Hogyan kell gyereket nevelni? Írásunk szerzője egy édesanya-blogger, Papp Kriszta, aki remekül összefoglalta, miként érdemes egyengetni gyermekünk útját - akkor is, ha a család ezzel nem ért egyet. Hogyan kell gyereket nevelni? Könyvek sokasága jelent már meg a témában, ki ezt mond, ki azt, de az alábbi 6 pont talán mankóul szolgálhat azoknak, akiknek nincs se kedve, se ideje a köteteket böngészni. Az írás szerzője egy édesanya-blogger, Papp Kriszta, aki remekül összefoglalta, miként érdemes egyengetni gyermekünk útját.

Az élet kegyes volt velünk, mert egy kivételesen jó gyerekünk született. Nem tökéletes, messze nem az, de valódi egyéniség, igazi emberi jelenség.

Nem sok gondunk volt vele, sőt, néha már kifejezetten vágytunk rá, hogy csináljon végre valami csibészséget. Amikor másodikos korában hazahozta az első magatartás fekete pontját, pezsgőt bontottunk, úgy ünnepeltük meg. De anyósomék is! Még azt sem vetett árnyékot a boldogságunkra, hogy az egész osztály kapott.

Minden gyerek jónak születik, nem kell neveléssel elrontani
A mi nevelési elvünk arra épült, hogy minden gyerek jónak születik, nem kell elrontani. Nekünk nem is sikerült. A családdal szinte több gondunk volt, mint vele. Hosszas küzdelmeket kellett vívnunk, hogy elfogadják azokat a nevelési elveket, amikhez mégis ragaszkodtunk.
 

Mi így (nem) neveltük a gyermekünket - A 6 legfontosabb dolog, amit szem előtt tartottunk

1. Ne vedd rá, hogy mindenkit megpusziljon, megöleljen!
Az egyik például az volt, hogy soha nem kellett puszit vagy ölelést adnia, vagy az ölébe ülnie annak, akinek nem akart. Kifejezetten megkértünk mindenkit, hogy nincs elkapom és összepuszilgatom sem. Ebből hatalmas sértődések voltak az elején, majd idővel mindenki megértette és elfogadta.

Mire volt ez jó? Fura egy világban élünk. Én gyerekkoromban még biztonságban éreztem magam. Hétéves koromtól egyedül közlekedtem, és nem csak a suliba, a városban, hanem buszon, vonaton is. Ez akkor természetes volt. Ma, ha egy ilyen korú gyerek egyedül mászkál, még én is rossz szemmel nézném, mert ez már nem az a világ.

Vagyis meg kell tanítanunk gyermekeinknek, hogy joguk van nem tenniük olyat, amihez nincs kedvük. Nyugodtan mondhatnak bárkinek nemet, a saját testük felett ők rendelkeznek.

Lehet, hogy ez nem tetszik egy nagynéninek, vagy egy nagybácsinak, de mi felnőttek sem teszünk meg olyat, amihez nincs kedvünk. Akkor miért kéne a gyerekeknek? Ha megtanulják, hogy szabadon dönthetnek, akkor lesz merszük egy olyan közeledést is elutasítani, ami rossz érzéseket kelt bennük. Persze az kissé kínos tud lenni, amikor a gyerek kézzel-lábbal tiltakozik a Mikulás-napi ünnepségen, hogy márpedig ő nem hajlandó a fehérszakállas ölébe ülni, bármilyen jóságos is.



2. Hagyd rá, ha a dolgait nem adja oda másnak - vagy éppen odaadja!
Nehezen volt elfogadható az is sokak számára, hogy ami a gyereké, afelett ő rendelkezik. Ha szomszéd kislánynak akarja adni az egyik babáját, vagy három doboz játékot szed össze a szegény gyerekeknek, akkor szíve joga.
(Persze azt hozzátenném, hogy a nagy királylányos legókészletét nem akarta odaadni senkinek. Akkor valószínű, hogy nagy bajban lettem volna, mert azzal nagyon szerettem játszani.)

Meg kell tanulnia felelősséggel kezelni a javait. Biztos, hogy hoz rossz döntéseket az elején, de belejön. Az sem mellékes, hogy ilyenkor a tét még csak egy játékbaba, vagy egy kisautó.

3. Hadd válassza meg a saját barátait!
Nevelési elveink közé tartozott az is, hogy a gyerek maga választja a barátait. Ha jól választ, remek. Ha rosszul, majd rájön. Mi is ráerőltetjük a barátainkat a gyerekeinkre, nincs választási lehetőségük ebben, ennek fordítva is működnie kell.

Egyszer fordult elő, hogy megismerkedtünk egy házaspárral, és nagyon szerettük volna, ha a két hasonló korú lányaink is összebarátkoznak. Nem lett jó vége, mert a lányoknak nem csak a koruk volt hasonló, hanem az erős egyéniségük is.

Persze, ha nyilvánvalóan hátrányára válik az a barátság, akkor kell nekünk szülőknek felkötnünk a gatyánkat, hogy minden diplomáciai képességünket latba vetve terelgessük egy jobb irányba. De a tiltással borítékoltan nem megyünk semmire. Az csak dacot szül.

4. Ne szólj bele a szerelmi életébe!
A szabad választás joga a párkapcsolataira is vonatkozik. Nem könnyű szülőként nézni, hogy gyermekünk egyszerű földi halandót választ, amikor minimum egy herceg, vagy egy félisten járna neki. De nem szólunk bele!

Ha tetszik nekünk is a kiválasztott, az jó, bár statisztikailag kizárt, hogy ez gyakori legyen.

Ha nem tetszik, a történetnek két folytatása lehet: Vagy meglátjuk mi is azt a különleges embert gyermekünk választottjában (de mindenképpen igyekszünk meglátni, mert ez van), vagy gyermekünk látása javul meg, és akkor mi, szülők ott vagyunk, hogy meghallgassuk, amint hangosan töpreng. Nem több, meghallgatás. Vélemény csak akkor, ha kérdezi. Azt meg, hogy "Én előre tudtam!" vagy hasonló társait még véletlenül sem!

Ha első perctől tiltakozunk ellene, akkor szemben állunk a gyermekünkkel, és ha segítségre, támogatásra, vagy tanácsra van szüksége, nem hozzánk fordul.

5. Ne tiltsd semmitől, amit ki akar próbálni!
Szülőként hajlamosak vagyunk arra, hogy megóvjuk csemetéinket minden rossztól. De amíg ők nem akarják, hogy megóvjuk őket, addig bármilyen jó szándékkal is, de csak ártunk.

Eleinte mindenki a saját kárából tanul. Idővel, ahogy okosodunk, akkor majd már a máséból is.

Soha nem tiltottuk a lányunkat az alkoholtól, vagy a cigitől. Már felnőtt, és az alkalmakat leszámítva nem iszik, és egyáltalán nem dohányzik. Amikor kamaszodott, és meg akart kóstolni valamilyen alkoholos italt, annyit kértünk csak tőle, hogy először itthon tegye, hogy biztonságos közegben tesztelje hogyan hat rá.

Tudom, hogy amit most írok, sokan ki fognak akadni rajta, attól még az egyik legjobb elvnek tartom. Ez pedig a füves cigi kérdése. Nyílt titok, hogy a kamaszok jelentős százaléka kipróbálja. Soha nem tartottam valószínűnek, hogy gyermekünk elkezd füvezni, de kíváncsi, vállalkozó kedvű gyermek. (Azt sem gondoltam volna soha róla, hogy képes leugrani egy emeletnyi mélységbe, amikor felajánlották neki, hogy tanuljon meg magasból esni.)

Szóval én voltam az, aki felajánlotta neki, hogy szerzek füves cigit, ha szeretné kipróbálni, de azt is otthon tegye. Mielőtt bárki riasztaná a gyámhatóságot, jelezném, hogy egyrészt már nagykorú, másrészt nem kellett dílert felkutatnom, mert közölte, hogy nem szeretné kipróbálni. A kérdésemre, hogy miért, az volt a válasza, hogy mi van akkor, ha tetszene neki. Szereti az életét, nem akarja bonyolítani. Amit nem ismer, az nem hiányzik neki. Szerintem a legjobb választ adta. Mondhatta volna, hogy mert fúj, az káros, tilos, hallani sem akar róla, hova gondolok... de ő őszinte volt, és ezért hihető is.

