A gyermeknevelés során a következmények nagy szereppel bírnak a gyermek viselkedésének alakulásában. Pozitív következmény (dicséret, jutalom) esetén az adott viselkedés gyakorisága nő, a viselkedésminta rögzül, míg negatív következmény (figyelemmegvonás, jutalom megvonás, büntetés) esetén az adott magatartás megjelenési valószínűsége csökken.

A pozitív és a negatív következményeknek is van helye a nevelésben, de fontos néhány szabályt követnünk alkalmazásukkor.

A JUTALMAZÁS MŰVÉSZETE
A legegyszerűbb és legfontosabb jutalmazás a figyelem és a dicséret. Figyeljük csak meg a csecsemőket, akik annál büszkébben mutogatják újra és újra frissen megszerzett tudásukat, minél többet figyeli és dicséri őt a szülő.

Pontosan ez a figyelem az, ami megerősítheti a "rosszalkodást" is, ilyenkor a gyermek ezzel harcol ki figyelmet magának, mert az elfoglalt szülők a "jó" gyereket sajnos nem érnek rá jutalmazni a figyelmükkel.
Későbbi életkorban egyéb jutalmazási formák (játékok, ajándékok, édesség) is előtérbe kerülnek, de ezzel mindig bánjunk óvatosan. A túlzásba vitt pénz- és ajándékjutalom elveszi a teljesítmény felett érzett öröm ízét, odáig juthatunk, hogy a gyerek már csak pénzért hajlandó teljesíteni. Tudatosítani kell, hogy az igazi jutalom a siker, a győzelem önmagunk felett.

Vigyázat, gyakran a hisztit is jutalmazzuk!
Ha élünk a jutalmazás nevelő hatásával, lehetőleg csak azt a viselkedést jutalmazzuk, amit valóban meg akarunk erősíteni. Micsoda butaságnak hangzik – gondolhatnánk –, ki az, aki a rosszalkodást jutalmazza! Hát... vagyunk néhányan. Képzeljük el a következőt: a csemete üvöltve veri az asztalt, mert nem akarja megenni a főzeléket. Mást követel. Egy idő múlva szinte minden anya azt mondja magában: nem hallgatom tovább ezt a hisztit, inkább egyen, amit akar. És már meg is jutalmaztuk a hisztiért, még akkor is, ha közben mérgesen csóváljuk a fejünket. Ha valóban helyes viselkedést jutalmazunk, ezzel nem ártunk neki.

Hogyan jutalmazzuk?
Az viszont fontos, hogyan kezdünk hozzá. Ne adjunk folyton tárgyat, játékot, mert a tárgyak elvesztik jutalomértéküket. Unalomig gyűlnek, gyűlnek a polcokon, lassan már nincs olyan csodaterméke a játékiparnak, ami fölkeltené az érdeklődését. Célszerűbb, ha dicséretet, megkülönböztetett figyelmet kap jutalomként. Ám a dicsérettel is okosan kell bánni. Ha egy gyereket - vagy felnőttet - folyton megdicsérnek, ez is unalmassá válhat. Nem kell tehát túlzásba vinni a jutalmazást, egyre ritkábban, de következetesen kell alkalmazni. Egy idő múlva az sem baj, ha a gyerek érzi: az a természetes, ha jól viselkedik. Viszont a szülő számára ez soha ne legyen természetes, tehát a ritkábban dicsérés nem egyenlő a sohával!

A BÜNTETÉS SZEREPE
A büntetés szerepe is nagyon fontos, így tiltódnak le a helytelen viselkedésformák. A helyes büntetés figyelem- és jutalommegvonásból áll! Például hisztiző gyermeket soha ne jutalmazzunk a figyelmünkkel, ilyen figyelem a nevetés is, de a kiabálás is. Amennyire lehet, igyekezzünk a gyereket az adott szituációból kimenteni, gyakran segít, ha nyugodt környezetben (pl. csendes szobában) hagyjuk lehiggadni.

Ne a verés legyen a büntetés!
Kezdeti életévekben remekül működhet a figyelemelterelés, későbbi életkorokban a várt jutalom megvonása. A fizikai büntetést (verést) mindenképpen kerüljük el! A verés valójában a szülő tehetetlenségéről szól, azt árulja el, hogy kifogytunk a nevelési eszközökből vagy a türelemből, esetleg mindkettőből. Az erőszak erőszakot szül, a gyerek agresszív lesz tőle, valamint további ellenállásra készteti a gyereket, aki újra és újra kiharcolja a pofont.

Hogyan büntessünk?
A büntetés néha elkerülhetetlen, viszont csak akkor eredményes, ha közvetlenül a "bűntett" után következik be. A későbbi büntetés káros: a gyereknek fogalma sincs, miért kapta, már nem is emlékszik arra, mi volt a bűne. Teljesen hatástalan a "na, majd megmondlak apádnak, ha hazajön!" típusú hozzáállás.

Magyarázat nélkül a gyerek nem tudhatja, hogy mit tett rosszul!
A büntetést mindig magyarázattal kell kísérni. Egyébként könnyen lehet, hogy a gyerek egészen mást tekint „rosszalkodásnak”, mint a szülő. Álljunk meg egy picit ennél a szónál: rosszalkodás. Azért szerepelt eddig idézőjelben, mert ilyen valójában nincs. Vannak bizonyos viselkedésformák, amelyek nemkívánatosak abban a helyzetben. Ezekről kell beszélnünk, amikor megszidjuk. „Mérges vagyok rád, mert rondán beszéltél!” "Dühös vagyok, mert megint a szobában fociztok!" Így tudja azonosítani a gyerek, hogy mit ne tegyen legközelebb. Azzal semmit sem tud kezdeni, hogy "ne legyél rossz!" Sőt: próbálgatni fogja, vajon mi minden tartozik ebbe a fogalomkörbe.

A JUTALMAZÁS, BÜNTETÉS ALAPELVEI:

1.) arányosság elve (a cselekvés mértékével legyen arányos)
2.) értelmezés elve (értelmezni a cselekedet és a korrekció módját -> kialakul a tett és a következmény közötti összefüggés)
3.) időzítés elve (óvodásnál, kisiskolásnál: a tett után közvetlenül, később elhalványul a tett és nem érti a jutalmazást vagy büntetést; felső tagozatosnál: mérsékelt késleltetés növeli a feszültséget, s ez fokozza a büntetés erejét és jelentőségét)
4.) következetesség elve
5.) mérsékelt jutalom vagy büntetés elve: biztosítani a fokozás lehetőségét - (A jutalom fokozása nagyobb hatású, mint az állandó nagyságú jutalom; a jutalmazó jellegű viselkedés visszavonása nagyobb hatású, mint a büntetés.)

A két szélsőséges nevelési stílus, a drákói szigor és a mindent megengedő nevelés között van az aranyközépút, mindkét szélsőség káros. Az erős korlátozás, büntetések, verések önbizalomhiányt, agresszivitást szülnek, később gyakran vezethetnek beilleszkedési, kapcsolatteremtési gondokhoz.

Legalább ilyen káros a korlátok hiánya is. Különösen az empátia tanulása, az érzelmi intelligencia fejlődése sérül, ha a gyermeket nem tanítjuk meg mások érdekeinek tiszteletben tartására. Ez már a homokozóban indul a lapát kölcsönadásával. Az aprócska emberkét se mentsük fel azzal, hogy milyen aranyos, ha hisztizik. A szociális szabályok tanítása a gyerek későbbi beilleszkedését, közösségi sikereit alapozzák meg.

Szerző: Szegleti Gabriella gyermekpszichológus