A fontos dolgok mindig év végén dőlnek el
Bár a gyerekek teljesítményét egész évben vezetjük, és a tanítók tudják már, hogy ki hogy fog végezni, mégis odafigyelünk az év végi felmérőkre. Fontos tehát, hogy ezek jól sikerüljenek. Erre egy kicsit otthon is rá kell dolgozni. Ilyenkor pedig már sokkal nehezebb a készülés, mert fáradtabbak a gyerekek.
Ezért a szülőknek fokozottabban oda kell figyelniük, hogy lehetőleg minél rövidebb idő alatt és hatékonyan gyakoroljanak.
Néhány jó tanács:
Az iskolából hazaérve ne azzal kezdjék, hogy „gyakoroljunk, mert holnap felmérés”! Az egész napos figyeléstől ez nem megy. Inkább egy kis uzsonna, majd ki a levegőre. Leengedni, mozogni, kikapcsolódni. Mindenképpen a szabadban.
Ha az agy feltöltődik oxigénnel és az idegek kicsit lenyugszanak, este lehet még egy kicsit tanulni a legfontosabb, vagy legbizonytalanabb részekből.
Mit hogyan gyakoroljunk?
• 1. osztályban érdemes a betűket végigolvasni, diktálással betűket, szavakat, rövid mondatokat írni. Megbeszélni a mondat kezdését és végződését. A munkafüzet végén ott van a szójegyzék, abból írni. Amelyik szót hibásan írta a gyermek, abból írassunk 1 sort.
Rövid szöveget olvasson el önállóan és abból tegyünk fel kérdéseket. Ellenőrizzük, hogy megértette-e.
Matematikából az alapműveleteket ismételjük 20-ig. Főleg a tízes átlépést és a pótlás fajtáit, mindig az a legnehezebb.
• 2. osztályban a szövegértést is lehet gyakorolni, de azt az iskolában is többször teszik. Viszont nagyon fontos a helyesírás. A nyelvtankönyvet érdemes végiglapozni, és 1-1 témakör szavait átismételni. Pl: szóvégi ó-o-ú-u, kettőzések, j-ly, másképp írjuk, másképp mondjuk típusú szavak. A toldalékos szavak, főleg a ba-be, ban-ben és a val-vel. Az elválasztás szabályai. A mondatfajták használata, felismerése. (Ez persze nem egy estére való feladat, be lehet osztani, minden este 1 témát.)
Matekból a szorzótáblákat tudni kell, ezt bárhol lehet gyakorolni, skandálni.
Az alapműveleteket 100-ig gyakorolni.
• 3. osztályban nyelvtanból a szófajokat érdemes átnézni, azok kiemelt helyesírási szabályait gyakorolni. A harmadikos szójegyzék szavait diktálni.
Matekból 1000-ig kell magabiztosan számolni. Az írásbeli műveleteket jól tudni. A mértékváltásokat kicsit gyakorolni.
Itt már környezetismeretből is vannak olyan ismeretek, amit át kell nézni.
Az olvasásnak már nem szabad gondot okozni 3. osztályban.
• 4. osztályban tulajdonképpen minden tantárgyból a magasabb szintű tudnivalókat kell átnézni.
Itt is sok tárgyi tudnivaló van már környezetismeretből, ami a későbbi földrajz és biológia tárgyakat készíti elő. Ezek alapkövetelmények, a felmérőkben benne lesznek.
A kevesebb több!
Arra figyeljenek a szülők, hogy egyszerre kevés anyagot tervezzenek gyakorlásra. Fáradtan kialakul az agyban a gátlás és nem marad meg.
Szerző: Pásztorné Horuczi Erika tanító