Ahány ház és szakirodalom, annyi gyermeknevelési tanács. Egy biztos: ha mindent jól akarunk csinálni, az egy jó kiindulópont, mert a szándék már megvan! Nem kell tökéletességre törekedni, arra viszont igen, hogy a következő 9 nagy hibát ne kövessük el, különben könnyedén mérgező szülő válhat belőlünk.

A jó szülő biztonságos szigetet, erőforrást, és szilárd alapot jelent gyermeke testi, lelki és szellemi fejlődéséhez. Tetteinket és szavainkat azonban tudattalanul is befolyásolhatják saját gyermekkori vagy későbbi tapasztalásaink. Ha esetleg felfedezzük magunkban a következő pontok egyikét, még nincs minden veszve: sosem késő változtatni gyermekünk egészséges lelki és mentális fejlődése és boldogsága érdekében. 
Az alábbi nagy nevelési hibákat mindenképp igyekezzünk elkerülni! 

 

1. NE haverkodjunk a gyerekünkkel!

Ez egy pontig ugyan jóleső lehet számukra, azonban egy ponton túl a terhükre van, hiszen nem a korosztályuk vagyunk, nem biztos, hogy mindent velünk akarnak megosztani. Érzelmileg elérhető, biztonságot és iránymutatást adó szülők legyünk, ne pedig barátnők és haverok.

 
2. NE rójunk rá felnőtt feladatot és terheket!

A gyerek dolga elsősorban gyereknek lenni! Nem terhelhetjük a mi problémáinkkal, küzdelmeinkkel, és főleg nem várhatunk tőle megoldást, feloldozást, vagy olyan felelősséggel járó feladatokat, melyeket nekünk kellene ellátnunk.

3. NE terheljük érzelmi szélsőségekkel és hangulatingadozásokkal!

Akár személyiségbeli torzulásokat is okozhat, ha arra kényszerítjük a gyereket, hogy kontrollálatlan érzelmi viharainkat hosszú távon elviselje, vagy azzal próbálunk rá hatni, hogy szomorúnak vagy sértettnek mutatjuk magunkat (esetleg nem szólunk hozzá vagy dühöngünk) valamilyen cselekedetért vagy viselkedésért „cserébe”. Ez nem csak gyerekes, de rendkívül káros is.
 

4. NE rakjuk a vállára saját indulataink és érzelmeink súlyát!

Belső traumáinkat, lelki gondjainkat elsősorban magunknak kell megoldani - ha kell, segítséggel. Az indulat- és érzelemkezelés fejlesztése szülőként példamutató, és a mindennapokban is gyermekünk érdekét szolgálja.
 

5. NE minősítsük, ne személyeskedjünk és ne erőltessük rá a mi véleményünket!

Az érvelésnek, a magyarázatnak és a valódi párbeszédnek mindig van helye, ez azonban nem egyenlő a személyes kritikával, lekicsinyléssel, hibáztatással. Engedjük továbbá, hogy gyermekünknek legyenek saját gondolatai, hangja, véleménye, ezzel megerősítjük az önbecsülését, és teret engedünk egyéniségének. 
 

6. NE éreztessük vele azt, hogy képtelen dolgokra!

A mi dolgunk támaszként és erőforrásként jelen lenni gyermekünk életében, megerősíteni képességeiben és abban, hogy szinte bármit elérhet, amit szeretne, ha tesz érte. Ha csak a negatívumokat emeljük ki, és akár csak meggondolatlan megjegyzésekkel is, de arra célzunk, hogy nem alkalmas dolgokra, azzal csak az önbizalmát tiporjuk meg, ami felbecsülhetetlen hátrányt jelent majd egész életében. 
 

7. NE sajnáltassuk magunkat, és ne rólunk szóljon minden!

Ha beszélgetni szeretne velünk a dolgairól, figyeljünk oda, hogy ne fordítsuk folyton magunkra a beszélgetés irányát, különben egy idő után mellőzve érzi majd magát, de ami még rosszabb, nem velünk fogja megbeszélni élete részleteit, és nem hozzánk fordul majd a gondjaival.
 

8. NE akarjuk magunkat rá erőltetni!

Felajánlhatjuk a segítségünket, sőt, kell is, de ha nem kér belőle (főleg a nagyobb gyerekek, kamaszok), akkor hagyjuk, hogy tapasztaljon. Természetesen mindig álljunk mögötte, hogy elkaphassuk, ha zuhan (minden értelemben), de adjunk neki teret, és engedjük, hogy megélje saját döntéseit, és kipróbálja magát.
 

9. NE generáljunk benne bűntudatot!

Rendkívül káros a gyermekünkben bűntudatot kelteni olyasmi miatt, amiért ő egyáltalán nem tartozik felelősséggel. A mi életünk terheiért, a mi gondjainkért nem ő a felelős, ezeket sosem terhelhetjük rá még a legkisebb megjegyzés formájában sem! A szerepek összemosása helyett vállaljunk felelősséget a saját életfeladatainkért, ezzel is példát mutatva neki.

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik