Riport gyermekkori szexuális bántalmazásról, amelyben felnőttek számolnak be az egykori gyermekkori traumákról.
"Ha az ember szülőként kerül szembe a szexuális bántalmazás problémájával, az első kérdése az, hogy miként kerülhetné el, hogy az ő gyerekével ilyen megtörténjen, a második pedig, hogy milyen jelekből veheti észre, ha valaki bántotta a gyerekét…" (Víg Sára gyermekpszichológus). - Riport gyermekkori szexuális bántalmazásról, amelyben felnőttek számolnak be az egykori gyermekkori traumákról.
Fátylat a múltra, a fájdalmakat el kell felejteni - ez a leggyakoribb tanács, amit a gyermekkori szexuális bántalmazás áldozatai kapnak, akár a legmegértőbb barátaiktól is. Pedig a hazánkban minden tizedik gyereket érintő szexuális abúzus traumáján nem lehet csak úgy túllépni, egy ilyen sérülés egész életére megváltoztatja, deformálja az áldozatot.
A traumából a beszélgetés, a titkok megtörése az egyetlen kivezető út. A Beszélj róla! projekt elindítói ehhez szeretnék megadni a kezdőlökést: egy olyan weboldalt hoztak létre ahol az áldozatok név nélkül megoszthatják egymással a történeteiket és azt, hogy hogyan küzdenek meg mindezzel. Erről a projektről számolt be az Index az "Öt voltam, amikor a bácsi a bugyimba nyúlt" » című riportjában, melyet most mi is közreadunk.
A gyermekkori szexuális bántalmazás áldozatainak beszámolóit gyűjtik a Beszélj róla! projekt elindítói, akik azt szeretnék, hogy megtörjön a mély hallgatás a gyermekkori szexuális abúzus körül. A honlapon néhány hét alatt már több mint 60 történet gyűlt összes, ami az ötletgazdák szerint jól jelzi, hogy mennyire szükség egy ilyen kibeszélőoldalra.
Minden 10. gyereket bántanak szexuálisan - vagy még többet?
- A gyermekkori szexuális bántalmazás egy elfogadhatatlan dolog, és mint minden elfogadhatatlan dologgal, ezzel is nehezen nézünk szembe. Nehéz reagálni egy ilyen történetre, és könnyű inkább a másik irányba nézni - véli Víg Sára gyermekpszichológus, aki szerint ezért is tabu ma Magyarországon a szexuális gyermekbántalmazás mind egyéni, mind családi, mind társadalmi szinten.
Pedig a probléma nagyon sokakat érint: csak a nyilvánosságra kerülő esetek szerint minden tizedik gyerek esik szexuális bántalmazás áldozatául, de a látencia, a soha ki nem derülő esetek miatt ez a szám sokkal nagyobb is lehet. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos, 30 fős érettségiző osztályban legalább három olyan fiatal van, akit 18 éves kora előtt valamilyen módon szexuálisan kihasznált egy nála idősebb férfi vagy nő.
A szexuális bántalmazást a hatóságok nem tudják megfelelően kezelni
A szexuális bántalmazás problémáját sokszor a hatóságok sem tudják a helyén kezelni, elbagatellizálják az ilyen ügyeket, amelyekben egyébként is az áldozatot terheli a bizonyítási kötelesség, így gyakran maga az eljárás is újabb traumákat okoz.
Sokszor maga a család sem tud segíteni a bántalmazottnak
„A szüleim a mai napig nem tudják, nem akarják tudni, hogy engem 6 éves koromtól hónapokon, talán éveken át bántalmazott szexuálisan az unokatestvérem. Egyszer próbáltam meg nekik elmondani, amikor az unokahúgomat is rábízták volna az unokabátyámra egy estére. Akkor röviden és tárgyilagosan elmeséltem, hogy mi történt köztünk, mire az anyukám csak annyit mondott, hogy akkor jól látta egy ilyen alkalommal a kiszívást a nyakamon. Azóta sem beszéltünk erről, és azt sem tudják, hogy a történetemből könyvet írtam. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szeretnének, egyszerűen csak van ilyen fal köztünk” – mesélte az Indexnek Anoni Mara, a Bűn vagy bűnhődés című könyv szerzője, a Beszélj róla! program egyik kezdeményezője, akinek persze nem ez az igazi neve.
