Szülés után is bombanőnek kell lenni - ezt állítja a szupermami

Szülők lapja

Test és lélek

Szülők lapja


Szülés után is bombanőnek kell lenni - ezt állítja a szupermami

Kockás has, feszes bőr, tökéletes fenék – így pózolt három kisfiával egy amerikai fitnesszguru, Maria Kang. Az általa várt lájkcunami azonban elmaradt: Kang Facebook oldalán azóta is százak követelik, hogy többé ne szóljon be durván a kismamáknak.

Bíztatás, vagy cikizés?
A 32 éves Kang még szeptemberben töltötte fel az ominózus fotót, felette a  „What’s your excuse?” (Neked mi a kifogásod?) felirattal. A fitnessz-mami azt mondja, anyatársait szerette volna bíztatni a képpel – a kommentek tanúsága szerint viszont éppen az ellenkezőjét érte el. Azzal vádolják, durván beszólt azoknak a nőknek, akik a szülés után nem tudták visszanyerni az alakjukat.

Kommentek a fotó alatt
„Úgy edzek, hogy a két gyerekemet magam előtt tolom egy babakocsiban. Úgy nézek ki, mint egy futó? Nem. Tulajdonképpen, ha az emberek nem ismernek, ránézésre nem is tudják megállapítani rólam. Félmaratonokat futok.”  
„Hogy mi a kifogásom? Hogy nincsenek olyan jó génjeim, mint neked!” – írják a felháborodott anyukák a kép alatt.

Szülés után is bombanőnek kell lenni - ezt állítja a szupermami
Sokan sértőnek találták a bíztatásnak szánt fotót
Kang fotója néhány órán belül annyi negatív visszajelzést kapott, hogy a Facebook eltüntette az idővonalról, csakúgy, mint azt a videót, amivel a tökéletes testű anyuka a „Nincs kifogás” programját próbálta népszerűsíteni. Az anyuka az eset után azt nyilatkozta: ő csak azt szerette volna elérni, hogy a frissen szült anyukák ne hagyják el magukat és tegyenek valamit a külsejükért. A legtöbben azonban nem is ezen háborodtak fel. Szerintük Kang nem az egészséges anyuka, hanem az elérhetetlen nőiedál képét testesíti meg. S ebből úgy tűnik, a mai kismamáknak elege van.
 
„Gyönyörű, de abból él, hogy fitt! Sokan hosszú órákat dolgoznak, csak azért, hogy megéljenek!” – írja egy nő Kang egyik videója alatt. Az anyukák fő gondja tehát nem az, hogy a „szupermami” beszólt nekik, hanem hogy egy olyan képet állít mások elé, amiről sokan minden erőfeszítésük ellenére csak álmodozhatnak. „Egyetértek azzal, hogy maradjunk fittek és ne engedjük el magunkat, de valaki vegye már észre, hogy emberek vagyunk és vannak érzéseink!” – magyarázza egy másik kommentelő. 
 
Elege van a kismamáknak, ők pozitív megerősítésre vágynak
A szülés után alakformálás egyébként is forró téma az Interneten: legutóbb a brit Katalin hercegnén kérték számon az internetezők, hogyan volt képes olyan gyorsan visszanyerni az alakját kisfia, György megszületése után. A viták pedig arra engednek következtetni, hogy a nők ma már nem szeretnének megfelelni a média által közvetített nőideálnak – a kismamák nem csinos alakra, hanem elismerésre, pozitív megerősítésre vágynak. 
 
Maria Kang saját weboldalán egyébként maga is bevallotta, hogy korábbi fitnessz karrierje során ő maga is evészavarokkal küzdött. Sokan így éppen azzal vádolják, pont olyan képeket közöl, amelyek annak idején őt is elindították a bulimia csapdája felé. „Az, hogy az ilyen képek hogyan hatották rám, csak a pillanatnyi érzelmi állapotomtól függött.” – áll ellen a vádaknak a weboldalán a fitnesszmami, aki szerint mindenkinek önmagában kell megkeresnie a hibát, és magának kell tennie azért, hogy a dolgok megváltozzanak. 
 
A kétségek azonban majdnem egy hónappal az ominózus fotó publikálása óta sem csitultak, Kang azóta is folyamatos magyarázkodásra kényszerül. Vajon ez azt jelenti, hogy az Internet kismamái végleg fellázadnak a feszesre montírozott hasú modell-mamik ellen? Vajon ciki lesz majd túl gyorsan fogyni a terhesség után? És főképp, kire hallgatnak a kismamák ezek után?
 
 
Fotó: Facebook
Forrás: Facebook
Szerző: Tóth Enikő
Kezdő fotó: Freepik
 

Szülők lapja

Test és lélek

Szülők lapja


2013.11.04