Mit él át a kisgyermek, amikor közösségbe kerül? Mi minden válthatja ki a gyerekeknél a szeparációs szorongást? Hogyan kell kezelni, ha egy gyerek nem akar pisilni az óvodában? Pszichológus szakértőnk egy kedves stressz oldó mesét is elmond, amit ilyenkor a szorongó kisgyereknek elmesélhetünk. Az óvodai beszoktatás, beszokás egy hosszú folyamat. Érzelmileg nagy kihívás szülőnek és gyermeknek egyaránt. Előfordulhat, hogy a gyermeket megviseli, és olyan tünetek jelentkeznek, amelyek orvosi vagy pszichológiai segítséget igényelnek. Az, hogy gyermekünk tartogatja a vizeletét az oviban, és nem akar pisilni senkivel sem, az úgynevezett szeparációs szorongás jele, és igen aggasztó tünet az egész család számára. Ám ha a háttértényezőket és a gyermek lelki világát megértjük, könnyen orvosolható.
 

Mit él át a gyermek, amikor közösségbe kerül?

Amikor a gyermekünk először kerül intézménybe, közösségbe, mi szülők is “vizsgázunk” egy kicsit. Aggódunk, hogy vajon hogy fogja magát érezni a gyermekünk. Sikerül-e neki beilleszkedni? Jól fog-e viselkedni? Előfordul azonban, hogy nem zökkenőmentes ez az időszak.
Minden gyermek számára nehéz azt elfogadni, hogy most már egész nap anya, apa nélkül, egy idegen környezetben, idegen emberekkel kell együtt lennie. Szabályok vannak, alkalmazkodni, viselkedni kell.

A gyermek úgy érzi, hogy őt nem szeretik. Bánatot és csalódást él át! Próbál a maga módján tiltakozni. Ennek egyik módja az lehet, hogy nem akar pisilni az óvodában.
 

Mi okozhatja a szeparációs szorongást? Miért nem akar pisilni az óvodában?

Egyrészt okozhatják azok az érzelmek, amik tombolnak benne! Az a rengeteg változás, amivel az óvodakezdés jár: korábban kell kelni, haladni kell, anya visszamegy dolgozni, ezért feszültebb, fáradtabb, türelmetlenebb, óvodai szabályokhoz kell alkalmazkodni, kevesebb figyelem jut rá, sok a gyermek.
Másrészt vannak olyan kiváltó tényezők, amelyek valószínűbbé tehetik ennek a tünetnek a kialakulását. Ilyen például az, ha az anya is szorongó típus, vagy ha kistestvére születik, és bezzeg ő anyával otthon maradhat.
Emellett kiválthatja az is, ha a gyermek szorongásra hajlamos, vagy egyéb szorongáskeltő események is vannak/voltak az életében: krónikus betegség, költözés, válás, közeli rokon halála.

Ha nem sikerül kideríteni a szeparációs szorongás okát, azt, hogy miért nem akar pisilni az óvodában, és hónapokig elhúzódik a probléma, kérjünk pszichológiai konzultációt.
 

Mit NE tegyünk, ha a gyerek nem tud pisilni az óvodában?
 

•     Ne szégyenítsük meg amiatt, hogy ő nem tud pisilni, vagy pelust kell rá adni!
•     Ne büntessük emiatt! Ezt nem szándékosan csinálja, és nem tud ellene tenni, segítségre, megértésre van szüksége.
•     Ne mondogassuk neki, hogy ez mekkora baj! Ezáltal csak nő benne a bűntudat és a szorongás.
•     Ne mondjuk neki, hogy ő már nagy, viselkedjen úgy, mint a nagyok! Ugyanis ő nem akar nagy lenni, és amúgy sem nagy még.
•     Ne hasonlítsuk a társaihoz: “Bezzeg a többi gyerek milyen ügyes!” – ezzel nem segítünk, és csak az önbizalmát romboljuk.
•     Ne csináljunk “nagy ügyet” a vécézésből!