(illusztráció)
Az áldozat magára marad a titkával...
„A legnagyobb traumát gyakran nem is maga az abúzus okozza, hanem az, hogy az áldozat magára marad a titkával, és ez a titok elszeparálja őt a társaitól, a családjától, mindenkitől. Emlékszem, miután először erőszakoskodott velem az unokatestvérem, másnap ott álltam a játszótéren, néztem a gyerekeket, és megértettem, hogy sohasem leszek már olyan mint ők, mert itt van bennem ez a titok. Onnantól kezdve azt éreztem, hogy akik szeretnek, nem engem szeretnek, mert nem tudják, ki vagyok valójában, és ha megtudnák a titkomat, nem is szeretnének többé” – emlékezett vissza Mara.
Mara nagyon sokáig senkinek nem beszélt arról, hogy mi történt vele, egy ideig azért, mert nem mert, aztán pedig azért, mert nem érezte úgy, hogy annak, ami hatéves korában történt, még van bármilyen relevanciája, és hogy köze lehet ahhoz, ahogyan felnőtt korában viselkedik, vagy amilyen problémákkal küzd.
Már házas volt és két gyermek anyja, amikor kisebbik lányát pszichológushoz vitte, mert a kicsi nem akart tőle elszakadni, és nem tudta beszoktatni az óvodába. A pszichológus párszor elbeszélgetett Marával és a lányával is, és megállapította, hogy a kislánynak semmi baja, de az anyukának bizony szüksége lenne terápiára. Mara több mint négy évig járt ezután terápiára a pszichológushoz. Azon a napon, amikor végre elmondta, hogy mi történt vele, az unokabátyja, akivel akkor már régóta nem találkozott, agyvérzést kapott.
„A szomszéd bácsi egy alkalommal odanyomkodta, amikor vigyázott rám”
"Nem tudom, hány éves voltam. Talán 4? 5? A szomszéd bácsi egy alkalommal odanyomkodta... amikor vigyázott rám....A nevelőapám számára egy gyöngyszem voltam. Nagyon vigyázott rám. Túlságosan is vigyázott rám... 8 vagy talán 10 éven keresztül folyt az abúzus.... A mostohabátyám is "rám mozdult" egyszer, ekkor 10 éves lehettem, de csak tippelek... Kis gimis voltam, amikor volt még egy férfi a villamoson, aki rendszeresen engem talált meg.... Újsággal leplezte, hogy taperol.... Szégyelltem magam, hogy megint én....Mindig Lolitának éreztem magam.... Vonzottam az idősebb férfiakat. A mai napig is." (Néma-világ)
Bozsik Yvette, aki maga is egykori áldozat mára ki tudta magából beszélni a történteket
Vannak persze olyanok is – sokkal kevesebben –, akik éppen azzal védekeznek az abúzus ellen, hogy beszélnek róla. Ilyen például Bozsik Yvette koreográfus, akit gyerekkorában az egyik nagybátyja zaklatott. Ő ezt elmondta az anyukájának, és akkor kiderült, hogy az a nagybácsi több kislányt is bántott a családban, ennek ellenére a család egy része még most, évtizedekkel az eset után sem hajlandó erről az egészről beszélni.
Bozsik Yvette viszont nemcsak az anyukájával osztotta meg, ami történt, hanem darabot is rendezett belőle Lány, kertben címmel, amelyben nemcsak azt a régi, gyerekkori élményt dolgozta fel, hanem sok, azután következő hasonlóan traumatikus szexuális élményt.
