesen idén is folytatódik, ám ebben az évben már tizenhárom bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek. A programot szervező intézmények fontosnak tartják, hogy az ország minél több pontján részt vehessenek az emberek ezen a különleges eseményen, még több lehetőséget teremtve a nagyközönség és a természet találkozására. Így nagy öröm, hogy szinte minden jelentős hazai állatkert és vadaspark részt vesz a programban, mi több, Budapesten a Füvészkert is részese lesz az Állatkertek Éjszakájának.
Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 29-ére esik.

Esti és éjjeli nyitva tartás, egyedi programok az állatkertekben
Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenhárom bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket : Budakeszin a Budakeszi Vadaspark; Budapesten az ELTE Botanikus Kertje (Füvészkert), a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Tropicarium (Campona); Debrecenben a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje; Győrött a Xantus János Állatkert; Jászberényben a Jászberényi Állat- és Növénykert; Kecskeméten a Kecskeméti Vadaskert;  Miskolcon a Miskolci Állatkert és Kultúrpark; Pécsett a belvárosi Akvárium-Terrárium (a Planetáriummal közösen); Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum; Szegeden a Szegedi Vadaspark és Veszprémben a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.

A fővárosban kombinált belépőjegy, mely több helyszínre érvényes
A legtöbb helyen a programok este 7-től éjfélig tartanak, belépni éjjel 11 óráig lehet. A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a négy helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak.

Részletes programok  - Időpont, nyitva tartás

•    Debreceni Állatkert és Vidámpark
•    Győri Állatkert
•    Szegedi Vadaspark
•    Jászberényi Állatkert
•    Miskolci Állatkert
•    Fővárosi Állatkert
•    Budakeszi Vadaspark


Forrás: hirado.hu
Fotó: Freedigitalphotos.net
<

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


2014.08.26