Az MTI-hez 2019.03.01-én, pénteken eljuttatott összegzés szerint 2018-ban 98 ország jelentette a kanyarós megbetegedések számának növekedését 2017-hez képest, a legnagyobb mértékű emelkedést Ukrajnában, a Fülöp-szigeteken és Brazíliában regisztrálták. Úgy látják, globálisan csökkent az erőfeszítés a könnyen megelőzhető járvány megfékezésére, pedig a kanyaró súlyos esetben akár halált is okozhat.
UNICEF: aggasztó mértékét öltött a kanyarós megbetegedések száma a világban
Csak Ukrajnában 35 120 esetet jelentettek 2018-ban, 30 ezerrel többet mint egy évvel korábban, és a helyi kormány szerint még további 24 042 ember fertőződött meg 2019 első két hónapjában. A Fülöp-szigeteken 12 736 embernél diagnosztizáltak kanyarót idén, és 203 halálesetet jelentettek. Tizenháromezerrel több megbetegedést regisztráltak az ázsiai országban 2018-ban, mint egy évvel korábban. Brazíliában is tízezerrel nőtt a kanyarós esetek száma, de Franciaország is több mint kétezer új esetet jelentett 2018-ban.
A szomszédos országokban sem jó a helyzet
Az összegzés kitér a közép- és kelet-európai régióra, megemlítve, hogy Magyarországon jó a helyzet, 2018-ban 13 kanyarós megbetegedést regisztráltak. A szomszéd országokban Ukrajnán kívül Szerbiában is jelentős a kanyaró térhódítása: 2017-ben 702 megbetegedést regisztráltak, ami 2018-ra 5057-re nőtt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján. Romániában 2017-ben 8673 eset volt, ami 2018-ra 943-ra csökkent - írták.
A közlemény idézi Henrietta Fore-t, az UNICEF igazgatóját, aki szerint ezek figyelemfelkeltő adatok, cselekedni kell. Közölte: van biztonságos, hatékony és gazdaságos oltóanyag, a vakcina csaknem egymillió életet mentett már meg minden egyes évben az elmúlt két évtizedben. Hozzátette, a mai tétlenség katasztrofális következményekkel járhat holnap.
Miért veszélyes betegség a kanyaró?
A kanyaró fertőzőbb mint az Ebola, a tbc és az influenza. A vírus a levegőben terjed, a légzőszerveket támadja meg és halálos veszélyt jelenthet az alultáplált gyerekekre, valamint a csecsemőkre, akik még túl fiatalok ahhoz, hogy oltást kapjanak. Mivel a megfertőződés után a kanyarónak nincs biztos gyógymódja, az oltás életmentő lehet - hívta fel a figyelmet az UNICEF.
Ezt is olvasd el! Kanyaró és egyéb járványok: Legyőzöttnek hitt betegségek terjednek el újra »
Hogyan próbálják megfékezni a kanyarójárvány terjedését?
Jelezték, a gyermekjogi szervezet a kormányokkal és a partnerszervezetekkel együtt dolgozik a járvány terjedésének megfékezésén, a szervezet Ukrajnában felgyorsította az oltások beadását, különösen Lviv térségében, ahol az oltásokkal szembeni ellenérzet és a korábbi vakcinahiány miatt igen súlyos a helyzet. Ezen kívül több millió gyereket oltottak be a Fülöp-szigeteken, Jemenben és Madagaszkáron.
A közleményben kitértek arra, hogy a kanyarójárvány a fejlett világ országait is érinti, és megfelelő tájékoztatást kell adni minden szülőnek, hogy a tájékozatlanságból és bizalmatlanságból fakadóan a gyerekek ne legyenek veszélyben.
Forrás: MTI
Fotó: flickr/Dave Haygarth