A társasjáték fontos része a gyereknevelésnek, hiszen nem csak játék, hanem sokféle ismeretnek is az alapja, többek között jó mutatója a kudarctűrésnek. A társasjáték fontos része a gyereknevelésnek. Mindenki tudja, hogy nem csak játék, hanem sokféle ismeretnek is az alapja. Többek között a kudarctűrésnek is jó mutatója. Dr. László Zsuzsa klinikai szakpszichológus mondja el, mit érdemes szem előtt tartani a szülőknek.

Veszíteni nem jó érzés, de a gyerek boldogulása szempontjából sokat számít, megtanulja-e jól kezelni a kudarcokat.

A szülőkben ugyanakkor mindig van egy kis bizonytalanság:
- "Hagyjam nyerni, hogy motiváljam?"
- "Ha hagyom veszíteni, akkor lehet, hogy örökre feladja?"

Hol a határ?
Akkor tanul-e jobban a gyerek, ha sokszor átéli a kudarcot vagy akkor, ha elkerüli? Minden szülő azt szeretné, ha a gyereke elfogadná, amikor veszít, és közben nem csappanna a motivációja, vidám maradna és kitartó. Ez érzelmileg nagyon bonyolult dolog, ezért a gyereknek időre és sok gyakorlásra van szüksége. Ha jól segítjük, a játékszeretetét is megőrzi, és a kudarctűrése is fejlődik.



Hogyan játszanak az egyes korosztályok?
A szülőkben az aggodalmat az kelti, hogy csak a győzelemre koncentrál a gyerek, és magát a játékot nem tudja élvezni. De nyugodjunk meg, kicsi gyereknél ez természetes.

Az óvodások már játszanak, de csak egy szempontra tudnak figyelni. Megértik, a játék lényege az, hogy ki nyer. A gyakorlás és az érés együttesen vezet el oda, hogy a gyerek a másik szempontjait is értse, hogy a másikkal is azonosulni tudjon, és akkor már maga a folyamat is érdekessé válik. A társasjátékot társsal kell játszani, attól élvezetes, hogy a társam gondolataiban, érzéseiben osztozom, próbálom megfejteni a stratégiáját és túljárni az eszén.

A gyerekek - érési tempójuktól függően - 6-8 éves kor körül lesznek a mentális fejlődésnek azon az állomásán, hogy a szabályok jelentését, értelmét felfogják. A kisiskoláskor a szabályokról szól. Mindenre szabályt alkotnak. Sokszor lehet látni vitatkozó gyerekeket az iskolaudvaron vagy játszótéren, ahogy hevesen győzködik egymást egészen addig, míg a játékra már nem is marad idejük.  

Amikor a gyerek akarja újraalkotni a szabályokat
Így ne csodálkozzunk azon, hogy a társasjátékban is ők akarják a szabályokat meghatározni. Ekkor már értik, hogy a játék nemcsak a nyerésről szól, hanem a szabályokról is. De a szabályt valakik alkották és azok meg is változtathatók. Mekkora felfedezés! Persze, hogy ki akarják próbálni.

A nagyon öntörvényű, belülről irányított gyerekek sokszor csak a saját szabályaik szerint akarnak társasozni. Így tanítják magukat a szabályok elfogadására. Az ilyen gyerekek az iskolában is mindig a társaikon kérik számon a szabályokat.

Ez ugyanaz a helyzet, amikor a 1,5-2 éves gyerek áll a virág előtt és mondja, hogy nem szabad, miközben már tépi is le. Tudni már tudja a szabályt a szavak szintjén, de a szavak még nem tudják megállítani az inger kiváltotta mozgását.

A társasjáték szabályait átíró gyerek egy magasabb mentális szinten ugyanezt csinálja. A szabálytanulás szakaszában van. Játszik a szabályokkal a szavak szintjén, alkalmazkodik a saját szabályaihoz, de ezt még nem tudja általánosítani, még nem tud alkalmazkodni mások szabályaihoz. Ez a szabály tudatosításának a szakasza. A viselkedészavarban szenvedő gyerekeknél ez kicsit késik, kicsit tovább tart, mint más gyereknél. De ha értjük, hogy mit miért csinál a gyerek, akkor esetleg már ennek a lépésnek is örülhetünk, mert tudjuk, hogy ez vezet el a szabály beépüléséhez.
 