Mert akikkel gyerekkorukban erőszakoskodott valaki, azok gyakran felnőttként is "bevonzzák" ezeket a történeteket, mondta Bozsik Yvette és Mara is. Víg Sára pszichológus szerint ez azért is van így, mert a szexuálisan bántalmazott gyerekek sokszor úgy érzik, ők felelősek azért, ami történt, és azzal, hogy titokban tartják, még a tettes cinkosává is válnak. Ettől aztán folyamatosan csökken az önbecsülésük, mocskosnak érzik magukat, és olyannak, aki semmit nem ér, és ezért bárki megkaphatja, mondta Víg.
"Ezt a traumát nem lehet kiheverni, nem lehet csak úgy tovább lépni, ahogy sokszor tanácsolják a barátaink. Egy ilyen élmény minden szinten deformálja az embert, az egész személyisége máshogy fejlődik tovább, egyszerűen minden részére hatással van. Van egy ember, egy kisgyerek, aki előtte voltál, és egy, aki utána lettél, és ez a kettő teljesen más" – mondta Mara, aki a terápián szépen lassan, darabonként rakta össze, hogy az életének milyen sok szintjén határozta meg a döntéseit a gyermekkori trauma.
Hogyan hat a gyermekkori trauma később a felnőtt életére?
A szexuális bántalmazás áldozatainak nem csak a szexuális élete lesz problémás felnőtt korukban, az átélt bántalmazás és a titok súlya minden emberi kapcsolatukra rányomja a bélyegét, és nagyon nehezen fognak bizalmi kapcsolatokat kialakítani. A szexualitásban pedig vagy a teljes aszexualitás jellemzi az egykori áldozatokat, vagy az, hogy az átlagosnál nagyobb szexuális étvággyal falják a férfiakat vagy nőket, de normális szexuális életük csak ritkán van.
„Hogy hogyan hatott ez az életemre? Nem emlékszem rá, hogy valaha lett volna terhességi fóbiám, de szociális fóbiám nagyon keményen. Általános iskolában felső tagozatig egyetlen barátom sem volt, senkivel nem beszélgettem, rettegtem megszólítani az osztálytársaimat, a többi gyereket, és egyáltalán az embereket. Nem is értem, hogy nem tűnt fel ez senkinek akkor. Aztán lett egy-két barátom, és ahogy haladtam az iskolákkal, aránylag fejlődtem szociális téren is, de igazából súlyos problémáim vannak máig, ami minden területen visszanyom.” (Marionett, 32 éves nő)
Mit tehet a szülő, hogy megelőzze vagy legalább felismerje a bajt?
Ha az ember szülőként kerül szembe a szexuális bántalmazás problémájával, az első kérdése az, hogy miként kerülhetné el, hogy ez az ő gyerekével is megtörténjen, a második pedig, hogy milyen jelekből veheti észre, ha valaki bántotta a gyerekét. „A legfontosabb egy mély bizalmi kapcsolat kiépítése, hogy ha megtörténik a baj, akkor el merje mondani a gyerek. Máshogy felkészíteni, főleg az óvodás, kisiskolás korú gyerekeket nem nagyon lehet, mert a szexualitásról beszélni bizonyos életkor alatt nem nagyon lehet beszélni, a gyereknek nem kell erről hallania” – mondta Víg Sára.
„Anya meg sem kérdezte, miért hisztizek…”
„Hogy ezután a szörnyűség után mi történt, arra nem emlékszem. Csak arra, hogy jött értem anyu és elvitt haza. Az esti fürdetésnél nem akartam levetkőzni. Emlékszem baromira hisztiztem. Apu is ott volt és nem értette mi van eddig nem volt gond a fürdésnél. Persze anyu nem tűrte ezt az engedetlenséget és ő is egy mozdulattal lerántotta rólam a ruhát, egy segges kíséretében. Meg sem kérdezte miért nem akarok le vetkőzni.” (Királyliliom, 29 éves nő)
A bántalmazott gyerekek kérik a felnőttek segítségét, amit a felnőttek fel sem fognak
Sok gyerek nem szavakkal jelezi, ha bántalmazták, de a környezete sokszor devianciának vagy egyszerű rosszaságnak érti ezeket a jeleket. Egy felmérés szerint a bántalmazott gyerekek átlagosan 10 felnőttől kérnek valamilyen módon segítséget, amíg egy tényleg segít.
