Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy családi bölcsődébe írathatják be három év alatti gyerekeiket - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy családi bölcsődébe írathatják be három év alatti gyerekeiket - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, aki Fűrész Tündével, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztossal tartott sajtótájékoztatót kedden egy budai családi napköziben, adta hírül az MTI.
Még 3 féle bölcsőde lesz a hagyományosok mellett
Közlésük szerint a családi napközik januártól átalakulnak, ezért a fenntartóknak augusztus 31-éig kell kérelmezniük a kormányhivataloknál azt, hogy januártól családi bölcsődeként, mini bölcsődeként, bölcsődeként kívánnak majd működni.
Novák Katalin tájékoztatása szerint a családi bölcsődék költségvetési támogatása mintegy 30 százalékkal nő; így január 1-jétől 346 ezer forint lesz évente gyermekenként, a családoknak így megfizethetőbb lesz az ellátás. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a családi bölcsődékben az étkeztetés nem közétkeztetésnek, hanem "családi étkeztetésnek" minősül.
A kormány a bölcsődei ellátórendszer rugalmasabbá tételével azokat a családokat akarja segíteni, amelyekben mindkét szülő dolgozik, vagy ahol egy dolgozó szülő nevel három év alatti gyereket, és nincs más külső, például nagyszülői segítség - mondta.
Az új bölcsődei rendszerben a 3 év alattiakra koncentrálnak
Utalt arra, hogy 2015 szeptemberétől a 3 év feletti gyerekeknek már óvodába kell járniuk, ezért az új bölcsődei rendszerben az ennél fiatalabb gyerekek ellátására koncentrálnak.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint még csak a tízezernél több lakosú településeknek kötelező bölcsődei ellátást biztosítaniuk, de január 1-jétől ez már azokra az önkormányzatokra is vonatkozik, amelyek területén legalább negyven, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt olyan gyerek van, akinek a szülei igénylik az ellátást.
Mentorhálózatot hoznak létre
Novák Katalin arról is beszélt: uniós forrásból mentorhálózatot indítottak, hogy szakmai segítséget adjanak a családi napközik átalakításához.
Az államtitkár az idei felvételi adatokra utalva azt mondta, lényegesen többen jelentkeztek a bölcsődei kisgyermeknevelő szakra, mint korábban. Szerinte a szakma vonzerejét növelte, hogy a felsőfokú bölcsődei kisgyermeknevelők már a pedagógus-életpálya szerint kapják bérüket.
Növelik a bölcsődei férőhelyek számát
Fűrész Tünde tájékoztatása szerint jelenleg 47 ezer bölcsődei férőhely van a három év alatti gyerekek napközbeni ellátására, ezt 60 ezerre szeretnék növelni.
A rendszer átalakítását, rugalmasabbá tételét egyebek mellett azzal indokolta, hogy európai összehasonlításban az átlagnál kevesebb kisgyermekes anya dolgozik Magyarországon.
A miniszteri biztos fontosnak nevezte a bölcsődei dolgozók megbecsülését és továbbképzését. Arról is beszélt, hogy jövőre a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők is jelentős béremelésre számíthatnak; erre 1,5 milliárd forintot biztosítottak.
Novák Katalin a sajtótájékoztató után a tárca nevében stratégiai megállapodást írt alá Mátay Katalinnal, a Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesületének elnökével.
Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta, az augusztus 1-jével miniszteri biztossá kinevezett Fűrész Tünde korábbi család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkári helyét augusztus 1-jével Beneda Attila vette át, aki korábban egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkárként dolgozott az Emmiben.
Forrás: MTI
Fotó: Pixabay