 

Hogyan segíthetünk szülőként? – 10 tipp

1. Fogadjuk el, hogy ez most egy átmeneti állapot. Gyermekünknek nagyon nehéz időszakba lépett. Igyekszik alkalmazkodni a változásokhoz, az új elvárásokhoz, de ehhez több időre és gondoskodásra van szüksége.
2.  Nyugtassuk meg, hogy nagyon szeretjük őt!
3. Próbáljunk meg vele külön foglalkozni! Fontos a rá fordított figyelem, amelyet most a nem pisilés miatt megkap. Ehelyett azonban inkább nézegessünk együtt könyvet, játsszunk vele sokat.
4. Hancúrozzunk, csikizzük! Nevessen sokat, legyen felszabadult, amikor csak lehet.
5. Fontos a testi kontaktus! Öleljük, vegyük az ölünkbe, babusgassuk! Lehessen néha egy kis időre újra “kisbaba”.
6. Vonjuk be a nagyszülőket! Vigyék el néha, legyenek vele nekik is közös programjaik, amikor csak ő a fontos. Kényeztessék, szeretgessék!
7. Beszélgessünk a mindennapokról! Ki mit csinál: anya, apa dolgozik, ő az oviban játszik? Kivel mi történik?
8. Legyen kiszámítható a napirendje! Tudja, hogy mikor jön érte anya vagy apa az óvodába.
9. Előzzük meg a szorongás kialakulását! vigyük be néha az oviba, látogassunk ott meg valakit. És beszélgessünk arról, hogy milyen lesz az óvoda, mi várja ott, mi hogyan fog történni!
10. Játsszuk el egy kis plüss állattal az ő történetét!

 

Hogyan játszhatjuk el az ő óvodás történetét?

A szülők általában nagyon kreatívak, és a gyermekek ezt nagy érdeklődéssel figyelik. Ha azonban semmi jó nem jut eszünkbe, alapul vehetjük a következő, általam kitalált, történetet:

Egyszer a nyuszika 3 éves lett, és ő is mint minden nyuszigyerek megkezdte az óvodát. Igen ám! De a kis nyuszinak nagyon hiányzott az anyukája az óvodában. Sokat sírt, amikor anyukája otthagyta őt. Napközben is sokszor eszébe jutott. És egész nap azt várta, mikor jön már érte. Annyira hiányzott neki az anyukája, hogy még pisilni sem akart elmenni a többi nyuszigyerekkel. Közben az oviban gyorsan telt az idő. A nyuszigyerekek minden nap játszottak, énekeltek, rajzoltak. Nyuszióvónéni még mesét is olvasott a nyuszigyerekeknek. A kis nyuszika úgy látta, hogy minden nap ugyanúgy telik: reggel anyukájától elköszönt, játszott egy kicsit, aztán következett a finom tízórai. Evés után a nyuszigyerekek mesét hallgattak és kimehettek az udvarra játszani, szaladgálni. Ezután következett az ebéd. Nyuszi dadus néni mindig nagyon finom ételeket hozott a nyuszigyerekeknek. Aztán nyuszi óvó néni addig mesélt nekik, mind mindegyikük el nem aludt. A délutáni alvás után meguzsonnáztak, és akkor már tudta nyuszika, hogy nemsokára érte is megérkezik az anyukája. Minden nap így telt.