Víg Sára szerint a jelzések életkoronként eltérhetnek, a legkisebbeknél például utalhat szexuális bántalmazásra, ha az életkorukhoz képest sokat tudnak és beszélnek a szexről, vagy ha túlságosan is érdeklődnek a téma iránt. A nagyobb gyerekeknél gyakran alakulnak ki alvás- és evészavarok, illetve megjelennek a szorongásos tünetek is. A bántalmazást szenvedett gyerekek ezért nehezen barátkoznak, elszigetelődnek a társaiktól, ami a szüleiknek is jelezheti, hogy baj van.
A gyógyuláshoz meg kell törni a titkot
A bizalmi légkör megteremtése azért is nagyon fontos, mert a trauma feldolgozásához, a gyógyuláshoz vezető első lépcső mindig az, hogy a bántalmazottak megtörik a titkot, és elmesélik a történetüket. „A hallgatás nemcsak az áldozatot betegíti meg, hanem az egész társadalmat is. Ha belegondolunk, hogy minden tizedik gyerek érintett, az azt jelenti, hogy minden tizedik család érintett, szülőkkel, nagyszülőkkel, nagybácsikkal, unokatesókkal. És érintettek az elkövető hozzátartozói is, tehát valamilyen szerepben a társadalom nagy része érintett a szexuális bántalmazás kérdésében. A hallgatás megtörése mindannyiuknak segítene" – magyarázta Fábián Andrea gyógytornász, a Beszélj róla! projekt egyik alapítója.
„Ettől a borzasztó helyzettől nem úgy lehet szabadulni, hogy fátylat borítunk rá és továbblépünk, hanem úgy, ha elfogadjuk, hogy ez történt, és ezt nem lehet sem megmásítani, sem kitörölni, ezzel együtt kell élnünk, ebből kell építkeznünk. Ehhez az elfogadáshoz pedig csak a beszélgetésen át vezet út” – mondta Fábián.
Mi történik az elkövetőkkel?
A gyerekkori szexuális bántalmazás elkövetői az esetek többségében büntetlenek maradnak, egészen egyszerűen azért, mert ha a gyerek nem beszél róla, és soha nem derül ki, akkor eljárást sem lehet indítani. Mire pedig a gyerek felnő és szembenéz a traumával, addigra elévül a bűntény és már nem lehet mit tenni.
Problémát jelent az is, hogy az elkövető gyakran az egyik szülő, és a gyerekek, ha beszélnek is róla, a hosszadalmas eljárás során sokszor meggondolják magukat, amikor felfogják, hogy apa vagy anya börtönbe kerül, ha mindezt elmondja – magyarázta dr. Hyross Virág családjogi ügyvéd.
Csúnya válások után ráadásul sok szülő betanítja a gyerekét arra, hogy mondja azt, a másik szülő bántalmazta, és ezért sok ügyvéd és rendőr is szkeptikusan kezeli az ilyen ügyeket. A büntető törvénykönyv módosítása óta egyébként sokkal szigorúbban, 5-10 év börtönnel bünteti a törvény a gondozásukban álló gyerekeket bántalmazókat, és azokat is börtönre lehet már ítélni, akik szemet hunynak az erőszak fölött.
Az elkövetők sokszor maguk is pszichológiai segítségre szorulnak, bár klinikai értelemben véve sokkal kisebb hányaduk beteg pszichésen, mint ahogy az a közbeszédben megjelenik. „Sokszor rásütjük valakire, aki szexuálisan bántalmaz gyerekeket, hogy pedofil vagy beteg, pedig gyakran csak a saját hatalmának érzete szippantja be az elkövetőket, de mentálisan egészségesek” – mondta Víg Sára.
Fotó: Freepik/user18526052
Forrás: Index/ Csonka Anna
