Rendszeresen bántottak egy elsős kislányt - Fojtogatták, rugdosták az osztálytársai, végül borda zúzódással került az ügyeletre

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Rendszeresen bántottak egy elsős kislányt  - Fojtogatták, rugdosták  az osztálytársai, végül borda zúzódással került az ügyeletre

Újabb elkeserítő ügy került napvilágra: a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában egy első osztályos kislányt három lány osztálytársa már a tanév kezdete óta, rendszeresen bántalmazott, mind lelkileg, mind fizikailag. Olyannyira eldurvult a helyzet, hogy rendkívüli szülői értekezletet kellett összehívni.

„Aggódnak a szülők a gyermekeikért” - írta a közelmúltban egy szülő a nyugat.hu internetes lapnak, aki azt is elárulta: egyes gyerekek félnek iskolába menni, mert nem csak a gyerekek közt sok a feszültség és a veszekedés, de van olyan tanár is, aki rendszeresen kiabál a diákokkal.
 

Rugdosás, lökdösés, fojtogatás

Az oldal szerint említett kislánynak először a szemüvegét károsították meg, majd csúfolni, lökdösni, rugdosni kezdték, később pedig még fojtogatásra is sor került. Az egyik rugdosás után sürgősségi osztályon kellett megvizsgálni a kislányt, akiről kiderült, borda zúzódást szenvedett. A gyermek legtöbb esetben nem merte elmondani otthon, mi történik vele az iskolában, így szülei több alkalommal is csak más szülőktől szereztek tudomást a történtekről.
 

A szülők próbálták megoldani a helyzetet

A oldal szerint a kislány szülei több alkalommal is beszéltek a bántalmazó gyerekek szüleivel, akik közül volt, aki együttműködő volt, és volt, aki kevésbé. A fojtogatási eset után azonban úgy döntöttek, inkább kiveszik gyermeküket a Gothardból és másik intézménybe íratják át.
A szakmai vezetők többször is beszéltek az érintett szülőkkel, de értesítették a gyermekjóléti szolgálatot is. 
A nyugat.hu információi szerint az iskola és néhány szülő részéről nem szerette volna titokban tartani az ügyet, ám a többség szerette volna nyilvánosságra hozni a történteket, többek között azért is, mert továbbra sem született megnyugtató megoldás az ügyben.
 

A lelki sérülés maradandó

A félénk kislányt – és családját - érthető módon nagyon megviselték az események. A folyamatos zaklatások miatt eddig is szorongva, komoly testi tünetektől szenvedve járt iskolába. Jelenleg pszichológus segít neki feldolgozni a bántalmazások jelentette traumát. 
 

Egyre gyakoribbak az iskolai bántalmazások

A szombathelyi Gyermekjóléti Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Központjának vezetője, Kránitzné Réthy Anna szerint az elmúlt néhány évben „megnövekedett az iskolai bántalmazások száma és egyre fiatalabb korban jelenik meg az agresszió a gyerekek között”. Megjelenik a kiközösítés, megszégyenítés, zsarolás, a fizikai, sőt, már az internetes bántalmazás is. Emellett az is igaz, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer javuló működésének köszönhetően egyre több ilyen ügy kerül felszínre. A szakember kiemelte továbbá, hogy nagyon fontos, hogy a szolgálatnál nem ítélkeznek: a bántalmazónak és szüleinek ugyanúgy szüksége van ugyanis segítségre, mint a bántalmazottnak és családjának. 

 

Bullying témában kapcsolódó cikkeink: 
Ha csúfolják, bántják, kinevetik a gyereket a társai: Mit tehetsz szülőként? - Gyermekjogi szakértő tanácsai
Bullying kezelése: Mit tehetsz, ha bántják a gyermekedet az óvodában, iskolában? - A 4 lépéses módszer

 

Forrás: nyugat.hu
Fotó: Freepik


Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2024.06.17