Egyetlen szülő sem szereti bántani a gyerekét. Ugyanakkor, ha rosszat csinál, akkor el kell venni a kedvét, hogy ezt megismételje. Ez egy tanulási alaptörvény, amit ösztönösen mindenki tud. A hétköznapokban mégis gyakran tanácstalanok vagyunk, hol a határ a büntetésben: mi az, ami még belefér, és mi az, amivel ártunk? A szakértő ebben segít most eligazodni.

Ha sikerült észrevétlenül kilopni a csokit a szekrényből, akkor nagyobb valószínűséggel próbálja meg legközelebb is a gyerek, mint amikor észrevették a szülők és balhé lett belőle.

Büntetés és bűntudat

Amikor történik valami, és a szülőben felmerül, hogy most kellene büntetést adni, akkor a legtöbb szülő már ettől a gondolattól feszültté válik, mert min kell gondolkodni? Hát azon, hogy mi fájna a gyereknek annyira, hogy ne csinálja többet. 
Ettől rosszul érzik magukat, és vagy még idegesebbek, dühösebbek lesznek, vagy elbizonytalanodnak és következetlenné válnak - pl. megfenyegetik a gyereket, esetleg megütik, majd bocsánatot kérnek, sírnak, vagy megpróbálják jóvá tenni azt, amit megnyugodva már túlzott reakciónak éreznek.

Következmény legyen, indulat ne

A viselkedés az az egyén hatása a környezetre, így mindig van következménye. A hatékony, gyors tanulás feltétele, hogy a viselkedés és következménye közti kapcsolatot hozzuk a figyelem középpontjába. Az erős érzelmi reakciók ezt a kapcsolatot törlik. A gyerek fejében egy összefüggés kristályosodik ki, hogy a viselkedésével a szülő hangulatát, érzelmeit tudja befolyásolni. Az érzelmek áramlása teljesen eltörli a kapcsolatot a viselkedése és annak létező, valóságos következménye között.

Amikor a gyerek egy kalapáccsal ütögeti a radiátort akkor lehet, hogy lepattog róla a festék vagy zavarja a szomszédot, idegesíti a szülőt, ha a testvérét üti akkor az sír, ha az ablakot az veszélyes, ha a falat, akkor szabályt szeg, mert már sokszor megbeszéltük, hogy ezt nem szabad.
Akkor tanul a gyerek gyorsan és helyesen, ha a viselkedése következményével találkozik.

Például: megnézzük a radiátort, sajnálkozunk, felsepertetjük vele a festék permetet, lefestetjük vele, vagy csak megmutatjuk, hogy miért kell majd lefestenünk. 
Ha a szomszéd szól a zaj miatt, akkor rögzítjük a gyerekkel, hogy ezzel a viselkedéssel másoknak kellemetlenséget okoz, amit nyilván nem akar, mert a mi családunkban fontos, hogy másoknak ne okozzunk kellemetlenséget. Ezért bocsánatot kell kérnie, esetleg vihet virágot is, hogy kiengesztelje. 
Ha a testvérét megüti az értékrendi kérdés, fájdalmat okozott valakinek, amit helyre kell hoznia, kárpótolni valamivel. 

Figyelemelterelés és szabályok

Ha a szülő ideges a kopogástól, akkor el is terelheti a gyerek figyelmét vagy kínálhat neki egy puhább dolgot, amivel nem kelt zajt, vagy meg lehet kérni, ha éppen főzünk, hogy a húst ő klopfolja ki. 

Ha szabályt szegett, akkor pedig kérdezzünk rá a már korábban a szabályhoz kötött következményre, pl. mi a kalapács szabály? Ha nem volt még ilyen szabály, akkor most hozzuk meg. “A kalapácsot az udvaron lehet használni, szögek beverésére vagy dió törésre, aki megszegi a szabályt az egy napig nem használhatja a kalapácsot.” Ha új a szabály, akkor csak a szabályt ismételtessük el a gyerekkel, hogy biztosan megértette-e. Ha igen, akkor már kezdhet is diót törni. Ha ehelyett most a kerítést üti, (mert ki akarja próbálni, mennyire komolyan gondoljuk az új szabályt) akkor elmondjuk a szabályt ismét, egy napra eltesszük a kalapácsot és elismételtetjük vele is a szabályt.

Ha már volt szabály, akkor a visszakérdezést követően mondjuk azt, hogy sajnáljuk, de nem kell elkeseredni, mert holnap megint használhatja. Sokan rámondják erre, hogy nem érdekli a gyereket. De ez egy tévedés. Egyrészt úgy működik az agyunk, hogy mindenben keressük a kapcsolatot és a logikát. Nagyon megnyugtató a számunkra, ha ezt megtaláltuk. Természetesen a gyerekeknek ezt még tanítanunk kell, de az agyuk így van előhuzalozva, ezért könnyen megértik és a rend érzése megnyugtatja őket. Még egy ADHD-s gyerek is lehet, hogy morog, csapkod egy kicsit, de biztos, hogy nem fog nagy őrjöngést rendezni.

Logika és következetesség

A logikus következmény a felnőtt számára is természetes, nem kelt rossz érzést. Ki lehet hagyni belőle az érzelmet, vagy ha nem, akkor az lehet a gyerekkel való együttérzés. Nincs benne semmi bántó szándék: a tanuláson van a hangsúly. 
Ha épp rögzíteni akarjuk egy szabály megszegésének következményét, vagy váratlanul ér bennünket valami, akkor próbáljuk megtalálni azt a logikus következményt, ami a legközelebbi kapcsolatban van az adott viselkedéssel. Természetesen, ha az magától megtörténik, akkor nincs szükség a beavatkozásra, elég az összefüggést kimondani és rögzíteni.

“Ne ugrálj az ágyon mert le fogsz esni. Na ugye, hogy leestél. Megmondtam, hogy ez fog történni.” Kiabál dühösen a szülő és aztán nem érti, hogy miért nem tanul ebből a gyerek, amikor ő már annyiszor elmondta. Azért, mert ehhez nincs köze a gyereknek. Ez az összefüggés a szülő fejében van. A gyerek fejében úgy lehet az összefüggést létrehozni, hogy megvizsgáljuk az ágyat és átbeszéljük a veszélyhelyzeteket: pl., ha fakerete van, el is játszhatjuk a gyerekkel, ha valójában a rugókat féltjük, akkor mutassuk meg, hogy milyen egy matrac belülről, hogy megy tönkre az ugrálástól. Mindezek mellett az is fontos, hogy megbeszéljük, hogy akkor hol lehet ugrálni, mert ugrálni jó és ugrálni kell.
 

Összegezve tehát, nagyon sokféle szempontunk lehet és ennek megfelelően sokféleképpen reagálhatunk, hogy a viselkedés és következménye között kapcsolatot hozzunk létre. Mindegyik működik, ha nem mossuk el a kapcsolatot érzelmekkel.
Nagyobb gyerekeknél az elv ugyanez, még a kamaszoknál is. De ahogy nő a gyerek, úgy vonjuk be egyre inkább a szabályok kialakításába. A szülő adja az alapot, de a gyereknek van alkura lehetősége, mind a szabály, mind a következmény tekintetében.
 

Forrás: Dr. László Zsuzsa pszichológus
Fotó: Freepik