Vendégszerzőnk, Körner Judit olyan családokról ír, akik Down-szindrómás baba örökbefogadása mellett döntöttek. Írásaiban megismerkedhetünk az örökbefogadások történetével, a családokkal, a mindennapi életük szépségeivel és nehézségeivel.

"Négy gyermekem közül a legidősebb (16 éves) Down-szindrómás. Egy pályázati kiírásban olvastam, hogy örökbefogadott gyerekek, ill. örökbefogadó szülők írhatnak az örökbefogadással kapcsolatban megélt élményeikről. Szívesen indultam volna ezen a pályázaton, mert rögtön a Down örökbefogadók jutottak eszembe, a pályázaton viszont sajnos nem vehettem részt, mint "kívülálló" (se örökbe fogadó, se örökbe fogadott nem vagyok), de elhatároztam, hogy mindentől függetlenül írok a témáról, ezért felkerestem néhány családot" - Körner Judit riportsorozata.

5 család. Különbözőek, mégis nagyon hasonlóak: Down-szindrómás gyermeke(ke)t fogadtak örökbe. Ugyanazokat a kérdéseket tettem fel nekik, és ők őszintén válaszoltak.

Íme, a negyedik család története.
 

Örökbe fogadtam egy Down-szindrómás gyermeket: Timiék története

Timi 30 éves volt, amikor 2011-ben Samut örökbe fogadták. 6 hetesen láthatták először, és nyolc hetesen vihették haza. Timi a főiskolás évei alatt a Down Alapítvány egyik átmeneti otthonában dolgozott, már ott elhatározta, hogy szeretne majd Down-gyereket örökbe fogadni. Nagyon szerette a munkáját, és szeretett köztük lenni. Aztán megházasodott, és úgy tervezték, hogy két vér szerinti gyerek után majd örökbe fogadnak. De nem jöttek a saját gyermekek, így beadták a papírokat az örökbefogadáshoz. Csak Down-baba örökbefogadása merült fel bennük, és emellett akkor is kitartottak, amikor azt hitték, hogy nem lehet vér szerinti babájuk. Aztán 2015-ben örökbe fogadtak egy Down-szindrómás kislányt is, Hangát, de ő sajnos egy évesen meghalt. 2017-ben pedig született egy fiúk, Sebő.

Miként élték meg szülőként az örökbefogadást?
Amikor telefonáltak, konkrétan kiesett Timi kezéből a telefon. Az, hogy kapnak egy babát, ugyanolyan csodás érzés volt számukra, mint amikor évekkel később kiderült, hogy saját babájuk lesz. Amikor hazavitték Samut, olyan izgatottak voltak, hogy a férje még be is lázasodott…



Timi férje teljesen természetesen vette, egy pillanatig sem gondolkodott, hogy belevágjanak-e. Meg sem fordult a fejükben, hogy egészséges gyereket fogadjanak örökbe. Sőt, valahogy az a sztereotípia élt bennük, hogy akit egészségesként fogadnak örökbe, ott is kiderülhet, hogy nem az. Illetve a körülmények, vagy valami miatt mégiscsak örökbe adták.

Ezzel szemben Samunak értelmiségi szülei vannak, nagyon várták őt, vigyáztak rá az anyuka pocakjában. Csak éppen kiderült, hogy Down-szindrómás, és ezzel nem tudtak megbirkózni a vér szerinti szülők. Timiéket megnyugtatja, hogy tudják, jó helyről jött.

Hogyan reagált a környezet az örökbefogadás hírére?
A szüleik már nehezebben fogadták, nekik kellett egy kis idő. Amíg csak a tervet tudták, teljesen elzárkóztak. Mikor Samu hozzájuk került, akkor is kellett még pár hónap, hogy teljesen elfogadják. Azóta nagy kedvenc az unokák között. A barátok és a munkatársak is természetesen vették. Persze Timi szociális területen dolgozik most is, ráadásul akkor még fogyatékosokkal, így ilyen körökben mozog leginkább.



Valahogy nem volt kérdés senkinél, hogy miért nem egészséges gyermeket választanak. Inkább az, hogy minek fogadnak örökbe, ha lehet "sajátjuk" is. Kellemetlen kérdésekre nem emlékszik. Nyilván egyfajta kíváncsiság van az emberekben (főleg, akik pl. nem ismerték előtte, nem tudták a motivációját - hogy ilyen helyen dolgozott), de ez nem kellemetlen számára.

Hogyan telnek a mindennapok, ha a gyerek Down-szindrómás?
Timit eleinte meglepte, hogy Samu jobb képességű, mint sok, általa ismert, felnőtt korú Down-szindrómás, valószínűleg a korai fejlesztésnek köszönhetően. Vannak nagyon nehéz időszakok, rettentő makacs és lusta tud lenni, sokszor kiszolgáltatja magát. Néha fárasztó ugyanazokat a köröket számtalanszor megfutni, de a humora, a kedvessége kárpótolja mindenért. A legtöbb pluszt a személyisége adja. Nagyon tud szeretni, hízelegni, kedveskedni. Szuper humora van. Szereti a mosolyát, a nevetését, a csillogó szemeit.



Hogyan viszonyulnak egymáshoz a testvérek?
Samu kapcsolata öccsével változékony. Alapvetően nagyon szereti, törődik vele. Mint mindenki mással, Samu a testvérével is „túlságosan megéli” az érzelmeit. Nagyon tud szeretni, ölelni, kedveskedni: becézgeti, simogatja. Viszont Sebi most van felfedező korban, és folyton a szobájában köt ki, szétkapja a játékait, ami nyilván nem tetszik Samunak. Timi reméli, hogy sikerül őket úgy nevelniük, hogy szeretetben, harmonikus kapcsolatban nőjenek fel és Sebi értéknek gondolja, hogy Samu a testvére.

Miként képzelik a jövőt?
Timi nem hiszi, hogy Samu képes lenne majd teljesen önálló életre. Úgy képzeli, hogy a barátaival, kortársaival fog élni egy támogatott lakhatási formában. Reméli, hogy dolgozni fog, akár védett helyen, vagy a nyílt munkaerőpiacon, de mindenképp azt szeretné, hogy hasznosan teljenek a napjai.

Olvasd el ezt is!
"Egy Down-gyerek igazi csoda!" - Down-szindrómás gyermeket fogadtunk örökbe: Gyöngyiék története »

Szerző: Körner Judit