Kanyarójárvány: már 31 kanyarógyanús eset Magyarországon! A 15 hónapnál fiatalabb csecsemők és az 1969 előtt születettek vannak veszélyben elsősorban

Szülők lapja

Gyerekbetegségek

Szülők lapja


Kanyarójárvány: már 31 kanyarógyanús eset Magyarországon! A 15 hónapnál fiatalabb csecsemők és az 1969 előtt születettek vannak veszélyben elsősorban Kanyarójárvány: nem javasolják az utazást azoknak, 1969 előtt születettek és nem estek át a kanyarón, azon várandósok, aki nem rendelkeznek két oltással, és a 15 hónaposnál fiatalabb kisgyerekek, akiknél nincs idő a védőoltás beadására. Az oltóanyag két hét után ad védettséget. Már 31 kanyarógyanús eset van országszerte, közülük 13 embernél a laboratóriumi vizsgálat igazolta is a betegséget - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

A lakosság nincs veszélyben a hatóság szerint
Oroszi Beatrix elmondta, az ország tizenegy megyéjéből jelentettek kanyarógyanús eseteket, minden megyében egy, maximum két betegséggyanút, tehát ezek szórványos esetek. Hangsúlyozta azonban, a lakosság egészét közvetlenül érintő járványveszély nincs, behurcolt esetek azonban előfordulnak.

A szakember közölte, országosan megerősítették a kanyarófigyelő szolgálatot, és az országos tisztifőorvos körlevélben tájékoztatta az egészségügyi intézményeket az ilyenkor szükséges intézkedések megtételére.

Oroszi Beatrix elmondta, azonosították azt a 39 éves román állampolgárt, akitől feltételezhetően a fertőzés kiindult a makói kórházban. Tőle utólag vett vérminta igazolta a kanyarót, a román beteg nem volt oltva a betegség ellen.

A főigazgató megerősítette, hogy a makói kórházban a betegség jelentkezésétől kezdve azonnal intézkedési tervet vezettek be, és megkezdődött az ott dolgozók és ápoltak (valamint családtagjaik) járványügyi megfigyelése, továbbá március 6-án az oltások beadása. Oroszi Beatrix közölte, a 800 adag kanyaró-rubeola-mumpsz (MMR) oltóanyagot és négy adag humán gammaglobulint biztosítottak a kórházban. Jelezte, február 27-e óta a makói kórházban új megbetegedést nem tapasztaltak - mondta.

8 európai országban alakult ki kanyarójárvány - Kiket veszélyeztet?
Oroszi Beatrix felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon kívül nyolc európai országában alakult ki kisebb-nagyobb kanyarójárvány. Ezzel összefüggésben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nem javasolja az utazást azoknak, 1969 előtt születettek és nem estek át a kanyarón, azon várandósok, aki nem rendelkeznek két oltással, és a 15 hónaposnál fiatalabb kisgyerekek, akiknél nincs idő a védőoltás beadására. Az oltóanyag két hét után ad védettséget  - ismertette.

Utóbbi korosztályt említve Oroszi Beatrix azt mondta, előre hozható a 15 hónapos korban esedékes oltás, így ha 9-12 hónapos kor között történik az MMR-oltás, ezt 15 hónapos korban meg kell ismételni, de a szakember ettől függetlenül sem ajánlja, hogy 15 hónaposnál fiatalabb gyerekkel fertőzött területre utazzanak.

Hogyan lehet kérni az oltást?
Kérdésre válaszolva elmondta, ugyan Magyarországon nincs kanyarójárvány, azonban aki 1969 előtt született és nem esett át a betegségen, vagy 1969-1988 között született és csak egy oltást kapott, egyéni döntés alapján kérheti háziorvosától az oltást. (A háziorvostól kapott recept ellenében patikában kiváltható a vakcina, azt a háziorvos adja be.)

Oroszi Beatrix elmondta, folyamatosan egyeztetnek az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI) a rendelkezésre álló oltóanyagmennyiségről, és jövő hét hétfőtől elegendő vakcina áll rendelkezésre. A főigazgató egyben arra kérte a gyógyszertárakat, hogy az oltóanyagból ne képezzenek tartalékot, a valós mennyiséget rendeljék meg a nagykereskedőktől.

Kérdésre válaszolva Oroszi Beatrix elmondta, sem Debrecenben, sem Hódmezővásárhelyen még nem igazolódott be a kanyaró, így ott nem kellett kórházi zárlatot elrendelni. Mint mondta, Csongrád megyében a makói járásban és a szegedi klinikán van megerősített kanyarós eset.
    
A megbetegedett egészségügyi dolgozóból hétnek volt oltása, hatan mégis elkapták a fertőzést - közölte a főigazgató. Ez úgy lehetséges - mondta -, hogy az oltás után nem alakul ki a szervezetben a teljes védettség a betegséggel szemben, azonban ez az esetek 1,2 százalékában fordul elő.

A román miniszter szerint a nomád lakosságból indult a kanyarójárvány
Florian Bodog román egészségügyi miniszter szerint a "nomád" lakosság köréből indult az a kanyarójárvány, amelyben több mint 3400-an betegedtek meg, és amely eddig 17 halálos áldozatot szedett. Pénteki sajtóértekezletén a tárcavezető kérdésre sem akarta kommentálni a külföldi szakhatóságok azon megállapításait, hogy Romániából került át a megbetegedés más uniós országokba is, csak annyit volt hajlandó elismerni, hogy Magyarországon és Olaszországban is ugyanannak a vírustörzsnek a jelenlétét mutatták ki, amely a romániai kanyarós megbetegedéseket okozta.

Leszögezte: kizárólag olyanokat fertőz meg a vírus, akiket nem oltottak be kanyaró ellen.

- Sem Romániában, sem Magyarországon vagy Olaszországban nem betegedtek volna meg a gyermekek, ha megkapták volna az oltást - jegyezte meg a román miniszter.

Forrás: MTI

Szülők lapja

Gyerekbetegségek

Szülők lapja


2017.03.13