Márton napja, november 11-e, az őszi időszak egyik legszívmelengetőbb ünnepe, ha megismerjük a történetét. Ilyenkor a gyerekek kis lámpásokkal vonulnak fel, hogy fényt vigyenek a sötétségbe – ezzel is emlékezve Szent Márton jóságára és önzetlenségére.

 

Több hagyomány is kötődik az ünnephez. Például, ha Márton napján libát eszünk, bőség és szerencse kíséri az évet, de az ünnep igazi üzenete mégis a jószívűség és az egymás iránti figyelmesség. Itt részletesen is el tudjátok olvasni a legendát, , illetve a hozzá kötődő szokások eredetét: Mit ünneplünk Márton-napján? - Márton legendája, hagyományok, jóslások, szokások

Kiss-Balogh Kitti óvó néni (és édesanya) ennek az ünnepnek a hangulatát, a hagyományait szerette volna átadni a csoportjának, így hát írt egy kedves mesét, amit boldogan osztott meg a Szülők Lapjával, hogy minél több kisgyererkhez eljusson:

 

Kiss-Balogh Kitti: Anna és a Márton-napi lámpás felvonulás

Az óvoda udvarát már vastagon borították a sárgásbarna falevelek. A reggeli szél csípte Anna arcát, amikor anyukája kezét fogva lépett be az épületbe. Bent az öltözőben jó meleg volt, a csoportszobában pedig már sorakoztak a színes őszi díszek: tobozok, gesztenyék, makkok és papírból barkácsolt libák.
– Tudjátok, gyerekek – kezdte mosolyogva Zsófi néni a reggeli beszélgetőkört –, hamarosan itt van Szent Márton napja.
– Ő volt az, aki szerette a libákat? – kérdezte Bence.
– Ő volt az, aki segített a szegény embereken – mondta az óvónéni, miközben egy képet mutatott.
– Egyszer egy hideg éjszakán egy fázó koldust látott az úton. Nem volt nála semmi, amit nekiadhatott volna, csak a köpenye. Ezért kettévágta azt, és ráterítette a koldusra, hogy ne fázzon annyira.
A gyerekek elcsendesedve hallgatták.
– Aztán mi történt? – kérdezte Anna.
– A legenda szerint azon az éjjelen Jézus megjelent neki álmában, és megdicsérte amiért jót tett a koldussal. Ettől kezdve Márton mindenkin segített, aki rászorult.
– És miért van mindig liba Márton napján? – kíváncsiskodott Dani.
– Mert amikor püspökké akarták kinevezni, elbújt egy libaólban, de a libák hangosan gágogni kezdtek, és elárulták, hol van – nevetett az óvó néni. – Márton megengedte, hogy a libákat, megsüssék, és feltálalják az ünnepségen, ezért eszünk mi is valami libás ételt ilyenkor.

A gyerekek hangosan kacarásztak.
– Én is elbújnék a libák közé! – mondta Bence. – De csak ha nem csípnek meg!
Zsófi néni az asztalra tette a nagy tál színes papírt és üvegeket.
– Most pedig mi is készülődünk Márton napjára, ami november 11-én lesz. A héten mindenki készíthet egy lámpást, mert ezen a napon majd fényt viszünk a sötétségbe – mondta.

A gyerekek izgatottan vágták a selyempapírt. Anna libát ragasztott a lámpására, narancssárga és sárga foltok közé.
Közben Zsófi néni arról mesélt, milyen volt régen ez a nap.
– A falvakban ilyenkor libát sütöttek, új bort kóstoltak, és együtt vacsoráztak. Azt mondták:
„Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.”
– Az mit jelent? – kérdezte Anna.
– Úgy gondolták, ha Márton napján jóllaknak, akkor bő termés és gazdag év vár rájuk.
A gyerekek sorra mondták, mit ennének legszívesebben.
– Én libazsíros kenyeret! – mondta Lilla.
– Én libacombot párolt káposztával! – vágta rá Bence.
– Én meg libatepertőt! – nevetett Dani, és mindenki kuncogni kezdett.
Az óvónéni bólintott.
– A dajka néni készít majd nektek egy kis libazsíros kenyeret lilahagymával, tízóraira, hogy ne maradjatok éhesek.
Kint közben sötét felhők gyülekeztek. Az ablakon apró esőcseppek kopogtak.
– Tudjátok, mit jelent ez? – kérdezte Zsófi néni. – Ha Márton napján esik az eső, enyhe tél várható. Úgy is mondták, hogy „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.”
– Akkor jó! – kiáltotta Anna. – Nem szeretem, ha fázik az orrom!

Amikor elérkezett Márton napjának estéje, a gyerekek kezükben tartották a lámpásaikat.
Az udvaron már ott gyülekeztek a szülők, és minden kis mécses fénye táncolt a sötétben.
A gyerekek sorba rendeződtek, és elindultak az utcán. A kis lámpások meleg fénye ragyogott a házak között, a távolból pedig halk gágogás hallatszott – mintha csak a libák is velük tartanának.
A menet végén Zsófi néni megállt, és halkan így szólt:
– A lámpásokat, vagyis a fényt azért visszük magunkkal, hogy jóság legyen minden házban, és senki ne maradjon a sötétben.
A gyerekek egy pillanatra mindannyian felemelték a lámpásukat. A mécsesek fénye összeolvadt, mintha egyetlen nagy csillag ragyogott volna fölöttük, és messzire bevilágította a kis falu sötét utcáit.
A felvonulás után Anna anyukája mellett lépkedett hazafelé, és büszkén nézett a lámpására.
A mécses fénye lassan ringott, ahogy mentek, és apró árnyékokat rajzolt a kövekre.
A házak ablakaiban gyertyák égtek – itt-ott egy mécses, egy pislákoló láng, mintha a falu egésze világítana.
Anna egy pillanatra megállt, és elmosolyodott.
– Nézd, anya… mintha mindenki lámpást gyújtott volna velünk.
– Talán így is van – mosolygott az anyukája.
Nem szóltak többet. Csak mentek tovább, kézen fogva, a lámpás pislákoló fénye előttük, a csendes novemberi este pedig gyengéden betakarta őket.

Kapcsolódó cikkek:
"Liba, liba, Márton liba..." - 3 kedves Márton-napi vers gyerekeknek

Márton-napi versek gyerekeknek - 8 aranyos vers és mondóka libákról

Márton-napi lámpás házilag - 3 cuki lámpás, amit gyerekekkel is elkészíthettek

 

Fotó: AI