Hogyan lehet túlélni azt, ha elveszíted a gyermeked? Hogyan lehet túlélni azt, hogy megkönnyebbülést érezel, amikor kiderül, hogy nemsokára vége?!

Az ember életében bármely esemény jelenthet új időszámítást, és tehet átlagos napokat különlegessé. Gyászoló anyukaként ez fokozottan igaz. Bizonyos napokba makacsul kapaszkodnak az emlékek.

Számomra ilyen annak évfordulója, mikor megtudtam, hogy babát várok, az a nap, mikor először kapott rohamot…és ilyen a mai nap, mikor pontosan 6 évvel ezelőtt June, a kislányom, bekerült a hospice-házba.

 

Van egy fotó, mely éppen azután készült, miután June ápolója közölte velünk, hogy hivatalosan is felveszik a kislányomat hospice-kezelésre. Talán furcsa, de megkönnyebbülést éreztem.

Megkönnyebbültem, mert végre biztosan tudhattuk, hogy a fájdalmai lassan véget érnek. Megkönnyebbültem, mert közelivé és kézzel foghatóvá vált rettegésünk addig megfoghatatlan, bizonytalan időpontja. Tudtuk, hogy mikor bekövetkezik, már nem kell tovább rettegnünk. Tudtam, hogy 4 év éjjel-nappali gondozás után végre megpihenhetünk, és életünk visszatér a normál kerékvágásba.

A következő pillanatban persze gyomron vágott a bűntudat, hisz mindez a kislányunk nélküli életet jelenti majd. Kínzott a gondolat, hogy az én megkönnyebbülésem feltétele az ő elvesztése.

Sokáig gyűlöltem ezt a fotót, mert az arcomon jól látszik, hogy épp egy kiadós sírás után…mosolygok! Egyáltalán hogy voltam képes mosolyogni?

Akkoriban rengeteg közös képet készítettünk a családról. Szinte megszállottan dokumentáltam a maradék kevés idő minden mozzanatát. Mi mást tehetne az ember, ha haldoklik a gyermeke?

Persze nem vagyunk egyformák, biztos vagyok benne, hogy ahány szülő, annyiféleképpen éljük meg ezt a borzalmat. Számomra az volt a fontos, hogy a fotókkal minél több pillanatot megörökítsek.

6 év telt el azóta. A fájdalom ugyan csillapodott, de a kép még visszarepít az időben arra a napra - az emlékezés pedig minden évben segít átvészelni ezt a napot.

 
Fotó: Freepik
Forrás: communitytoday.com