A történetet így folytathatjuk:

Egy nap nyuszikához így szólt nyuszi óvó néni: – Látom, nyuszika, hogy nagyon hiányzik anyukád! Gyere, játsszunk valamit! Játék közben sokkal gyorsabban telik az idő! És meglátod egy-kettőre délután lesz, és már jön is majd érted anyukád! A kis nyuszika eleinte csak messziről nézte, mit játszanak, aztán beült az óvó néni ölébe, és hallgatta, mit csinálnak. Később pedig nagyokat nevetett ő is, jót mulatott a többi nyuszigyerek bolondozásán. Már nem is gondolt olyan sokat az anyukájára. Tudta, hogy anyának dolga van, és amint végez, jön érte és hazamennek. A nagy játékban egyszer csak azt érezte, hogy nagyon kell pisilnie. Ránézett óvó nénire, aki rögtön kitalálta, hogy nyuszikának vécéznie kell. Gyorsan szaladtak a kis vécékhez. Látod, milyen ügyes voltál, nyuszika? – mondta neki nyuszi óvó néni. Máskor is szóljál, ha pisilni kell, én szívesen elkísérlek! És mosolyogva megölelte kis nyuszit. Ettől kezdve érezte kis nyuszi, hogy olyan jó itt lenni! Mikor délután nyuszimama érte jött, egy szuszra mesélte el, mi minden történt vele. Onnan kezdve nyuszika szívesen ment a nyuszi óvodába, és ügyesen pisilt, ahogy a többi nyuszigyerek! Itt a vége fuss el véle, kerek erdő közepébe!

Hogyan segíthet az óvónő, a dadus?

Az óvodában dolgozók nagy része jól ismeri a gyermekkor e változásokkal és feszültségekkel teli időszakát. Tudják, hogy az óvodai beszoktatás a gyermek és szülő számára is érzelmileg igen megterhelő. Néhány gyermeket pedig az átlagosnál kicsit jobban megviseli az, ha anyukája nap, mint nap otthagyja.

•     Fontos, hogy a beszokás fokozatos legyen. Gyerekfüggő, ki mennyi ideig tud eleinte anya nélkül ott lenni az óvodában.
•     Hívjuk meg a kicsiket még beszoktatás előtt vendégként az óvodai rendezvényekre! Hadd szokja, ismerje meg a helyet, a gyermektársaságot, a kedves felnőttek arcát.
•     Legyünk rugalmasak! Hozhasson be kedves tárgyat, ami megnyugtatja (cumi, plüss, pelus, takaró).
•     Vegyük figyelembe az egyéni sajátosságokat!
•     Az ilyen gyermekek több türelmet és nagyobb kreativitást igényelnek!
•     Próbáljunk a gyermekhez közel kerülni. Nyugtassuk meg, vegyük ölbe, ha engedi!
•     Szeressük, fogadjuk el őt!
•     Figyeljünk a jelekre. apró jelzésekre!
•     Jó, ha a kezdeti időben a kisgyermek valamelyik felnőtthöz (óvó néni, dadus néni) kötődni tud. Ő könnyebben át tudja segíteni a nehézségeken.

 

Mikor forduljunk pszichológushoz a szeparációs szorongással?

Az, hogy gyermekünk nem akar az oviban pisilni, vagyis a szeparációs szorongás egy olyan probléma, ami sok családban megjelenik. Szégyelljük, nem szívesen beszélünk róla, és mindenki szenved tőle: szülő, gyermek és még a pedagógus is.

Sajnáljuk, és nem értjük a gyermeket. Néha már haragszunk is rá, hogy miért nem tud olyan lenni, mint a többi gyerek. A gyermek fél az új környezetben, és haragszik a szülőre, és nem érti, miért kell minden nap oviba mennie. A pedagógus pedig látja a szülő és a gyermek őrlődését is, igyekszik segíteni az ő bevált módszereivel, általában sikerrel.

A fentiek figyelembevételével, kipróbálásával mi is segíthetünk gyermekünknek. Ha azonban a probléma nem múlik el, hónapokig megmarad, kérjünk segítséget!

Ne féljünk, ne szégyelljük! Az a plusz figyelem és a szakértői tanácsok egy-kettőre átlendíthetik a gyermeket a nehézségeken!

Szerző: Dr. Árvainé Koczok Márta pszichológus, neszorongj.hu
Fotó: Freepik