Szerzőnk legutóbbi posztjában arról fejti ki véleményét, vajon miért van az, hogy a gyerekek felnőve érzéketlenné válnak az idősek, elesettek felé. Vajon elég szeretetet és odafigyelést tudsz adni a gyermekednek, ha munka után fáradtan hazaérkezel? Kerékgyártó Andrea blogger szerzőnk legutóbbi posztjában arról fejti ki véleményét, vajon miért van az, hogy a gyerekek felnőve érzéketlenné válnak az idősek, elesettek felé. Vajon elég szeretetet és odafigyelést tudsz adni a gyermekednek, ha munka után fáradtan hazaérkezel?

Gyere Anya, dobjunk be pénzt a beteg gyerekeknek!" - húz Fanni a daganatos betegségekkel küzdő gyerekek megsegítésére felállított adománygyűjtő láda felé. "Én ennek a kislánynak küldöm a pénzt! Ugye meg fog gyógyulni?" - néz rám Fanni reménykedve.

Annyira büszke vagyok rá! Öt és fél évesen több együttérzésről és társadalmi felelősségvállalásról tesz tanúbizonyságot, mint sok felnőtt. Rendszeresen szól, hogy dobjunk be pénzt a beteg vagy rászoruló gyerekeknek, és nem feledkezik meg a menhelyek támogatásáról sem.

Az első 3 év a legfontosabb a gyermeknek
Természetesen nem magától lett ilyen érzékeny, a példát tőlünk látta. Számomra nagyon fontos mások segítése, így szívemen viseltem, hogy Fanninak is megtanítsam a jótékonykodást.Ezért is volt olyan fontos számomra, hogy ameddig csak lehet otthoni környezetben nevelődjön. Az együtt töltött három és fél év alatt próbáltam neki minél többet átadni a világszemléletemből. Az első néhány év ugyanis meghatározó egy gyerek életében. Amit akkor megtapasztal, egy éltre beleég.

Sok társadalomban idejekorán, néhány hónaposan elválasztják a gyereket a családjától. Az ottani nők nem is lázadnak ellene, természetesnek fogadják el, hogy a gyermeküket 2-3 hónaposan idegen kezekbe adják.
A magyar nyelv azonban szépen visszaadja az első év lényegét. Az egy év alatti gyermek csecsemő, akinek az anyja csecsén, azaz a keblén (vagy legalábbis a karjában) a helye.

Az érzelmileg kiéheztetett gyermekek korát éljük?
A mai társadalom nem kedvez a gyermekeknek. Sok édesanya, bár szeretne otthon maradni, kénytelen munkába állni és a gyerekét bölcsődébe adni.
Nemrég olvastam Popper Péter egy érdekes írását az érzelmileg kiéheztetett gyerekekről. A nők munkába állása hatalmas sebeket ejt a felnövekvő generáció érzelmi világán. A gyerekek ugyanis azzal védekeznek az érzelmi elhanyagoltság ellen, hogy maguk is elhidegülnek. Ha nem vágyódsz a szeretet és gondoskodás után, nem fáj annyira a hiánya.

A cikket olvasva megértettem a minket körülvevő világot. Megértettem, miért van olyan sok érzéketlen ember, miért van annyi válás és miért jelent problémát az idősek gondozása.

Tárgyakkal nem lehet szeretetet pótolni
Sokan érzelmi elhanyagoltságban nőnek fel. A szülők éjjel-nappal dolgoznak, estére pedig annyira fáradtak, hogy nem marad energiájuk szeretni a gyerekeiket. Az érzelmi űrt tárgyakkal próbálják kitölteni.

Ez azonban hiábavaló próbálkozás. A szeretetet és gondoskodást semmi sem pótolhatja. Egy ismerősöm gyerekei sírva könyörögnek az anyjuknak, hogy ne menjen vissza dolgozni. Azt mondják, nem kell nekik se új játék se új ruha, csak a kiegyensúlyozott, mosolygós anyukájuk. Korábban ugyanis már megtapasztalták milyen, ha anya dolgozik: mindig fáradt és ingerült volt velük.

7 perc jut a gyerekre
Azt mondják a sors az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Azon gondolkozom, milyen igaz ez a társadalmunkra! A gyerekek többsége kényelemben, csodálatos játékokkal és csodakütyükkel elhalmozva nő fel. Cserében viszont nagy árat fizetnek. A munkahelye által kizsigerelt anyát és apát kapnak a nap végén, akik a statisztika szerint átlagosan 7 perc figyelmet tudnak szentelni a gyermeküknek.

Csak 7 percnyi törődés és odafigyelés. Azt hiszem, ez a szám magáért beszél.

Szerző: Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről blog írója
Fotó: Pixabay