Csodás értékeket kaptam szüleimtől, amiért hálás vagyok, és jól tudom, hogy minden tettük során a legjobb tudás és szándék vezérelte őket. Mindig az én érdekemben és védelmemben cselekedtek, és amit adtak, szívük összes szeretetével adták. Ám az idők változnak, és én sem vagyok ugyanaz az ember…

Sokat változtam, fejlődtem, és bizony van néhány dolog, amit máshogyan látok, mint ők annak idején.

Íme 9 dolog, amit én már máshogyan csinálok, mint ők, és azt is elárulom, miért.

 

1. Szigor, de rugalmasan

Mondhatnám, hogy „a szigor nélkül nem jutottam volna el idáig” - de honnan tudhatom, hogy hol tartanék anélkül? Szerintem a következetesség, az érthető magyarázatok, azon túl pedig a sok beszélgetés és a türelem a kulcsa annak, hogy a határokat és felelősségi köröket a gyerekek is betartsák a családban. Nem kell ezredessé válni ahhoz, hogy a gyerek szót fogadjon. Keménység helyett sokkal inkább sikerre vezet egy-egy logikus érvelés, rugalmas megegyezés vagy beszélgetés.

       
2. Érzelmek kifejezése

Sajnos nálunk szinte ismeretlen volt az ölelés és puszi fogalma. A tágabb család is kerülte a szorosabb fizikai kontaktusokat. Mivel ebben nőttem fel, ez természetes volt, ám ez oda vezetett, hogy felnőttként is zavart, ha valaki megölelt, és én is képtelen voltam rá. Mikor férjhez mentem, egy egészen más közegbe kerültem, hiszen a férjem családja nagyon közvetlen. Ennek köszönhetően sokat változtam, és számomra természetes, hogy gyermekeimmel közvetlen a kapcsolatom: alap a rengeteg ölelés, puszi, simogatás, bújás.
       
         
3. „Jobbat is tudtál volna” - Csak ezt ne!

A szigorúság a mi családunkban a tanulást érintette leginkább. A négyesért hümmögés járt, az ötösért legfeljebb egy „na jól van”, rosszabb jegyért pedig jött a prédikáció. Úgy éreztem, sosem tudok eléggé megfelelni. 
Én már tudatosan odafigyelek, hogy a gyerekek a jó jegyek mellett a javításokért is elegendő lelkes dicséretet kapjanak, a kevésbé jó eredmények esetén pedig építő jelleggel beszéljük át, mi miért történt és mit tehet(ünk) azért, hogy javítani tudjon. 

       
4. Jó viszony a testképpel - az önbizalmuk növelése

Sosem éreztem szépnek magam, ez pedig még a felnőttkoromra is kiható önbizalomhiányt okozott. Anyám persze szépnek látott, de apámnak sosem voltam a klasszikus módon  ismert „királylánya”. Nem emlékszem, hogy valaha megdicsért volna, ellenben nagyobb koromban és fiatal felnőttként már nem is rejtette véka alá, ha valami nem tetszett neki a külsőmön. A legdurvább az volt, mikor szülés után megkérdezte: „Ez a has még le fog menni?” Persze tudom, hogy még ezt is jó szándékból mondta, de az biztos, hogy én nem fogok ilyet mondani. Igyekszem tudatossá tenni a gyerekeket: időről időre elmondom, hogy hallgassanak testük jelzéseire, bízzanak benne; hogy miért fontos a pihenés, mit jelent az egészséges táplálkozás, de azt is, hogy nem tudhatjuk, mi rejlik egy-egy külső megjelenés mögött, és hogy nem kritizálunk külső adottságokat, mert az embernek gondolatai és lelke is van, márpedig az a fontosabb.

       
5. Ne az én álmaimat élje!

Gimnázium után a szüleim javasoltak egy bizonyos egyetemet, és mindenképpen oda kellett jelentkeznem, mert az „jó erős iskola, jó szakmát ad, lehet majd vele keresni”. A kérdés, hogy én mit szeretnék csinálni, fel sem merült, ahogy az sem, milyen egyéb irányok vannak. Számomra már egyértelmű, hogy figyelembe veszem a gyerekeim érdeklődési körét, erősségeit és kedvenc tantárgyait, vágyait és álmait, így nyilvánvalóan ez dönt a továbbtanulásuk kérdésében, de a hobbi vagy választható sportok kapcsán is. Ha boldogan csinál valamit, nagy eséllyel jó is lesz benne. 

       
6. Bocsánatkérés

Ez nem igényel sok magyarázatot: ha úgy ítélem meg a saját viselkedésem, hogy az nem volt helyénvaló, vagy tévedtem, rosszul ítéltem meg egy helyzetet, őszintén bocsánatot kérek. Nem véletlenül nehéz kimondani: mi sem gyakran hallottuk ezt annak idején. Ezen mindenképpen változtatni akartam. Egyrészt mert így helyes és így nem marad rossz érzés senkiben - másrészt mert a példamutatás a legjobb tanítás… 
       

7. Közös játék

Nemigen van emlékem közös játékokról. Egyke gyerekként remekül feltaláltam magam, de talán elősegítette volna a közvetlenebb viszony kialakulását a szüleimmel, ha lettek volna közös programok és játék. 
Törekszem arra, hogy minden nap játsszak a gyerekekkel. Persze a naggyal már inkább beszélgetünk, tollasozunk, dartsozunk, a kicsivel viszont még gyakorlatilag bármit lehet játszani a számítógépes játékoktól kezdve a focin át a kártyázásig.
       
       
8. Az a fránya féltés…

Egyke gyerekként a lehető „legszorosabb felügyelet alatt” voltam. Mindenről tudniuk kellett, mindenhová értem jöttek, mindenkit be kellett mutatnom. Egy bizonyos kor után ez oda vezetett, hogy egyre kevésbé számoltam be a dolgaimról. 
Szülőként az ítélkezésmentes, kötetlen, őszinte beszélgetések híve vagyok, hogy megalapozzam a jó kommunikációt a gyerekeimmel, és elkerüljem azt, hogy titkolózniuk kelljen előttem. Azt viszont el kell ismernem, hogy az elengedés különböző formáiban még nekem is fejlődnöm kell...
       
       
9. Ha magunkat fejlesztjük, a körülményeink is változni fognak

Az évek során rájöttem, hogy ha nem csak mérgelődünk a külső körülményeken, és a gyerektől várjuk a változást, hanem mi magunk törekszünk arra, hogy megismerjük önmagunkat, valamint gyerekkori vagy későbbi traumáinkat, rossz tapasztalatainkat feldolgozva fejlődjünk, teljesebb emberré és jobb szülővé válhatunk...És azt hiszem, az egész folyamat során tulajdonképpen ez a lényeg.

 

Fotó: Freepik