November közepétől Magyarországon is elérhető a gyerekeknek orron át adható, influenza elleni vakcina. A szer gyengített influenzavírust tartalmaz, 24 hónapos kortól adható.
November közepétől Magyarországon is elérhető a gyerekeknek orron át adható, influenza elleni vakcina - közölte a gyártó AstraZeneca november 25-én, csütörtökön az MTI-vel.
A gyerekek akár 10 napon túl is fertőzhetnek
A közlemény kitér arra, hogy influenzaszezonban a megbetegedés szempontjából a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, hiszen az őszi-téli időszakban nagyon sok időt töltenek együtt zárt térben óvodákban és iskolákban. Tanulmányok szerint a gyerekek hosszabb ideig ürítik az influenzavírust, mint a felnőttek, akár 10 napon túl is fertőzhetnek, sőt a kisgyermekek már több nappal a betegség megjelenése előtt is terjeszthetik a vírust.
Az influenza az esetek döntő többségében a krónikus betegségben szenvedő idősek (közülük is kiemelten az asztmások, a túlsúlyosak, és a cukorbetegek) körében okozhat nagyon súlyos szövődményeket, a gyermekek is a magas kockázatú csoportba tartoznak. Gyermekkorban a heveny középfülgyulladás az influenza leggyakoribb szövődménye.
Kapcsolódó cikkünk:
Nátha, influenza, Covid, allergia - Így különböztesd meg a betegségeket a tünetek alapján! »
Milyen idős kortól használható az orrspray?
A szuszpenziós orrspray 24 hónapos kortól használható.
Milyen típusú a vakcina?
A négykomponensű szerben megtalálható mindkét A és mindkét B vírustörzs, amelyet az adott szezonnak megfelelően aktualizálnak évről évre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak megfelelően; az orrspray élő, gyengített vírust tartalmaz.
Hogyan szerezhető be?
Az orrspray receptköteles, a készítmény orvosi, egészségügyi felügyelettel adható be.
Olvasd el ezt is!
Influenza, hányós-hasmenéses vírus: Ezeket add enni a gyereknek, hogy elkerülje a betegségeket - Dietetikus ajánlása »
Forrás: MTI
Fotó: Rawpixel