Gyerekekkel anyaként sosincs megállás. Bármennyire is szereted szemed fényét, sokszor fárasztónak tűnhet a rengeteg mesélés, magyarázás, vita, végtelenek az altatások, végtelenek a mosatlan- és szennyeshalmok. Talán fojtogat az állandó kötöttség is, és nincs egy csendes perc, mikor ne téged szólítanának. De el sem hinnéd, milyen gyorsan véget ér majd mindez…

Tudom, nehéz az állandó kialvatlanság, a rengeteg korán kelés, az éjszakázás. 
De egy este magától elalszik majd, és ehhez nem lesz rád szüksége...reggel pedig arra ébredsz fel, hogy átaludtad az éjszakát...

Tudom, az altatások a végtelenbe nyúlnak, te pedig csak ülsz a sötétben, a szemeid leragadnak és arra gondolsz, mi minden dolgod lett volna még estére, amire ma sem kerül sor…?
Aztán egy este nem kér mesét, sem jóéjtpuszit, csak becsukja előtted az ajtót, és legközelebb reggel látod viszont.

Most talán úgy érzed, a napjaidat a kötöttségek határozzák meg, és elsősorban az ő számára akarsz jelen lenni, hiszen tudod, te vagy neki a lefontosabb. A programok ráérnek, és te minden mást hátrasorolsz...
De hidd el, egy villanásnyi idő, és újra szabadon mozoghatsz, utazhatsz vagy bulizhatsz, mert nincs már szüksége felügyeletre, csak annyit mond: oké, addig ő elmenne a barátjával a moziba...

Ma még fogod a kezét, óvod, félted, kíséred...
Holnap már hátára veszi a hátizsákot, felül a biciklire és elindul a dolgára, te pedig remegve várod, hogy hazaérkezzen, már ha még egyáltalán otthon él...

Bekevered a zaphelyhet, elkészíted a szendvicset, csomagolod az uzsonnát…
Egy szempillantás és már nem kér a segítségedből, legfeljebb mélyen zengő hangján annyit kérdez, hogy hol a kenőkés...

Ma még elborít kérdéseivel, talán még a mosdóba is utánad megy, neked pedig zsong a fejed, mert nincs olyan perc, hogy ne csacsogna, kérne vagy kérdezne.
De maholnap azt látod, hogy bevonul a szobájába, és te ünnepelsz, ha néha előbújik mesélni... 

Ma még napjában százszor is felveszed, ha sír, átkarolod, ringatod, öleled…
Még néhány év és már kissé távolabb lépked a járdán, és mások előtt meg sem engedi, hogy hozzáérj...

A házimunka végtelensége néha kétségbeejtő. Mintha többen laknának a lakásban, mint ahány emberről tudsz... Igen, a pohár-, szennyes- és mosatlan halmok végtelensége kiborító.

De mindez nem számít, mert egy nap arra döbbensz rá, hogy újra csak két tányér és két pohár van az asztalon, és te egész héten arra vársz, hogy jöjjön és elővehesd az ünnepi tányérokat…

 

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik