Mi a legfontosabb a gyermeknevelésben? Bárhogyan is vélekedünk, egy dolog nem veszhet el közben: a gyermekkor esszenciája. A boldogság, a kis szemek ragyogása, a vidámság és szabad játék öröme. Míg elvárásaink és szabályaink természetesen lehetnek (sőt, szükség is van rájuk), meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy gyermekeink boldogan nőjenek fel. És hogy ez miért fontos, arról egy óvónő mesélte el nekünk tapasztalatait.

„Mi a legfontosabb számomra, mint óvónő? Az, hogy a rám bízott gyermekek boldogok legyenek! Hogy miért? A válasz egyszerű! Mert ha ők boldogok, én is boldog vagyok!

Ráadásul az a tapasztalatom, hogy egy vidám gyermek sokkal fogékonyabb, kreatívabb, figyelmesebb, mint egy mélabús, szorongó, mindenféle félelmekkel teli gyermek. Ezért egy óvónőnek is egy kicsit gyermekké kell válnia, még akkor is, ha 60 éves. Kell tudnia együtt bolondozni, bohóckodni a gyerekekkel, kicsit a cinkosukká válni, hogy aztán tanítani is tudja őket!

Igen, mert megint csak a tapasztalataimra támaszkodom: egy gyermek attól tanul a legtöbbet, vagy egyáltalán attól tanul, akit szeret! Egy állandóan fegyelmező, morcos, helyreigazító óvónőtől vagy dadustól csak félni fog, de szeretni semmiképpen nem fogja, és így nem is sok esély van rá, hogy a szorongástól, amit a nevelője miatt érez, sokat vagy bármit is tud tanulni.
 

Ezért az elsődleges cél, hogy boldog, vidám légkört alakítsunk ki a gyermekek számára. Mert ha ez meg van, a többi már szinte jön magától. A gyerek figyelni fog, mert tud figyelni, mert a szorongás nem bénította le az agyát. 
 

Természetesen minden gyermek más, mint ahogy minden felnőtt is. De egyben minden gyermek ugyanaz: boldog, vidám szeretne lenni. És lehet, hogy időnként nagy boldogságukban hangosabbak, rendetlenebbek. De értsük már meg végre, hogy: Gyerekek! És semmi baj nincs azzal, hogy ha néha egy kicsit rendetlenkednek, majd lenyugodnak, és ha szólsz nekik, figyelni fognak rád! 
Miért? Mert szeretnek.

Egy óvodás korú gyermek még érzelemvezérelt, és ha látja rajtad, hogy már nem örülsz a viselkedésének, ha nem tetszésedet kinyilvánítod felé, igyekszik majd jó lenni, mert nem akarja, hogy szomorú legyél, mert szeret! Azt meg főleg nem akarja, hogy Te ne szeressed őt! Nem akarja elveszíteni azt az embert, aki mindig jót akar neki, aki együtt bohóckodik vele, aki megvédi, ha kell, aki miatt boldog az óvodában. 
Mondhatják sokan, oh, akkor mekkora káosz lenne a csoportban. De én nem a káoszról beszélek, hanem a boldogságról! Lehet egy csoport úgy is boldog, hogy nincs káosz! 

Igazából, az indított arra, hogy írjak arról, hogy a cél a boldog, mosolygós gyermek számomra, mert találkoztam olyan nevelési stílussal, mintha a katonaságnál, vagy egyenesen egy Spártai nevelő intézetben lennék. Úgy gondolom én is, hogy tanítsuk a gyermekeket a szótfogadásra, a tiszteletre és főleg egymás megbecsülésére, szeretetére, de ne vasfegyelemmel.
Találjuk meg az arany középutat, hogy míg elvárasaink vannak a gyermekekkel szemben, a vidámságuk is megmaradhasson! Kis szemük boldog ragyogása soha ne aludjon ki, még akkor se, ha tanítjuk őket vagy éppen elvárunk tőlük valamit. Mert ne feledjük, a boldog gyermekekből lesznek majd a lelkileg egészséges felnőttek! Ehhez kívánok most mindannyiunknak sok erőt, kitartást és bölcsességet!"

 

 

Forrás: Sándor Jánosné Kati néni, óvónő
Fotó: Freepik