3 tipikus szülői viselkedés, amikor a gyerekkel társasoznak

Így segítheted a gyereket, hogy jól játsszon
Kinek több, kinek kevesebb próbára van szüksége megérteni, hogy a jó játékhoz az is kell, hogy minden résztvevő számára izgalmas legyen. Játék közben lehet jelezni, hogy ez nekünk így nem nagyon érdekes, lehet javaslatot is tenni, hogyan lehetne izgalmasabb. Elmondhatjuk, ha érdekli a gyereket, hogy mi az eredeti játék, de nem kell erőltetni. Fontos, ha a gyerek jó irányba mozdul, pl. hosszabb ideig játszottunk, vagy ugyan megváltoztatta a szabályokat, de aszerint végigjátszottunk, vagy esetleg nagyvonalú volt, akkor dicsérjük meg. Adjunk sokszor visszajelzést, hogy mikor jó a játék - és mondjuk meg, miért. Érdemes a játékot mindig a "köszönöm a játékot" kifejezéssel zárni.

1. Aki a gyerekkel is úgy játszik, mint bármelyik felnőttel
Vannak szülők, akik erkölcsi nevelés címén nem engedik a gyereket győzni, mert becsületesen kell játszani és a vereséget el kell viselni. Ők arról feledkeznek el, hogy a gyerek nem olyan érett, ügyes és tapasztalt, mint ők, tehát ez a hozzáállás igazából elég igazságtalan. Igazságossá úgy tehető, hogy a gyereknek megfelelő előnyöket adunk és ezzel kiegyenlítjük a különbséget. De az előnyöket a gyerek határozza meg és ne a szülő.

2. Aki mindent ráhagy a gyerekre és nem szól, ha az csal
Ez sem szerencsés, mert az értékrendünket komolyan kell venni, még a játékban is. Az értékrend nem változhat helyzettől függően. Ha a gyerek szeretne még egyszer dobni, akkor kérdezzünk rá, hányszor akar, és hagyjuk. Ha a mi bábunkat visszateszi a kezdőpontra, mondjuk azt, hogy így a verseny nekünk nagyon nehéz lesz, de mutassuk meg, hogy nem keseredünk el és próbálkozunk. A mintaadáson keresztül többet tanul a gyerek, mintha rákényszerítenénk egy általunk helyesnek tartott szabályt.

3. Aki maga csal, hogy a gyerek nyerjen
Ez ugyanaz a helyzet, mint amikor a gyereket hagyjuk csalni. Sérti az értékrendet. Figyelmeztessük a gyereket, hogy mi állunk nyerésre, és kérdezzük meg akar-e cserélni, vagy még egyszer dobni. A cél a lazulás, a nevetés, a jól együtt töltött idő. Ezért mindent lehet, amit ahhoz kell, hogy ő is boldog legyen, de ha eltérünk a szabálytól, akkor azt meg kell beszélnünk. A szülő is elengedheti magát, nem kell minden helyzetet tudatos nevelésre használni. A játék önmagában sokféle fejlődési lehetőséget kínál, főleg, ha az örömét meghagyjuk.



Nem minden gyerek szeret társasozni
A gyerekek nem azonos természetűek és nem azonos ütemben fejlődnek. A szorongó gyerekek lehet, hogy nem állnak ellen a szülő akaratának, egyszerűen csak nem szeretnek társasozni. Vegyük észre és kezdjük elölről, egyszerű játékokkal és ígérjük meg, hogy úgy játszunk, ahogy ő szeretné.

Vannak gyerekek, akik hevesebb vérmérsékletűek, egy ADHD-s gyerek például mindent irányítani akar. Legyünk türelemmel, ők aztán igazán szeretnek játszani felnőttként is, ha nem vesszük el a kedvüket.

Ha többféle korú gyerek is van a családban
Nagyobb gondot az jelent, ha a családban többféle korú és temperamentumú gyerek van. Ilyen esetben lehet, hogy el kell engednünk egy időre azt az idilli képet, hogy a család együtt ül vasárnap délután és jókedvűen, békésen társasozgat. Lehet, hogy le kell mondani a közös játékról. Helyette lehet az, hogy az egyik szülő játszik az egyik gyerekkel vagy gyerekekkel, míg a másik szülő a másikkal. Nem szabad megengedni, hogy a testvérek szenvedjenek esetleg attól a gyerektől, aki még nem elég érett az adott társasjátékhoz. A közös jó hangulat akkor is meg lehet, ha egy szobában szétválva, élvezettel játszunk.

A társasozás nem csak a játékról szól
A társasjátékok - beleértve a kártyajátékokat is - komoly örömforrást jelentenek, amellett, hogy gazdag tárházát kínálják a szellemi, érzelmi és szociális fejlődésnek. Türelemmel, ellazulva tanítgassuk a gyerekeket, hogy majd felnőttként is tudjanak játszani. Ha nem görcsölünk rá, akkor a társasjátékok a családi életben stresszoldó, sok vidámságot kínáló együtt játszási lehetőséget fognak nyújtani.

Olvasd el ezt is!
Ezért fontos a gyereknek, hogy minél többet társasozzon - Mutatjuk, mi mindent fejleszt a társasjátékozás »

Forrás: Facebook/Dr. László Zsuzsa pszichológus
Fotó: Unsplash/Nik Korba