Ha gyermekünk nem érzi jól magát abban a közösségben, ahova jár, lényeges, hogy ezt komolyan vegyük. Ha megfogalmazta szorongásait, vagy észrevettük a jeleket és felismertük, hogy baj van, szintén fontos, hogy lépéseket tegyünk a megoldás felé! Hogy miért életbevágó az, hogy segítsünk gyermekünknek ebben a helyzetben, arról egy édesanya most levélben mesélt.

"A fiam a minap arra kért, írassam át egy másik iskolába.

Megdöbbentem. Váratlanul ért a kérése, hiszen sem ekkor, sem korábban nem sírt, látszólag jól volt, nem is panaszkodott. Egyszerűen csak leült mellém, és halkan azt mondta:

- „Tanulhatnék másik suliban?”

Mielőtt bármit is reagáltam volna, úgy éreztem előbb meg kell értenem, mi zajlik benne. Hogyan jutott el idáig?

-   „Történt valami?” – kérdeztem. Nemet mondott. 
-   „Nem érzed jól magad a suliban?”
-   „Nem tudom…azt hiszem, nem...” - tűnődött.

Csendes volt és kissé szomorú. Valahol önmagamat láttam benne, azt az önmagamat, aki az egyik tanévben nem érezte magát otthonosan az iskolában, és akkoriban sokat szorongott.

Aznap éjjel nem tudtam elaludni.

Másnap – anélkül, hogy tudna róla - bementem az iskolába. Úgy tettem, mintha valami ügyet intéznék, iratokkal a hónom alatt sétáltam be, valójában azonban a szünetet vártam meg.

Megláttam őt.
Egyedül ücsörgött az udvaron egy padon. Fejét lehajtva, tekintetét a földre szegezve. Pár gyerek elhaladt mellette, az egyik kicsit meglökte, egy másik „viccből” lekapta róla a sapkát és eldobta. Néhány lány távolabbról mutogatott és vihogott.

A fiam pedig nem tett semmit. Mint aki tudja: úgysem foglalkozik ezzel senki, nem lesz, aki közbelépne.

Leginkább mégis az fájt, hogy a tanárok sem tettek semmit, pedig a közelben voltak. Elnéztek mellette, semmit nem érzékeltek mindebből, vagy csak nem tartották „ügynek”, nem tudom.

Ezután levelet ​​írtam az osztályfőnöknek és az iskolavezetőnek. Elmeséltem mindent a csúfolódásokról, arról, hogy elrejtik a cuccait és kinevetik, gúnynevekkel illetik őt, utánozzák és ledobják a cuccait a földre. Hogy nem ül mellé senki, és nem szól hozzá senki sem egy jó szót.
Biztosítottak, hogy majd intézkednek. Nem történt semmi.

Ezt is olvasd el:
Bullying kezelése: Mit tehetsz, ha bántják a gyermekedet az óvodában, iskolában? - A 4 lépéses módszer

Másnap délután, amikor a fiam hazajött, szégyenlősen megkérdezte:

-    „Anya, döntöttél már az iskolaváltásról?”
-    „Igen” – mondtam – „Mindent elintéztem.”

Nem kérdezett többet. Csak egy hatalmasat sóhajtott, letette a hátát nyomó súlyos táskát….és talán valami mást is. Megszabadult a tehertől.

Ma már a másik iskolába jár, ami se nem drágább, se nem szebb. Csupán emberségesebb.
Észreveszik, szeretik, meghallgatják. Itt nem kell begubóznia ahhoz, hogy nyugodtan telhessenek a napjai. Nem szorong, nem ébred gyomorfájással. Megnyílhat, és mások is nyitnak felé.
 

Egy gyermek sosem heccből kéri, hogy iskolát vagy osztályt válthasson! Akkor tesz ilyet, ha már nem bírja tovább.

Néha fájdalmas, amit a gyerekek egymással tesznek – de még fájdalmasabb, ha még a felnőttek sem segítenek neki. 
Lehet, hogy magányos - de a legmagányosabb akkor, ha még a szülei sem veszik komolyan. A szülei, akiknek az lenne a feladata, hogy megvédjék és támogassák.

A gyerek nem attól lesz erős, ha hagyjuk egyedül küszködni! Hanem attól, ha tudja: megértő hátteret kaphat ahhoz, hogy erőt merítsen; ha szerető közeget biztosítunk a számára és mindig tudja: van kire számítania! Ha tudja, hogy nem kell ott maradnia, ahol nem érzi magát biztonságban és szeretve.

Remélem, nem vagyok egyedül, és egyre többen tesznek lépéseket akkor, amikor gyermekük rájuk emeli a tekintetét, és segítséget kér!”

 

Ezt is olvasd el:
Bullying - Miért lesz egy gyerekből bántalmazó? Mit tehet a szülő, és mit tehet az iskola zaklatás esetén?

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik