Talán ha megállnánk egy pillanatra, és belegondolnánk, hogy mit érezhet az a gyermek bezárva a sötétben, miközben nem tudja elhagyni a kiságyát, odamenni a szüleihez vagy szavakkal kifejezni, mire van szüksége… Akkor talán újra átgondolnánk azt, hogy hagyjuk-e, hogy álomba sírja magát. A gyermek pici korban nem manipulál! Azért sír, mert számára ez az egyetlen mód a kommunikációra.

„Betettek a kiságyamba, és óvatosan becsukták az ajtót. Minden sötét volt.

Először nem igazán értettem, ezért nyugtalannak lettem. Elkezdtem kiabálni a szüleim után. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, és azt gondoltam:
 
- „Micsoda megkönnyebbülés, jönnek értem”.
De aztán csak egy hangot hallottam az ajtóból: „Pszt, ssshh...aludj csak!”

Minden sötét maradt. Továbbra is egyedül éreztem magam. 

„Újra hívom a szüleimet!” - gondoltam.
De ismét csak egy távoli „Shh, shh, ideje pihenni!” érkezett. Senki sem jött, hogy megöleljen, és anyukám arcát sem láttam. 

„Valami rosszat tettem? Miért nincsenek itt?” 
Ismét egy hang suttogta a távolból: „Pszt, pszt, ideje aludni...”

Egyre hangosabban és hangosabban kezdtem sírni. „Talán nem találtak meg, biztos ezért nem jöttek.”
De ahogy teltek a percek, továbbra is egyedül voltam, és nem láttam a szüleimet. Csak az a távoli „Pszt, pszt, ideje pihenni!” hang ismétlődött. 

Minden erőmmel sírtam, rugdostam és vonaglottam, reméltem, hogy így megtalálom anyám karjait.

"Hol vannak? Miért nem jönnek?” Gondoltam.
„Sírni fogok tovább. Tudom, hogy szeretnek engem, és el fognak jönni értem.”

Az egész éjszaka eltelt így - de senki sem jött, hogy megmentsen. 
„Nagyon rosszat tehettem, hogy rám sem néznek.” 

Már egy hete így megy. Azóta sem reagál senki a kiáltásaimra.

Ma este, amikor betettek a kiságyamba, már inkább csendben maradtam. A szokásos hang sem ismétlődött annyiszor. 

Megtanultam, hogy nem számít, milyen hangosan sírok, senki nem jön értem. Így hát mozdulatlanul fekszem a sötétben, és várom a szüleim ölelését, anyám csókját. 

"Talán ma... Ma este eljönnek értem.”

Amikor hagyod, hogy a gyereked sírjon, akkor nem aludni tanítod meg, hanem azt, hogy bármennyire is elkeseredett, bármennyire is szüksége van rád, senkire sem számíthat.

Hidd el, hamarabb felnő, mint gondolnád. Kinövi azt a kiságyat, sőt, egy nap el is megy. Tudom, hogy te is szereted őt, és azt is tudom, hogy fáradt vagy. Tudom, hogy a külvilág azt mondja: „elrontod, ha folyton megvigasztalod”.

De ez nem így van. Senki nem érdemli meg, főleg a kisgyermek nem, hogy egyedül, vigasztalás nélkül, a sötétbe zárva sírjon.

 

Fotó: Freepik

Szerző: Szülők Lapja, felhasznált irodalom: Marly Diaz-nak tulajdonított idézet