Nincs is jobb, mint a nap végén a kanapén összekucorodva mesét hallgatni apával, anyával. Szepes Mária aranyos meséje a nagyinál nyaraló Panniról, a beszélő barackokról szól, és arról, hogy néha a jóból is megárt a sok…

Szepes Mária: Barackszüret

Panni, Smirgli és Csimpajkó annyira teleették magukat délben, hogy alig tudtak szuszogni. Nem csoda, ha mindhárman elálmosodtak. Smirgli lehevert a veranda hűvös kövére, Csimpajkó pedig Panni ölébe fészkelte magát. Dorombolásától Panni alig tudta a szemét nyitva tartani.

– Feküdjünk le egy kicsit – hívta a nagymama.

– Nem lehet – rázta a fejét a kislány. – Mindjárt kezdődik a barackszüret. A fa már nagyon fáradt a gyümölcsöktől. Megharagszik, ha nem segítünk neki.

– A fa szívesen vár még egy kicsit – nyugtatta meg Kati néni.
Pannit kétszer sem kellett biztatni. Jó mélyen elaludt a hűs, tiszta kis szobában. Arra ébredt, hogy Csimpajkó rátüsszentett. Pedig egyáltalában nem lett volna szabad ott feküdnie mellette a heverőn. Emlékezett rá, hogy Kati néni kitette a kertbe. Úgy látszik, beszökött az ablakon. Ő is jól kialudta magát a tilosban, felállt, nagyot nyújtózott, azután nesztelenül leugrott a földre.

– Jössz? – kérdezte a szeme Pannitól, és könnyedén felszökkent az ablakpárkányra.
Panninak rögtön eszébe jutott a barackszüret és gyorsan lesiklott a heverőről. Nagymama már kint várta Kati nénivel együtt a kertben. Forrón sütött a délutáni nap. A virágok bágyadtak voltak a hőségtől, körülöttük megrepedezett a száraz föld.

– Szomjasak szegények. Eső kellene – mondta Kati néni.
– Hoztam öntözőkannát! Mindjárt megöntözöm a virágokat – ajánlkozott Panni készségesen.
– Most nem szabad, mert a naptól nagyon kimelegedtek. Ha hideg vizet öntenél rájuk, éppúgy        megbetegednének, mint te, ha felhevülten hideg vizet innál.
Elkezdődött a barackszüret. Katin néni létrát támasztott a barackfának és felmászott rá. Karjára akasztva vitte a kosarat, s kezében görbe végű botot tartott, amellyel magához húzta a távolabb levő ágakat.

De volt nála egy másik bot is, a végén kis kampóval és fátyolszövet zsákocskával. Azzal nyúlt a barackért; a kampóval letépte, a puha barack meg a zsákocskába pottyant, anélkül, hogy megsérült volna. Csimpajkó persze rögtön Katin néni után mászott és mindenütt útjában volt.

Nagymama a felső ágakról szedte a barackot, Panni meg azokról a lehajló ágakról, amelyeket már villás karóval kellett megtámasztani, nehogy letörjenek. Fürtökben lógott rajtuk az érett gyümölcs.

– Csak a pirosakat szedd, Pannikám! – figyelmeztette Kati néni – azután vigyázva rakd a kis kosárba. És emlékezz arra, amit mondtam: csak annyi barackot egyél, amennyit a nagymama megenged neked.

– Hány barackot ehetek? – Kérdezte Panni sóváran.

– Elég, ha négyet eszel belőlük.

– Ó, hadd egyek legalább ötöt! – könyörgött Panni.

– Nem lehet kislányom! Ma négyet és holnap négyet!

Panni duzzogva rakta kosárba a gyümölcsöt. Közben kiválasztott egy puha, illatos barackot és mohón megette. De nem is lehetett azt a barackot lassan enni, olyan mézédes és finom volt. Rögtön meg kellett ennie a másodikat, harmadikat, negyediket is. Most aztán nem tudta biztosan, melyik volt jobb. Többet azonban nem ehetett, ha engedelmes, jó kislány akart lenni. És Panni igazán az akart lenni.

Később, mikor a baj már megtörtént, azt mondta Kati néninek és nagymamának, hogy a barackok rábeszélték az evésre. Igenis rábeszélték! Azt mondogatták: „Légy szíves, egyél meg engem is! Hát csak nem hagysz itt éppen engem?” Sőt, olyan barack is akadt, amelyik magától szétnyílt a kezében és emiatt nem lehetett kosárba tenni.  Az egyik pedig egyenesen a szájába ugrott. Ez volt a legeslegédesebb. Addig-addig unszolták, erőltették, míg megevett… nem is tudja pontosan, hány barackot, mert még csak nyolcig tud számolni.
 
–  Mégis, hányat ehettél? – kérdezte gondterhelten nagymama, miközben orvosságot adott neki.

– Nem tudom! – nyögte Panni pityeregve.

– És mikor etted?

–  Mikor bevittétek a házba a barackot Kati nénivel. Nagyon kellett sietni. A barackok azt mondták:  „Gyorsan! Gyorsan!” Jaj de fáj! Nagymama, vedd ki a hasamból ezeket az utálatos barackokat! Nem akarok többé barackot enni! A barackok rosszak! Nem hallgatok rájuk többé!

– Biztos, hogy a barackok voltak rosszak? – kérdezte csendesen a nagymama.

Panni halkan nyöszörgött.

– Nem biztos – suttogta szégyenkezve.

Panni már estére jobban érezte magát. Vacsorát nem kapott, de nem is kívánt enni. Másnap reggelre pedig semmi baja nem volt.

 

Fotó: Freepik