6. Ne etess meg vele semmi olyasmit, ami nem ízlik neki!
Van még az evés. Vannak szülők, akik nagyon tudatosak és következetesek ezen a téren. Minden tiszteletem az övék, de mi lusták voltunk. Egy elvünk volt csak, semmit nem kell megennie, ha nem szeretné, miután megkóstolta. Persze a pörzsölt malacfülét zsigerből elutasíthatta.

Mondhat nemet egy ételre, de tudja, hogy mire mond nemet. Kevés gyerek rajong már három éves korától a kaviárért. Amikor a lányunk először megkóstolta, kacagott, hogy pukkadoznak a szájában a picike golyócskák. A kaviáros vajaskenyér volt a kedvence. S mielőtt valaki szóvá tenné, hogy milyen drága, akciósan kábé egy doboz cigi ára.

De például a gyermekünk vállalkozó kedvének köszönhetjük, hogy megtudtuk, a világ egyik legrondább, de legfinomabb kajája a kakaós-porcukros-tejfölös palacsinta.
 

Büszke vagyok rá, hogy ilyen jó emberré vált a lányunk
 

Millió példát tudnék felsorolni, hogy miért vagyok végtelenül büszke rá, de csak egy esetet szeretnék elmesélni.

Nyolcadikosok voltak. Eni felhívott minket, hogy később jönne haza, benn marad tanulni. Másnap, és harmadnap is. Pár nappal később az egyik osztálytársa anyukája hálálkodva, könnyes szemmel szorongatta a kezemet, hogy milyen nagyszerű teremtés a lányunk. Tőle tudom, mi történt.
A lánya már eleve lebukott hozzájuk, és akkor év végén ismét három tantárgyból állt bukásra, ami osztályismétlést jelentett. A földrajztanár azt mondta, hogy ha a következő órán ötösre felel az aktuális tananyagból, megadja neki a kettest, és akkor pótvizsgázhat.

A kislány eleve feladta, hogy úgysem fog sikerülni. Nagyon rossz képességei voltak, állandó téma volt, hogy kisegítő iskolában lenne a helye, de a szülei ragaszkodtak ehhez a sulihoz, mert a szomszédban laktak. Eni három délután korrepetálta, pedig különben szinte nem is beszéltek egymással, mert a kislány agresszíven viselkedett mindenkivel. Akkor is többször összevesztek, de nem engedte neki, hogy feladja. És a következő órán ötösre felelt...

Nem tudom, hogyan kell jól gyereket nevelni, egyet tudok biztosan, hihetetlen szerencsések vagyunk, hogy mi lehetünk a szülei, és hogy nem tud akkora hibát elkövetni a lányunk, hogy ne számíthatna ránk! Minden gyerek, aki mentálisan egészségesnek, az viselkedésében jónak is születik. Ne rontsuk el őket!

A szerzőről:
"Három gyermeket terveztünk, de a sors úgy hozta, hogy csak egy lányunk született. Ő viszont nagyszerű teremtés. Most lesz egyetemista. Magamról annyit, hogy három éve elvesztettem a hangom. Ez egy hosszú folyamat eredménye volt, aminek a végén választanom kellett, hogy vagy hang, vagy levegő. Már csak praktikus okokból is az utóbbit választottam. Akkor kezdtem el írni. Számomra jelenleg ez a leghatékonyabb módja a kommunikációnak. Engem is meglepett, hogy milyen sokan kíváncsiak a gondolataimra, én pedig örömmel osztom meg azokat. Bármiről szívesen írok, legyen az egy régi családi emlék, valami vicces történet, a gyógyulásom folyamata, vagy csak a tapasztalataim szülte gondolatok. Az utóbbihoz tartozik ez a gyereknevelésről írt szösszenet is."

Ha kíváncsi vagy a szerző egyéb írásaira is, a Kriszta szösszenetei Facebook-oldalon nézz körül!

Fotó: Freepik/bearfotos (illusztráció)