Így lehet a legjobban tanulásra ösztönözni a gyereket! - Egy módszer, amit szülőként és tanárként is érdemes bevetni

Szülők lapja

Ovi, suli

Szülők lapja


Így lehet a legjobban tanulásra ösztönözni a gyereket! - Egy módszer, amit szülőként és tanárként is érdemes bevetni

Általában a szidás könnyebben kicsúszik az ember száján, mint a dicséret - utóbbiról sokan azt tartják, még a végén elbízza magát az, akit megdicsérnek, ellenben a szidással, amit ösztönzőnek gondolnak. Pedig most kiderült: dicsérettel lehet jól motiválni.

Sokan manapság is úgy vélik, a dicsérgetéstől csak elbízza magát a gyerek, pedig most kiderült: a dicséret jobb viselkedésre, nagyobb figyelemre ösztönzi a diákokat, mint a büntetés - legalábbis ezt állapította meg egy új amerikai kutatás.

A kutatók három évet töltöttek 2536 diák osztálytermi viselkedésének megfigyelésével Amerika-szerte. A gyerekek életkora az óvodástól 12 éves korig terjedt. Az Educational Psychology folyóiratban publikált tanulmány szerint a gyerekek 20-30 százalékkal jobban figyeltek az órán, ha a tanárok többször dicsérték, mint szidták őket.

Általános iskolákban vizsgálódtak
A Paul Caldarella által jegyzett tanulmányon dolgozó kutatócsoport Missouri, Tennessee és Utah államban 19 általános iskolában ült be 151 osztályba. Az osztályok felében a tanárok a CW-FIT elnevezésű viselkedésfejlesztési programban dolgoztak. A programban a diákoknak elmondják, hogy milyen viselkedést várnak el tőlük az órákon, és ha eszerint dolgoznak, jutalmazzák őket. A többi osztályban a tanárok a megszokott eszközökkel fegyelmezték a gyerekeket.


Minél több dicséret, annál nagyobb szorgalom
A kutatás megállapította, hogy a dicséret és a megrovás aránya összefüggésben áll a diákok órai koncentrációjával. Más szavakkal: a tanár minél többször dicsérte és minél kevesebbszer szidta a gyerekeket, annál jobban figyeltek rá vagy dolgoztak a feladataikon - ismertette az eurekalert.org tudományos portál.

A magatartásra is hat
A dicsérettel ösztönzött diákok 20-30 százalékkal jobban viselkedtek és dolgoztak az órákon, mint azok, akiknek a legkevesebb dicséretben volt részük a szidásokkal szemben. Ezt az összefüggést mindkét vizsgált osztálycsoportban megfigyelték.

- Sajnos korábbi kutatásokból kiderült, hogy a tanárok gyakran hajlanak arra, hogy a rossz viselkedésért megszidják a gyerekeket, és ez többször fordul elő, mint hogy megdicsérnék őket a jó viselkedésért, ami aztán rossz hatással van az osztály és az egyes diákok viselkedésére - magyarázta Caldarella, a Brigham Young Egyetem kutatója.

- A dicséret a tanár egyik visszajelzése, és a diákoknak szükségük van erre, hogy megértsék, milyen viselkedést várnak tőlük és milyen viselkedést jutalmaz a tanár - fűzte hozzá.

Ne spórolj a dicsérettel
A kutatás szerint a diákok feladataikra koncentráló viselkedése akkor is elérte a 60 százalékot, ha a dicséret és a szidás aránya egyforma volt. És ha az arány eltolódott, és a gyerekek dupla annyi dicséretet kaptak, mint szidást, még jobban alakult a helyzet az osztályban.

A tanulmány hangsúlyozza, hogy a dicséret hatékony eszköz a tanár arzenáljában, arra ösztönzi a gyerekeket, hogy jobban dolgozzanak, különösen azokat, akik tanulási nehézséggel küzdenek vagy gyakran rendetlenkednek órán.

Korábbi tanulmányok azt is igazolták, hogy összefügg a gyerekek órán eltöltött ideje a tanulásban nyújtott előmenetelükkel. Ez alapján a dicséret a tanulást is segíti, és azt is, hogy a diákok jobb eredményeket érjenek el.

 

Ismered a zöld toll módszert? Ezzel igazán pozitívan tudod ösztönözni a gyermeked a tanulásra!

Ez is érdekelhet!
Hogyan kell jól dicsérni a gyereket? Vekerdy Tamás gondolatai »


Forrás: MTI
Fotó: Freepik


Szülők lapja

Ovi, suli

Szülők lapja


2020.02.06