Svájc a gyerekek szobatisztaságával szemben tanúsított laza hozzáállása úgy tűnik, megbosszulja magát: a helyzet tarthatatlanná vált, ugyanis már olyan tanulók is vannak, akik annak ellenére, hogy 10 évesek elmúltak, továbbra is pelenkában járnak iskolába. Ráadásul nem csupán egy-két elszigetelt esetről van szó: az alpesi ország legtöbb iskolája ugyanis érintett a probléma kapcsán.
Svájcban a gyerekek 4 évesen kezdik az iskolát, és ekkor még nem ritka, hogy pelenkát használnak. A helyzet mára azonban szélsőségessé vált: a pelenkát viselő diákok életkora ugyanis egyre inkább kitolódott. Jelenleg van olyan 11 éves tanuló, aki még mindig nem tudja használni a vécét, a tanárok pedig kénytelenek segíteni a pelenkacserében - ez ugyanis elvárás feléjük.
A probléma súlyosságára reagálva az egyik iskola vezetője szülői találkozókat szervez, hogy tájékoztassa a szülőket a helyzetről, valamint hogy felszólítsa őket, hogy a nyári szünet alatt oldják meg a szobatisztaság kérdését annak érdekében, hogy a következő tanévet már pelenkahasználat nélkül kezdhessék meg.
Egy másik iskola szórólapokon ad hangot annak a véleményének, miszerint nem a tanárok feladata ezzel foglalkozni; a szülők dolga az, hogy a WC használatára megtanítsák a gyermekeiket.
Egy svájci pedagógus a téma kapcsán elmondta, hogy a mai, kényelmes, alsóneműhöz hasonlóan viselhető pelenkák teljesen hozzászoktatják a gyerekeket és szüleiket a pelenkaviseléshez, ami teljesen rossz irány.
A helyi pedagógusszervezet elnöke, Dagmar Rösler szerint a probléma már túlmegy minden határon. Szerinte fel kell venni a kapcsolatot az érintett szülőkkel, elmagyarázni nekik a helyzet súlyosságát és az ő felelősségüket a kérdésben. Hozzátette: természetesen különbséget kell tenni a szobatisztaság kérdésének otthoni elhanyagolása, illetve a lelki trauma vagy fizikai probléma által kialakult éretlenség (kései szobatisztaság) közt.
A megdöbbentő kísérőjelenségek még több aggodalomra adnak okot: Svájcban megnőtt a nagyobb pelenkaméretek eladási aránya, sőt, elképesztő, de egyes szülők kimondottan olyan személyzetet keresnek iskolás gyermekeik mellé, akik hajlandóak pelenkacserét végezni.
Felix Hof pszichoterapeuta szerint épp ezek a gyerekek lesznek gyakori áldozatai az iskolai szekálásnak, mikor iskolatársaik tudomást szereznek a pelenkáról - annak használata ugyanis legkésőbb egy úszás vagy egy tornaóra alkalmával egyértelművé válik.
A szülők felelőssége tehát meghatározó ebben a kérdésben is, a szobatisztaság mielőbbi rendezése pedig a gyermek maximális érdeke.
Forrás: odditycentral.com
Fotó: Freepik