“Szerintem nem vagyok erre alkalmas, sőt teljesen alkalmatlan vagyok.” - Bye Alex ezért nem szeretne gyereket

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


“Szerintem nem vagyok erre alkalmas, sőt teljesen alkalmatlan vagyok.” - Bye Alex ezért nem szeretne gyereket

Bár a 40 éves énekes korábban azt nyilatkozta, szívesen lenne lányos apuka, úgy tűnik, véleménye időközben megváltozott: a Sopron Festen adott interjújában nyíltan fogalmazta meg az apasággal és a családalapítással kapcsolatos jelenlegi gondolatait és ellenérzéseit. 

"Az, hogy azt mondtam, hogy el tudok képzelni gyerekeket, még abban az időszakban lehetett, amikor azt gondoltam, hogy az a helyes, ha elfogadom azt, hogy kell gyerek, mert minden nő olyan férfire vágyik, akinek bejön az, hogy gyerek, meg család.” - magyarázta a Borsnak korábbi nyilatkozatait ByeAlex, akinek több párkapcsolata is úgy ért véget, hogy mikor megérett az idő a családalapításra, az énekes kihátrált a kapcsolatból.

"Mindig kifarolgattam végül a kapcsolataimból, mert mindegyikben eljött az a pont, hogy gyerekvállalás. (...) Valójában azért, mert én nem érzem ezt a dolgot. Az egyik utóbbi kapcsolatom is ilyen volt, hogy a gyerek volt az egyik kardinális kérdés, és akkor mindig mondtam, hogy jó, persze szeretnék én is, hogyne, jó lenne egy lány gyerek, mert imádnám, hogyha kislányom lenne, de valójában nem imádnám. Szerintem nem vagyok erre alkalmas, sőt teljesen alkalmatlan vagyok.”

Mindenesetre jelenlegi párjával, Jaminával örökbe fogadtak egy kiscicát, és ez már előrelépést az énekes számára, akit bár szereti a macskákat, mégis megrémiszti a gondolat, hogy hosszú távon együtt éljen vele: „Most például lett egy macskánk, és nagyon szeretem a macskákat, de már az első este azt gondoltam, hogy minek hoztam ezt a macskát, mert most mi lesz, itt lesz örökre velünk? (...) Számomra ez ijesztő.”

ByeAlex nem tervez apaságot, mert mint fogalmaz: „Nem bírom azt, hogyha sokáig ugyanarról kell gondoskodnom, nekem ez egy félelmetes érzés. (..) A gyerek pedig egy olyan dolog az én fejemben, hogy vagy tökéletesen csinálom vagy sehogy és a sehogyban nincs kockázat."

 

Forrás: borsonline.hu
Fotó: Facebook

 


Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2024.07.23